Mai képek

végre mindketten nyitott szemmel :)

délutáni bandázás

9 hetesek

Mióta nem írtam az eddig taglalt elfoglaltságaink miatt, természetesen nagyon sokat nőttek, fejlődtek a fiúk.

Már extra tudatosan nevetnek, gagyorásznak, továbbra is nagy kedvenc a belógó színes halacskák hajkurászása. 

Néhány napja valamiért a Dzsungel könyve (Dés-Geszti féle) dalait kezdtem el énekelni nekik – nem is tudom miért az jutott eszembe - és a gyerekek teljes transzba estek tőle. Azóta is, ha nagy a vigasztalhatatlanság, a Pofonofon c. dallal próbálkozunk, amin mindketten hatalmas vigyorgásba kezdenek :) Különösen élvezik, mikor az énekekhez mutogatunk is, meg táncolunk, pörgünk velük a szobában.

Laci időnként repülőzteti Őket, amit szintén nagyon élveznek.

Mint mindenkinél, vannak nyűgösebb és kevésbé hangosra sikeredő napjaink.

Kórház előttre szuperül kialakult a napirend, és a fiúk is klasszul tartották magukat hozzá. Természetesen ezt teljesen haza vágta a Tűzoltó utcában töltött egy hét, úgyhogy most igyekszünk újra építeni mindent.

Tulajdonképpen a fő irány megvan most is, csak a kórházi tartózkodás alatt próbáltunk minél többet csendes üzemmódban tartani Őket, így extra sokat voltak kézben. Meg ugye a kórház nem arról híres, hogy az ember játszószőnyegen, egy hegynyi színes játékkal veszi körül magát. Így nekünk is maradtak a fehér falak és egy zörgős könyv amit behozott Anyu utánunk, mikor kiderült hogy maradnunk kell. Jobb híjján mi magunk voltunk a gyerekeknek a szórakoztató csapat. Itthon viszont most kicsit furcsállják, hogy nem lehet non-stop a kezünkben lenni, táncolni, …

Kórházban... egyszerre cuppogták a kezemet

Nem vagyok az az azonnal egy nyekkenésre felkapós típus, de 5-10 percnél tovább nem nagyon hagyom őket nyűglődni. Mondjuk ha sírnak, akkor kivárom azt a pár taktust, amiből kiderül, hogy visszaaltatják magukat, vagy egyre jobban belehergelik magukat a kiabálásba és utána odamegyek, beszélek, énekelek nekik. Végszükség esetén pedig marad az odabújás :) Persze ez nem nagy áldozat, sőt… olyan nehéz megállni, hogy ne folyton a kis Csimpikkel összenőve legyünk.

Abszolút hiszek benne, hogy ilyen korban a babáknak ugyanolyan alapvető igényük, szükségletük a szülői test melege, a kontaktus és a megnyugtató ölelés, simogatás, mint az evés, tiszta pelenka,… stb.

Persze, vannak helyzetek, mikor már elgondolkozom, hogy valóban szükségük van ránk, vagy csak hiszti van, mert mondjuk nincs kedvük aludni. Ezt a betegség előtt már szuperül tudtuk kiszűrni is és kezelni is, most újra be kell járjuk ezt az utat velük.

A napjaink elég jól telnek, nagyon élvezem, hogy egyre több az ébren töltött idejük :)

Szuper, hogy ha valamit mindig szertartásosan ugyanúgy csinálunk, akkor mintegy reflex működik náluk és tudják mi következik utána… nagyon cukik ilyenkor (is).

Mi például evés előtt (persze csak tápszernél) az álluk köré teszünk egy textil pelenkát. Valami elképesztő tehetségesen tudnak szép ívben, jó erős sugárban szökőkutast játszani a szájukban lévő tápival - ahogy cummognak, közben oldalt nyomják ki a szájuk csücskénél a korty egy részét. Mikor már nagyon hangos az éhség szava és ők is reklamálós üzemmódba kapcsolnak, mi pedig elővesszük a textilpelenkát, amint meglátják, abbahagyják a sírást, amint az arcukhoz ér a pelenka anyaga, már tátognak is, mint a picike madarak a fészekben. Meg kell őket zabbantani :) forgatják a fejüket mindenfelé és tátognak, hangosan cuppognak. És amint a szájuk közelébe ér a cumisüveg, úgy harapnak rá, mintha attól félnének hogy elvesszük :)

Kb 3-4 óránként esznek nappal, evés után már nem azonnal szenderülnek álomba, hanem nézelődnek, játszanak, gagyognak, sikongatnak, és csak utána fáradnak el. Már van, hogy két evés közt nem is alszanak.

Az esti menetrend egy nagyon sarkalatos része a rendszerünknek. A 17:00 óra körüli evés után már nem hagyjuk őket aludni, ilyenkor van nagy táncolás, éneklés, játszószőnyegen partizánkodás, …majd 19:00 óra körül fürdés, utána vacsi, esti mese és alvás. Persze a meséket még nyilván nem értik, de attól a napirendünk része, és érdekes, de ha esetleg kihagyom egyszer, vagy túl hosszan keresem az aznapi mesekönyvet, hiába tettük le őket alvó állapotban, felébrednek és ember legyen a talpán aki egyhamar visszaaltatja őket. Valahogy azt hiszem, segít nekik a mélyebb alvásban az, ha csendesen duruzsolom a mesét 10-15 percig.

Éjjel már 5-6 órákat alszanak egyben, így tulajdonképpen csak egy éjszakai etetés van, mikor az ember alig nyitott szemmel üldögél velük :)

Szerintem nagyon jól haladunk, és nagyon élvezzük, hogy ennyire partnerek ők is mindehhez.

Rózsakert Medical Center

Hétfőn 13:30-kor már ott toporogtunk a vizsgáló előtt, hogy kiderüljön, mi is a helyzet valójában Jónás fülével.

Legelső kétségbeesésemben még a Tűzoltó utcából a Rózsakertet hívtam fel, hogy segítsenek, mondjanak véleményt. Nagyon kedves asszisztens hölggyel beszéltem (ezúton is köszönöm Isten Szabinának), aki azonnal úgy kezdte a diagnózis hallatán, hogy hány percig próbálkoztak? Mondtam hogy percig??? Úgy érti másodpercig??? Ebből már értettük is egymást, hogy annyira nem vitte túlzásba a Tűzoltó utcában az audiológus.

Itt Szabina és egy nagyon kedves kolléganője 3-szor szaladt neki a vizsgálatnak.

Először nem sikerült.

Ezt követően megnézték Jónás fülét, hogy nem maradt-e benne esetleg egy pici magzatmáz, vagy fülzsír, … bármi (hozzáteszem, hogy ezt a Tűzoltó utcában is megnézték, és mondták, hogy nincs benne semmi). Itt kiderült, hogy azóta nyilván vettünk a boltban magzatmázat és a gyerek fülébe szuszakoltuk, mert mégiscsak volt benne.

Második kísérletkor már tudtuk, hogy Jónás picurka fülében van 2 kanyar, ezért a műszer által kibocsájtott jel már el sem jut a dobhártyáig, nemhogy vissza nem jön. És ennek az az oka, hogy ez a jel csak egyenes vonalban tud terjedni! Itt sem sikerült bemérni, mert kifutottunk az időből és a készülék leállt.

Harmadszorra Szabina megpróbálta úgy tartani Jónás fülét, hogy a kanyarulat picit egyenesebb legyen, és a mérő kütyüt is igyekezett legszuperebbül pozícionálni, és láss csodát, 100%-os Jónás mindkét fülecskéje, akárcsak Tóbiásé :)

(persze, tudom én, hogy az állami egészségügyben nincs sok idő egy-egy betegre, bár ez a 3 próbálkozás mindössze 10 percet vett igénybe, de akkor legalább ne törjünk már pálcát azonnal valaki feje fölött. Mondhatták volna normálisan, emberségesen 2 mondattal, hogy nyugodjunk meg, az eredmény nem biztos, ezért lesz majd kontroll. Amúgy pedig senki nem volt az audiológián mikor mi lementünk… ezért gondolom, belefért volna mondjuk még egy kísérlet már akkor is, csak a szándék hiányzott)

Tűzoltó utcai Gyermekklinika

Én kis naív kigondoltam, hogy 4-5 napot bent töltünk Anyunál csapatostól, mert a barátnők sem látták még a fiúkat (meg engem sem, már majd’ 1 éve), és a csípő-koponya-hasi ultrahang szűrés ideje is elérkezett, amit még karácsony előtt kértem az Istenhegyi Géndiagnosztikában.

Bejöttünk… az új autó(m) jelesre vizsgázott, mert kb egy teljes költözést le lehet bonyolítani vele, annyi cucc belefér :)

Aki indult már neki gyerekkel, az tudja, hogy mennyi cuccot össze kell (illetve mennyit képes) pakolni az ember. És persze igyekeztem felkészülni csomagoláskor a váratlan eseményekre is (pl. esetleges láz). Szóval elhoztuk otthonról a fél házat, majd becsördítettünk mindent Anyuhoz, ezzel Őt kifúrva a szobájából.

Szombat éjjel az etetéskor Jónást kicsit melegnek éreztem – de jó, hogy itt a lázmérő – megmértük, 38,4. Tipródás… vajon ezt már kéne csillapítani, vagy kivárjunk inkább? Újabb mérés kaja után, feljebb ment! Eldöntöttem, adjunk kúpot neki (vagyis egy felet). Itt már nagyon örültem, hogy ilyeneket is csomagoltam!

Persze egy pillanat nyugtom nem volt éjjel, 5 percenként nézegettem a gyereket, hogy vajon lázas-e. Ha nem tudtam eldönteni, újra mértem.

Amúgy láthatóan kutya baja nem volt, evett, vigyorgott, jó kedvű volt…

Vasárnap délig láztalan volt. Már kezdett leesni a kő a szívemről, hogy akkor ez csak valami kósza testhő emelkedés volt, de ekkor ismét befűtött a kis Drágám, és jöttek a 38,6-39,1 közti értékek. Továbbra is evett, torka nem piros, egyéb tünet nincs… na jó, ha nagyon bele akarom látni, talán egy picit nyűgösebb volt.

Telefonáltam a Tűzoltó utcába, beszéltem az ügyeletes dokival, hogy szerinte vigyük-e be.

Persze azt mondta, hogy igen, mert azért ha ez már a második nap hogy láza van, 7 hetesen biztosan nem ok nélkül történik.

Összekészültünk és bementünk a Klinikára, de csak amolyan könnyed lelkülettel, mondván, hogy biztosan megvizsgálják, lesz valami „banális” kórság, kapunk gyógyszert, csillapítsunk lázat és kész.

Ehelyett első ránézésre és egy has tapintásra bemondta a doktor bácsi, hogy szerinte vesemedence gyulladás lesz. Felmentünk az osztályra, vettek vizeletet és vért és vártuk az eredményt.

Ennyire még nem drukkoltam azon, hogy orvos tévedjen, mint akkor.

Míg Jónástól vért vettek, kiküldtek a vizsgálóból… ahogy hallottuk kint, hogy sikítva sír, egyrészt Tóbiás valami elképesztő furán kezdett viselkedni. Nyugtalan lett, nem lehetett leszedni a tekintetét az ajtóról, és ráncos homlokkal nyüszögött. Mindezt addig, míg Jónást ki nem hoztam a szobából.

Én persze könnybe lábadt szemmel agonizáltam azon, hogy most mi lesz, itt kell-e maradni, mennyire komoly a fertőzés- ha egyáltalán az. És azon morfondíroztam, hogy nem lehet-e ez az otthon is tapasztalt sikítás mondjuk a sok vérvétel miatt??? Mert azalatt az egy hét alatt, míg a születésük után a János Kórházban voltunk, Jónástól minimum 4-szer vettek vért. És most ugyanaz az összerezzenés és sikítás jellemezte a viselkedését.

Kb. 1 óra alatt meglett az eredmény… maradnunk kell! A doktor bácsi nem tévedett, vesemedence gyulladás.

Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogyan, mitől??? Kb steril körülmények közt élünk. Jó, nem tartom búra alatt Őket, de nincs otthon kosz! Aztán kiábrándítottak, hogy ez egy rém egyszerű okból fakad az esetek nagy részében: a pelenkában a kakiból az ilyenkor nagyon rövid hugyvezetéken felkúsznak a bacik, és már kész is a vesemedence gyulladás. Ami azért ilyen kis korban nagyon nagyon veszélyes.

A problémásabb az, ha esetleg szervi eltérés okozza, mint pl. egy tágulat, vagy reflux a hugycsövön, és a pangó, visszaáramló vizelet okozza a gyulladást (ilyenkor műteni kell).

Felvettek minket az osztályra, de a Nefrológián Tóbiás nem maradhatott volna, és Laci sem, így kértük, hogy ha van VIP szoba, inkább kifizetjük, csak ne válasszák szét a gyerekeket.

Mivel épp kiköltöztek a VIP-ből, így mehettünk oda.

Persze azt elfelejtették mondani, hogy az egyetlen ilyen külön szoba a fertőző-lázas gyerekosztály kellős közepén található! Ha tudtam volna, nem erőltetem, de ez csak ott és később derült ki.

Legrosszabb esetben átmehettünk volna Szabó Professzor fennhatósága alá a Heim Pál Kórházba, ott legalább nem a legragályosabb betegségek kereszttüzében kellett volna lennünk. De addigra már mindegy volt.

Még este mondták, hogy a főorvos asszony nem szokta engedni, hogy az egészséges gyerek is bent maradjon, meg pláne nem egy ágyban, és az anyukán kívül max napi 3 órát lehet ott látogató, …

Úgy voltam vele, hogy majd lemeccseljük valahogy, csak most végre kapja már meg a gyerek azt az antibiotikumot és infúziót, hogy haladjunk.

A crp-je aznap 74 volt (5-ig jó), a vizeletében a fehérvérsejtek 4+, a vörösvérsejtek 3+

Elég durva gyulladásos állapot :(

kapja az antibiotikumot

Másnap reggel jött a kicsit sem barátságos stílusú főorvos asszony, aki egyből leosztotta a lapokat.

Laci nem lehet ott, Tóbiást vigye haza, majd 10-14 nap múlva találkozhatok velük, mert kb addig tart az antibiotikumos kezelés. Egyébként sem lehet egy ágyban a két gyerek, és semmi keresnivalója bent az egészségesnek.

Mondtam neki, hogy azért tekintettel arra, hogy ikrek és szoptatok, elég nehéz lesz nem találkoznom az egyik gyerekkel kb 2 hétig. Mire levezette, hogy semmi baj, akkor menjek haza az egészségessel, a beteg gyerek marad és akkor ő mostantól tápszeres lesz.

Na, itt kissé elszállt az agyam!

Már hogy gondolhatja bárki is, hogy otthagyom egyedül Jónást betegen 2 hétre???

És ne döntse már el senki, hogy mikortól nem kap anyatejet a gyerekem!!!

Pláne, hogy éppen nem kis harcot folytattunk azért, hogy a vérzés mellett (ami továbbra is probléma volt) tudjak szoptatni! (a vérzés miatt a fejés szóba sem jöhetett, mert akkor ömlött csak igazán belőlem minden)

Tulajdonképp negyed óra egymásnak feszülés után, a Kórház minden házirendjét megszegve eljutottunk arra a pontra, hogy Tóbiás és Jónás is marad, egy ágyban alhat, Laci is bent lehet!

Igazság szerint az zavart az egészben legjobban , hogy csak arról szólt a vita, hogy „azon a szemétdombon a főorvos asszony a vezér kakas”, így ő mondja meg a tutit! De Laci elég rossz néven vette tőle, hogy beszólongatott, pláne mikor odavágta a kis erő fitogtatása közben, hogy a gyerek felelősséggel jár és azért, mert nekünk – fiataloknak – becsúszott egyszerre kettő is, még felnőhetünk a feladathoz! Na, az én drága férjem nem az a véleményét magában tartós fajta… Emelkedett hangerővel „elmagyarázta” a doktornőnek, hogy olyannyira becsusszant véletlenül ez a két gyerek, hogy szűk 8 év alatt produkáltuk 5. lombikkal és 7 elvesztett baba után, és mellesleg csak annyit arról, hogy nem nőttünk fel a feladathoz, hogy Jónás, akiről a történet éppen szól, Lacinak a 4. gyereke, és az első kettő már megélte a felnőttkort, úgyhogy olyan nagyon csak nem sodorta veszélybe egyiket sem!

Ezen a ponton kissé letekert magából a főorvos asszony és kivonult, mintegy áldását adva bármire, csak szabaduljon!

Pláne, hogy ez a beszélgetés a vizit alkalmával, az összes kollégája előtt zajlott (amit amúgy magának köszönhet, mert ő állt neki nagy plénum előtt észt osztani).

Mellesleg rá sem nézett a gyerekekre az ott töltött 1 hét alatt, csak úgy távdiagnosztizált telepatikus úton…

Hétfőre be volt ütemezve Jónásnak egy hasi ultrahang, hogy lássák melyik csoportba tartozunk… a kakiból baci felkúszósba, vagy a hugyúti refluxosba. Ezt igen hamar megnézték és szerencsére nem szervi eredetű, tehát pech, hogy lett ez a gyulladás.

Mindenesetre azt mondták, hogy mostantól kezdve bármikor láza van, azonnal vizelet vizsgálattal kell kezdeni!

Csak mert ez még nyilván nem volt elég hétfőre, nekem délután el kellett szaladnom Lintner Tanár Úrhoz a szülés utáni kontrollra, ahova én már tudtam, hogy azért is megyek, mert műtéti időpontot kell megbeszéljünk. Péntek reggelre beterveztünk egy egészségügyi kaparást.

Az meglehetősen bosszantó volt, hogy napi 10 perc volt a kezelés (ennyi idő alatt ment le a Brulamycin), ezen kívül 3-szor mértek lázat és bent kellett lennünk 1 hetet. Simán be tudtuk volna hordani a kezelésre.

A főorvos asszonynak mondtam, hogy időpontunk van kombinált ultrahang szűrésre, és hogy elenged-e, vagy mondjam le? Lássatok csodát, felajánlotta, hogy ha nem ragaszkodom mindenáron az Istenhegyi Géndiagnosztikához, akkor ő kér a fiúknak időpontot oda a saját ultrahangjukba és még ki sem kell fizetnünk! (nem is értettem, hogy mi történt vele)

Úgyhogy így is lett, kedden mentünk le és megcsinálták Tóbiásnak és Jónásnak is a koponya, hasi és csípő ultrahang szűrést :)

Minden szuper rajta!

Szépen nyugodtan vagyogatunk a szobában a gyerkőcökkel, már Laci is odaért a munkából, és tulajdonképpen belenyugodtunk a helyzetbe, hogy még vendégeskedünk a Kórházban néhány napig. Ekkor csörög a telefonom… ismeretlen szám, felveszem, majd egy férfi elkezdi a mondókáját, hogy a Sejtbanktól hív, és hogy ők őrzik a köldökzsinór vér- és szövet mintáikat a gyerekeknek, és elkezd mesélni tesztekről és szűrésekről amiket elvégeznek ilyenkor. Gondoltam először, hogy ez afféle „zavarhatom 5 percre”-beszélgetés, de kezdett gyanús lenni az alapos tájékoztatás, mire elértünk a lényegig.

Épp csak odaintettem Lacinak, hogy vegye ki a kezemből Jónást, majd vadul jegyzetelni kezdtem minden szót.

Kiderült ugyanis a tesztek során, hogy mindkét gyerkőc mintájában Cytomegalo vírus fertőzöttségre utaló eredményeket kaptak.

Az úr elkezdte mondani, hogy ő már konzultált a SOTE 1-en Hajdú Professzor Asszonnyal, aki azt mondta, hogy azonnal vegyük fel a kapcsolatot szakemberrel és végezzenek szűrővizsgálatokat Tóbiásnál és Jónásnál is.

Itt konkrétan majd’ elájultam. Első körben azért, mert nagyon jól ismerem Hajdú Júlia Professzor Asszonyt (anno a hármasikres terhességemnél voltunk állandó látogatói), így pontosan tudom, hogy nem az a szívbajos fajta, aki azonnal vizsgálat hegyeket ír ki. Amolyan óriási tűréshatárral működő (szakmai ártalom – az Újszülött Intenzív Osztály vezetője a SOTÉ-n, így lát elég borzalmat nap mint nap), elismert orvos, és egyáltalán nem paráztatós. Szinte láttam magam előtt az arcát, ahogyan a férfi a vonal másik végén ecsetelte, hogy miket mondott és milyen vizsgálatokat javasolt.

Második körben ismételten jó barátom, Gugli hozta rám a frászt… magzati korban a CMV fertőzöttség okozhat: süketséget, vakságot, szellemi fejlődésben visszamaradást, fejlődési rendellenességeket szív és agy területen, agyi és szív ér elmeszesedést, halva szülést, vetélést,…

Ugyebár a halva születésen és a vetélésen már túl voltunk, így azt kizárhattam, a vakságot és süketséget is kizártam, hiszen látom rajtuk, hogy látnak és hallanak. A délelőtti ultrahangok alapján a meszesedéseket is kihúztuk a listáról és a fejlődési rendellenességeket is. Maradt a szellemi fejlődéssel kapcsolatos lemaradás… Na de hiába zárogatom én ki ezeket, majd’ megőrültem, így megkerestem a főorvos asszonyt (csak dr. Vaskalapnak hívtam), és megmutattam neki a részletes eredményeket a CMV fertőzöttségről, amit addigra átküldött e-mailben a Sejtbankos emberünk.

Dr Vaskalap természetesen csak legyintett rá egyet, hogy „az ultrahang kimutatta volna ha lenne valami, ne aggódjon, Anyuka!” Hát, én azért mégiscsak aggódtam.

Felhívtam Szabó Professzort, hogy abban a másfél órában, míg a gyerekeket vizsgálta kb 1 hete, látott-e valamit, vagy van-e ötlete, hogy milyen vizsgálat kellene még? Ő azt javasolta, hogy Bense doktorral beszéljem meg, aki ott a nefrológusunk volt (mellesleg emberséges és jó fej) és ő majd biztosan kér vérvizsgálatot, meg ha valamit még jónak lát.

Így is tettünk.

Leküldtek minket a fiúkkal az Audiológiára, hogy kizárhassuk orvosilag is a süketséget.

Tóbiás: Jobb és bal oldalt normális reflex váltható ki.

Jónás: Jobb oldalt reflex kiváltható, bal oldalon nem!!!!

Újabb hidegzuhany! A 8 hetes gyerekemre 20 másodperces vizsgálat után rásütötték a bélyeget, hogy bal fülére süket.

Kérdezem a nőt, hogy ez mit jelent, hogy „reflex nem váltható ki”???

Normál választ nem kapok.

De nem tudtam nem kérdezgetni, hogy valamit mondjon már!

Mi a teendő? Kontroll? Figyeljünk valamit? Alaposabb vizsgálat? …valamit mondjon már!

Na, nagynehezen kipaszíroztam belőle fél szavanként, hogy 1 hónap múlva kontroll, meg hogy igazából ez még nem is biztos, mert lehet hogy csak picit szűk még a hallójárata és azért nem érzékelte a készülék a dobhártyáról visszaverődő jelet, …

Kérdezem én, akkor mi a francért nem lehet ezt mondani kapásból? Miért kell a frászt hozni ránk, hogy nem hall a gyerek, punktum! (pláne, hogy nekem minden jel arra mutatott, hogy hall, mert figyel abba az irányba is)

Mikor mondom fent az osztályon, hogy mi lett a „diagnózis”, azonnal elkezdtek nekem a „ma már olyan klassz hallókészülékek kaphatók” szöveggel jönni… meg hogy majd egy hónap múlva meglátjuk!

Na persze, biztos várok egy hónapot! Úgy voltam vele, hogy amelyik nap elengednek minket, aznap mutatom meg egy gyerek fül-orr-gégésznek, vagy audiológusnak, hogy ő is nézze meg. Pláne, hogy Gugli barátom természetesen azonnal elém dobott néhány cikket arról, hogy ha hallás károsodott egy baba, akkor milyen fontos, hogy azonnal kiderüljön, mert úgy lehet legjobban fejleszteni a másik fülön a hallást és akkor már a beszédet, gagyogást is másként kell vele csinálni! Szóval nagyon nem éreztem, hogy ráér hogy kiderüljön a valóság…

(Délután amúgy már megvolt hétfőre egy másik klinikára az időpontunk, hogy normálisan megnézzék Jónás fülét!)

Az e napi laborok szerint a crp: 207 lett, a vizelet már csak 2+

Persze ezt Bense doktor borítékolta és szólt is előre, hogy a „kommunikáció csúcsán” lévő kollégái mikor ezt az eredményt a pofámba vágják, akkor ne ijedjek meg, ez így normális, hogy romlik az érték eleinte és majd kb 4 nap Brulamycin után csökken.

A péntek eddig talán a legagyonlogisztikázottabb napunk volt.

A jó hír az volt, hogy dr Vaskalap nem volt aznap :) és éppen a mi kedvenc Bense dokink helyettesítette, aki kilátásba helyezte a hazamenetelt délutánra.

Hajnalok hajnalán keltem, megetettük a Mazsikat, aztán a szokásos műtét előtti zuhany, hajmosás, borotválkozás, öltözés, rohanás következett. Laci maradt a fiúkkal a Tűzoltó utcában. Én rohantam BKV-val a János Kórházba. 7-kor vérvétel, extra sürgősre kérve, majd fél 10 körül műtét.

Utána még fekvés egy kicsit, persze mikor jött Lintner Tanár Úr, azonnal leboltoltam vele, hogy hagy szaladjak vissza a fiúkhoz, és legyen elég 1 órácska nyugton maradás ott a kisműtő melletti szobában :)

A műtétről azt mondta, nagyon nagyon keresgélt, hogy mi maradhatott bent esetleg, de nem talált semmit, minden rendben volt, igazából az egyetlen dolog ami okozhatta, hogy nem húzódott össze elégé a méhem még mindig, és ezért nem lökött ki minden vért amit kellett volna neki.

Szövettan eredmény 2 hét múlva lesz, majd beszélünk róla, de ha a vérzés elmúlik, tornászhatok végre és a torna+szoptatás kombináció majd összehúzza teljesen.

Amint megadta az engedélyt, kimentem pisilni, megmosakodtam, öltöztem és rohantam vissza a fiúkhoz.

Addigra ők túl voltak a búcsúzóul megejtett kontroll vérvételen.

Jónás szokás szerint kis sakálként reagált a dologra, Tóbiás csak egyet nyüsszentett :)

Egy körül jött Bense doktor a szuper hírrel, vizelet genny mentes, crp: 21 :)

Azaz mehetünk haza végre!!!

8 napig Suprax szirupot kell adni Jónásnak, napi 1x2,5 ml-t, és mellé Normaflore-t. 

1 hét múlva telefonálni kell a CRP vv és vizeletvizsgálat eredmények miatt, 2-3 hónap múlva kontroll hasi uh lesz, és reméljük tényleg csak egy peches időszak volt ez.

Olyan gyorsan rámoltunk össze, mint még soha, közben Laci leszaladt kifizetni a szobát, lehordta a cuccokat a kocsiba és már indultunk is.

Otthon (ezúttal Anyunál otthon) – mivel Lintner Tanár Úrnak megígértem, hogy aznap és a hétvégén pihenek – lightosan kipakolásztunk, megetettük a gyerekeket és letettük őket aludni. Én egyre álmosabb, fázósabb lettem. Valljuk be, nem volt egyszerű nap, meg az altatás, … lefeküdtem kicsit pihenni. Sikerült 38,2-es testhőre vacogva ébredni. Nem is értettem miért, hiszen nem ez volt az első ilyen beavatkozás amin voltam, soha egyetlen kaparás, missed ab, hystero, … nem okozott semmi problémát. Most igen :(

Hívtam Tanár Urat este 7-kor, hogy 39,6-nál járok… mi legyen?

Abban maradtunk, hogy lázcsillapítás, és ha gond van, hívjam szombaton!

2 szem gyógyszerrel helyre tettük éjjel ezt a láz témát, bár nagyon gyenge voltam. Kicsit ijesztő volt, hogy szombat reggel Laci odahozta Tóbit és letette reggel mellém az ágyba míg ő kiment kezet mosni, és nem tudtam megemelni a kb 4500 grammos sózsákomat. A szombatot 99%-ban alvással töltöttem, de vasárnapra hála Istennek helyre jöttem :)

…ilyenkor nem vagyok meglepve, hogy Laci vérnyomása nem éppen nagykönyvi…

Heim Pál Kórház

Nálunk ez történik, ha túl sok időm van magunkra figyelni :)

A két ünnep közt Jónás kifejlesztett egy új fajta sírást… amolyan sikítósat, és úgy kezdi, hogy minden ok nélkül összerezzen és egyből sikítva ordít (kis sakál). 

Először azt hittük, megijed ilyenkor, de ahogy figyeltük, rájöttünk, hogy nem történik semmi; se hirtelen hang, se hirtelen mozdulat. Van hogy csak nézelődik, és egyszercsak rázendít. Persze jó barátom a Gugli, ahol már már meggyőzött egy-két írás, hogy ha valamijük fáj, akkor sikítva sírnak. Persze találtam még néhány rémisztgetést is, de azokat igyekeztem kiverni a fejemből.

Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy január 2-ra az ismerős gyermekorvos professzorunkhoz becsekkoljunk a Heim Pál Kórházba. Ha már oda mentünk, jókora listával érkeztünk, és minden olyan (számomra aggályos) dologra rákérdeztem, amiben nem értettem egyet a házi gyerekorvosunkkal, illetve amit meg sem kérdeztem tőle, mert tudtam, hogy nem elégszem majd meg a válaszával.

Szabó Professzor Úr mintegy bő másfél órán át vizsgálta a gyerekeket és válaszolta meg a záporozó kérdéseinket.

Hála Istennek, a sikító sírás mögött nem áll fizikai fájdalom :)

Sőt, tetőtől talpig tökéletesen egészségesek mindketten.

Mondta, hogy ugyebár a lelki „traumát”, amit esetleg az okozhatott, hogy születése után 24 órán át nem találkoztunk, míg Jónás a PIC-en volt, nem zárhatjuk ki, mint sikítozás-indikátort, de nem is tudhatjuk biztosan, hogy az akkor és ott törést okozott neki. 

Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem annál nagyobbat okozott az a 24 óra távollét, mert be kell lássam, ha csak eszembe jut elsírom magam. Persze igyekszem ezt nem kivetíteni rá.

Az is lehet, hogy egyszerűen csak szárnypróbálgatások ezek Jónás részéről… ami azt illeti, kipróbáltuk, hogy ilyenkor nem kaptuk fel azonnal, hogy megnyugtassuk, csak odamentünk, megfogtuk a kezét, simiztük, beszéltünk neki. 2 nap után be kellett lássam, hogy ez működik.

Mai napig vannak ilyen összerezzenések, de ha abban a pillanatban megfogom a két kezét (amibe ő úgy belekapaszkodik, hogy mindannyiunk minden keze-ujja kékül), akkor rá se kezd a sikító sírásra, hanem megnyugszik.

Persze azóta Tóbiás is eltanulta ezt az összerezzenős-megijedős mutatványt és így már felváltva csinálják. Pedig főszabályként ügyelünk rá, hogy mindketten ugyanannyi időt töltsenek velünk tartalmasan. Ne érezze egyikük sem, hogy a másik többet kap bármelyikünkből is (ez nekem nagyon fontos). Úgyhogy nem hiszem, hogy néhány hetesen kilogikázta, hogy így kell sírni ahhoz, hogy ölben lehessen :)

Szilveszter

Már jó ideje nem járunk el Szilveszterkor otthonról. Azt hiszem ennek az az oka, hogy végre olyankor együtt lehettünk, illetve míg a rendezvények-klubkoncertek forgatagában teltek a napjaim, megcsömörlöttem a sok hangos bulitól. Mondjuk úgy, abban a jópár évben kiéltem az újabb tini koromat.

Otthon mindig megvártuk kettecskén az éjfélt, koccintottunk, magunk mögött hagytuk az óév sikertelenségeit és bizakodva vártuk az új évet, hogy majd akkor valóra válnak az álmaink.

Laci órákon át röhögött rajtam, amiért ablaktól ablakig rohantam, hogy láthassam mások tüzijátékát (ezt nem tudom megunni). Ha a szomszédok vettek jó kis rakétákat, kimentünk velük mi is megnézni. Szóval így telt eddig, szépen békésen, kettecskén.

Így teltek a napok karácsonytól szilveszterig :)

Idén 22:30 körül csináltunk virslit, megettük, ittunk egy korty pezsit, aztán keltek a fiúk. Sikerült letenni a Manókat az éjszakai első etetés után 23:30-kor, majd mi is az ágyikó felé vettük az irányt, mert ugyebár ebben az évben az alvásnak már felbecsülhetetlen értéke van számunkra és minden alkalmat megragadunk, hogy picit pihizzünk. Nem volt tüzijáték kukkolás és ablaktól ablakig rohangálás, csak alvás. 

Persze éjfélkor beindult a ricsaj odakint, mindenki lövöldözte a rakétákat. Ez engem csak olyan szinten mozgatott meg, hogy ugrásra készen voltam, hiszen nem tudtuk, hogy megijednek-e a gyerkőcök a robbanásokra. Fél óra elteltével már nagyon vártam hogy vége legyen…

Szerencsére Tóbi és Jóni olyan békésen aludtak összebújva, hogy csuda :)

Azért a végére csak felébredtek, de egy kis ölelgetésre, simire visszaaludtak hajnal 4-ig.

Az első közös karácsonyunk :)

Nagyon vártuk már évek óta, hogy így, gyerekekkel kiegészülve állhassunk a fa alatt szenteste és végre a 2012-es év beváltotta ezt az álmot :)

Persze az utolsó pillanatban minden változott, mert a sógornőm egyedül töltötte volna az ünnepet, így Lac áthívta. Ezáltal a mi szokásaink és terveink úgymond háttérbe szorultak, mert az őbenne igyekeztünk tartani a lelket.

Persze az elméletben kitervelt karácsonyi időbeosztás így is úgy is kudarcot vallott volna, mert nem egészen jól kalkuláltam be az etetéseket és a fiúk ébren töltött idejét, a süti készítésről nem is beszélve. Persze kicsit rászámoltam a megszokott ütemre, de nem eleget. Így 24-én a karácsonyfa kb csak 75%-ban lett feldíszítve :)

Azon prózai oknál fogva, hogy tavaly nagy hevesen leszedtem a díszekről a kötözőket, szalagokat, hogy majd erre az évre megújítsam kicsit őket (már untam a régi színt). Igen ám, csakhogy ez most villant be, mikor előszedtük és kinyitottuk a dobozt :) Úgyhogy míg a Picik szusziztak napközben, én odadobtam a sütiket, majd vad masni kötözésbe és akasztó készítésbe kezdtem. Ami meglett, az felkerült a fára, amit csak éjjel csináltam meg, az másnap követte a társait :)

Aztán sógornőm karácsony másnapján haza ment, és tulajdonképp ekkor kezdődött el a mi igazi karácsonyunk. Szerencsére Laci nem dolgozott két ünnep közt, így jó sokáig otthon lehettünk együtt és kiélvezhettük minden nap a gyerekekkel a karácsonyfa fényeit, díszeit. Teljesen el voltak tőle varázsolva. Szó szerint tátott szájjal nézték minden nap és nagyon tetszettek nekik a karácsonyi dalok is.

Olyan szempontból nem is bánom, hogy ez így alakult, hogy így teljesen a gyerekekre tudtunk fókuszálni és egymásra. Nem volt az a december 24-i őrület, hogy sütünk-főzünk, kapkodunk és mindennek, mindenkinek meg akarunk felelni.

Délutánonként elmentünk sétálni és mindig más részét fedeztük fel Szigetszentmiklósnak. 

1 hós státusz

„Vicces” ez a vizsgálat… 

Pelenkában mérik a gyerekek súlyát, az egyiküknél 40 grammot vontak le a pelusra hivatkozva, másikuknál 80 grammot, pedig ugyanolyan Pempers van a popójukon. Ennél már akkor is valósághűbb számot kaptunk volna, ha elhiszik nekem az előző esti fürdés után, ruha nélkül mért számot. Centire is sikerült 2-2 centivel többet mérni, gondolom majd e hó végén kiderül hogy összementek.

Kérdeztem, hogy egy picit dudori a köldökük, az vajon sérvnek számít-e? Mire azt a választ kaptam, hogy nem, de azért le lehet ragasztani. Elmagyarázták, hogy ragasszuk le, és kb 1-1,5 hetente kell csak a ragasztót cserélni rajta.

Hát, bevallom, eszem ágában nem volt leragasztani. egyrészt a szakmai állásfoglalás sem egyértelmű e témában. Egyáltalán nem bizonyított, hogy aki ragasztja a gyerekek köldökét, azoknál nagyobb számban oldódik meg magától a köldöksérv.

Amúgy meg úgy vagyok vele, hogy ha valami nem köldöksérv, akkor minek ragasszam le?

Arról nem beszélve (ez mondjuk az én mániám), hogy 1-1,5 hétig ugyanaz a ragtapasz?!? Az fürdésnél folyton vizes lesz, és a bacik legszuperebb életterét alakítom ki vele a gyerekek köldökénél…

Szóval a doktor nénivel továbbra sem igen értünk egyet – nagyjából semmiben.

Sebaj, ott voltunk, a doktor néni rendben találta Őket, és legalább tápszer receptért nem kellett külön elszaladnunk :) Utána sétáltunk egy nagyot, majd haza mentünk!

Valami nem stimmel

December első felében ismét elég gyakran hívogattuk az ügyeletet Laci vérnyomása miatt. Szervi eltérés továbbra sincs – hála az égnek! De azért mégiscsak nyugtalanító, hogy a gyógyszerek szedése mellett (!) újra meg újra felszalad a vérnyomása, rosszul van, …

Van, hogy csak a sürgősségi vérnyomás csökkentő viszi le, sőt, olykor abból is csak a második.

24 órás holter szerint rendben van minden (persze, mert ez egy ilyen szégyenlős vérnyomás, hogy abban a 24 órában kb. nyugton van). Mindenesetre a nagybetűs diagnózis továbbra is a stressz! Pedig már a lehető legtöbb stressz-faktortól megszabadultunk…

Nem mondanám, hogy a vérnyomás problémával, két kis örökmozgóval, a karácsonyi minimalizált készülődés mellett nagyon unatkoztunk, de december 13-án mégiscsak telefont kellett ragadnom és felhívni Lintner Tanár Urat.

Már egyébként is gyanús volt, hogy a vérzés a szülés óta hullámokban újra és újra felerősödik, szoptatások alkalmával meg aztán különösen, de ez utóbbira legalább tudtam épkézláb magyarázatot adni magamnak … méhösszehúzódások.

Viszont ez a csütörtök reggeli azért mégiscsak más volt, mint azelőtt. Konkrét vérfürdőt rendeztem otthon. A nappalitól a fürdőig amerre mentem, bárki lekövethette volna… Laci nem egy szívbajos példány ha a vér látványáról van szó, de ez neki is sok volt… utána megállás nélkül azt szugerálta, hogy el ne ájuljak a vérveszteségtől.

Miután kimosakodtam, hívtam Tanár Urat és ugyan vidéki konferencián volt, feljött másnap hajnalban a kedvemért hogy megvizsgáljon. Tekintettel arra, hogy akkor még nem telt el 6 hét, úgy ahogy beleférősnek neveztük a helyzetet, pláne hogy a vizsgálat szerint az ég világon semmi gond nincs, csak nem húzódott össze még kellőképpen a méhem. Erre írt fel Tanár Úr  vérzés csökkentő és méhösszehúzó gyógyszert és az Ergam csepp nevű szuper találmányt extra dózisban.

Ami újfent a 22-es csapdájába taszított minket, hiszen a betegtájékoztató fehéren-feketén leírja, hogy szedjed nyugodtan, de a tejedtől vegyél végső búcsút előtte. Na, ezen a ponton mérlegre kellett dobni hogy miért harcolunk… anyatej vs. vérzés-megszűntetés.

Újabb telefonálás hegyek, majd kezdett kikristályosodni a megoldás. Szedtem a felírt gyógyszereket, mert ez mégiscsak elég pocsék hosszú távon, hogy non-stop vérzek, de eközben igyekeztem minél többet ciciztetni a Picúrokat és minden praktikát bevetni a tej megtartása végett!

Ezúton is köszönöm Mindenkinek a tippeket mind tej-, mind vérnyomás témában!

A malátaital szuper találmány… azóta is Karamalz függő vagyok :)

Életjel

A nem egyszerű, sőt nevezzük egyenesen extra sűrű időszaknak, hála Istennek lezárulni látszik.

Az eltűnés okai címszavakban:

-       -   Laci vérnyomás nyűgei (sokadik felvonás)

-       -   soron kívüli vizsgálat a János Kórház szülészetén

-        -  1 hós státusz

-        -  karácsony

-        -  szilveszter

-        -  orvosi vizsgálat tetőtől talpig (Heim Pál)

-        -  Tűzoltó utcai Gyermekklinika (Vesemedence gyulladás, CMV fertőzés, szűrések)

-        -  az amúgy betervezett szülés utáni nőgyógyászati kontroll

-        -  János Kórház kisműtő… egészségügyi kaparás

-        -  Rózsakert Medical Center

Itt tartunk most és még csak január közepe van.

De akkor jöjjenek a részletek…

Alszanak

Tegnap este fürdés után teli ették a pocakjukat a fiúk, majd elszusziztak a vállunkon.
Ez nem túl ritka, minden nap előforduló eset... ilyenkor besettenkedünk velük a hálóba és ha csukott szemmel maradnak miután letesszük őket, jöhet a "felnőtt" program - na nem érdemes semmi pajzán dologra gondolni - mi mostanában beérjük azzal is, hogy ilyenkor le tudunk ülni együtt vacsizni, beszélgetünk picit a napi történésekről, esetleg egy zuhanyzás, hajmosás is belefér még :)
Ez így volt múlt este is, éppen a fürdőbe indultam, gondoltam még bekukkantok a Picikhez, mert természetesen mikor besettenkedünk velük és elindul a kezünk az ágy matracának szintje felé, megébredtek, és indult az alkudozás, hogy ők még nem álmosak, így aludni is fölösleges. Ezért tegnap bevetettem József Attila Altató-ját, valamint a Boribon sorozat Jó éjszakát Annipanni c. kötetét. Ez bevált :)
Szóval rájuk pillantottam, és a következő látvány fogadott:

Suttogva sikítoztam kifelé jövet, hogy mennyire cukik :)
Jó kis túra ez nekik, mert úgy alszanak a kiságyban, hogy mindkét oldalon matracvédő van, és a matracvédőhőz bújva tesszük le őket konkrét 60 cm távolságra egymástól (lemértük).
De Jónás egy nagy vándorló, majd' minden éjjel odébb pakolja magát. Ez az alvás-formáció is úgy jött létre, hogy Tóbiás feküdt a "helyén" az ágy szélén, és Jónás odakúszott mellé :)
...persze ebből kiindulva a következő ébredés úgy történt, hogy hallottuk, hogy Tóbi fura hangon nyöszörög... naná, mivel még közelebb bújtak egymáshoz és ahogy Tóbi kinyitotta a száját, teli lett Jónás fejével :)
Mondtuk is nekik, hogy nem illik teli szájjal beszélni...

4 hetesek

Már egy hónaposak a fiúk. Napról napra nyiladozik a tudatuk, egyre jobban figyelnek mindent maguk körül, egyre többször köti le őket a kezük ügyébe kerülő játék, illetve a másik is.
Imádnivaló a látvány is, hogy mennyire szeretik egymás közelségét... egyszerűen látszik a nyugodtság rajtuk, ahogy egymás közelében vannak. Alvás közben időnként úgy sikerül elvándorolniuk a matracon, hogy összeér a fejecskéjük... na, ilyenkor akár 5-5,5 órát is szusziznak egyhuzamban. Amúgy inkább a 3,5 óra jellemző, mert a pocak szava szent :)

Így megnyugtató aludni :)

Kicsit kínlódós volt a hét olyan szempontból, hogy nagyon nagyon szeretik a hasukat. A doktornénink pedig szabott egy 600ml/nap-os limitet, és azt mondta, hogy ennél semmiképpen se kapjanak többet. Mi pedig igyekszünk meggyőzni Őket, hogy ezt illene betartani, de nem igazán értenek egyet velünk, felnőttekkel. És hogyan fejezik ki a nemtetszést? Csecsemőosztályra emlékeztető lármával :(
Ilyenkor igyekszünk azzal áthidalni a reklamációt, hogy megszeretgetjük Őket, de ez is csak ideig-óráig működőképes.
A 600ml-t úgy tartom be, hogy ennyi a tápi amit kapnak, de az anyatejet ugyebár nem tudom mérni, mert nincs a pocakjukon, sem a nyelőcsövükön számláló, de az biztos, hogy mikor lecsatlakoznak a ciciről, akkor csurog ki a tejcsi a szájukból, úgyhogy ott is van még jócskán plusz kaja nekik.
Kérdeztétek, hogy hogy állunk a tej kérdéssel... nos, van, de persze nem napi 1,5 liter, amennyire alaphangon igényt tartanának. Szedem a Motherlove More Milk Plus kapszuláját, és iszom sokat (na jó, igyekszem minél többet inni), hogy legyen minél több tejecskéjük, ne csak a tápszer.
Nem tudom, jó-e, hogy szadizzuk Őket ezzel a kaja témával. Persze nem akarom agyonetetni egyiküket sem, mert ha ne adj'Isten túlzottan felhizlaljuk Őket, nem esne jól a szívemnek gyerekkorukban "fogyókúrát" tartani, és persze nem szeretném, ha túlsúllyal kéne küzdeniük. De szegények olyan keservesen bírnak reklamálni ha éhesek :(
Az agyalás amiatt indult el, hogy elkezdtek egyre többet bukni. És nem annyira élveztem, mikor minden nap 1-2-3 alkalommal a szájukon-orrukon egyszerre jött vissza a tápszer, közben pedig másodpercekig csak levegő után próbáltak kapkodni és fulladoztak. Azt, hogy buktak, nem dramatizáltam túl, de ez a fulladozás elég szívszorongató látvány.
Persze tudom a működési mechanizmusukat, és azt is, hogy nem tragikus ez az állapot, de én ezt nem bírom nézni. Persze betelefonáltam a munkahelyre és a legelismertebb gyerekorvos professzorokkal átbeszéltem a dolgot. Megnyugtattak, és adtak néhány ötletet, hogy hogyan tudjuk elkerülni esetleg ezt az orron-szájon visszabukós műveletet - hála Istennek, úgy tűnik bevált. És mióta szigorúan igyekszem tartani a 600 ml-t naponta, azóta (kopp-kopp-kopp) nem volt ilyen bukás.

Magamon szétröhögtem az agyamat múlt hétvégén...
Advent első vasárnapján alig pár percre tőlünk, volt kirakodás, meg adventi programok. Anyu kitalálta, hogy sétáljunk ki Lacival, míg alszanak a gyerekek... már alapból óckodtam az ötlettől, hogy a Picik nélkül kitegyem a lábamat itthonról. Valahogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy itthon hagyom Őket Anyuval. Pedig tudom, hogy észre sem veszik, meg semmi bajuk nem lehet, de akkor is... elvégre március 16 óta együtt vagyok velük :)
Na, rávettek nagynehezen, hogy menjek ki Lacival... mondanom sem kell, hogy a kapu kilincse nem volt még a kezemben, mikor először könnyes lett a szemem. De visszaszuszakoltam a könnyeket, és mentünk tovább. Persze szinte rohantam végig és megállás nélkül a Picikről beszéltem (bár ő is) - szegény Laci... így szabaduljunk ki otthonról egy kicsit :)
Mikor haza értünk, Anyu hatalmas szemeket meresztett ránk, hogy máris itthon vagyunk. Oda-vissza úttal és nézelődéssel 18 perc volt az egész, nekem mégis lelkiismeret furdalásom volt, amiért itt hagytam Őket. Aztán elkezdtem sírni... totál bolond vagyok. Mi lesz, ha oviba mennek??? Ott fogok zokogni és az ovi körül járom a köröket majd? Ők meg tutira bent játszanak majd felhőtlenül :)

Most hétvégén csináltunk néhány karácsonyi hangulatú fotót. A gyerekek nagyon jófejek voltak és élvezték, de elég nehéz volt Őket egyszerre nyitott szemmel tartani és elkapni azt a pillanatot, mikor épp mindkettő arra néz amerre mi szeretnénk :)
De szerintem sikerült jópár kép, úgyhogy ami miatt kitaláltuk ezt, az megvalósítható :)
Az egész család teljes lázban ég, mióta megszülettek a fiúk és tudomást szereztek róla. Állandó fotókövetelő hadjárat van, mindenki Anyut hívogatja, hogy küldjön képeket! Szegény minden nap csak tovább küldözgeti a legfrissebb fotókat - így igyekszik megelőzni a telefonvonal állandó lefoglalását.
Annyira transzban van mindenki, hogy amikor új kép érkezik, körül szaladják a szomszédságot és a család minden fellelhető tagját, hogy megmutassák a legfrissebb szerzeményt :)
Ezen felbuzdulva azt találtuk ki, hogy csinálunk képeslapokat és szétküldjük a rokonságnak, hogy Anyut is tehermentesítsük picit :)

...még nem válogattuk át a képeket, mert annyi időt nem hagytak vasárnap óta a kis haspókok, de azért egyet teszek most ízelítőül :)

Kiscsizmába bújva :)

Tegnap 3 hetes 6 naposan pedig megvolt az első sétánk :)
Felavattuk a babakocsit és végre kimentünk 15 percet velük a levegőre! Azért gondoltuk, hogy nem várunk 3,5 kilós súlyig ezzel, mert egyrészt jövő héten mennünk kell a doktornénihez státuszra, így akkor tuti ki kell mozdulni, és az kicsit hosszabb út lesz. Nem biztos hogy jó lett volna akkor először szembesülniük a friss levegővel. Persze szellőztetni szoktam, meg felöltöztetve kicsit idebent levegőztetni Őket. Másrészt tökre bebugyoláltuk őket, meg feltettük az esővédőt is, hogy ne direktbe menjen rájuk a hideg. Mikor haza értünk, azonnal csekkoltuk, hogy mennyire hűlt le a kis arcuk, de olyan jó kis meleg husik voltak, mint akik ki sem mentek a fűtött házból :)
Jól elringatta őket a zötykölődés, úgyhogy szerintem tetszeni fog nekik majd ha már minden nap mehetünk levegőzni!
És nem utolsó sorban olyan nagyon jó volt igazi családként sétálni együtt :)

Sajnos Lacim megint nincs a toppon... ez a vérnyomás dolog csak nem az igazi.
Hétvégén már bent volt az egyik kollégámnál a kórházban, átbeszélték a dolgokat, remélem 2-3 napon belül javulást is látunk majd. Ma mikor felhívtam, hogy elmeséljem, hogy a kisördögöt benne felejtette a gyerekekbe, mert alig lehet velük bírni, azzal kezdte, hogy szinte halálfélelme volt befelé menet. Minden szabályt megszegett ami a sebességet illeti, mert úgy nyomta a gázt, hogy végre beérjen. Azon vacilált, hogy besatuzzon-e az út közepén és kitegye-e az elakadás jelzőt, olyan rosszul volt. De ezt leszavazta, mert nem érzett magában annyi erőt, hogy kiszálljon egy háromszöget a kocsi mögé letenni. Bentről felhívta a kollégámat, elmondta, mi a helyzet. 2-3 nap türelmi időt kapott, hogy átálljon a szervezete erre az új gyógyszerre, aztán megbeszélik hogy hogyan tovább. Anno a Jánosban, mikor a mi látogatásunk idejét a kardiológián töltötte, kapott egy sürgősségi gyógyszert, ami ha hirtelen rosszul van, leviszi a vérnyomását. Ezt bevette ma, 1 óra múlva jobb lett neki - de csak éppenhogy, akkor gyorsan autóba ült és hazajött. Most alszik, meg valami relaxációs CD-t hallgat, hátha jobban lesz.
Az az ijesztő ebben, hogy egy marék gyógyszer mellett is simán tud 180-190-es vérnyomást produkálni, és nem pont az az ember, aki panaszkodik. Sőt, elég vagány ember (sokszor túl bevállalós is)...de ha már ő azon gondolkodik, hogy a belső  sávban besatuzik és kidobja az elakadás jelzőt, akkor tuti nagyon rosszul volt :(
Remélem végleges megoldást találunk hamar, mert nagyon nyugtalanít ez az egész.

3 hetesek

Ugyan „még csak” 3 hetesek a fiúk, mégis olyan, mintha mindig itt lettek volna velünk. Nem is tudom milyen volt nélkülük! Persze az agyammal tudom, de a szívemmel nem... mi töltötte ki az irántuk érzett szeretet helyét bennem?

Annyira tökéletesek, hogy még alváshiányos legzombibb állapotomban sem tudok fáradtan rájuk nézni. Amint elindulok éjjel a szobájuk felé, már fülig ér a szám, és valami korábban felfoghatatlan gyengéd szeretetet érzek.

Napról napra egyre értelmesebben nézelődnek, egyre több az ébren töltött idő.

Nálunk tegnap volt itt a Télapó :)

Eddig az volt a rendszer, hogy éjjel alszanak a szobájukban az ágyikójukban (ketten egy ágyban, mert így sokkal nyugodtabbak). Napközben kint voltak a nappaliban, a babakocsi mózes részében, vagy a kanapén nekik kialakított részen szusziztak. A mózesben alvással az volt a baj, hogy nem látták egymást. Mikor mindketten ébren voltak és nézelődtek, csak a saját kis világukban, egy-két játékkal ismerkedtek, és ugyan érezték, hogy ott van a másik is, de nem látták.

Én úgy láttam rajtuk, hogy ez zavarja őket, így írtunk a Télapónak, hogy a mi nagyon jó kisfiaink szeretnének egy járókát kapni :)

És tegnap Laci úgy jött haza, hogy megbeszélte a fiúkkal, hogy a Télapó küldött nekik egy járókát (járóka-utazóágy kombináció - fő a praktikusság), és csak azért nem ő hozta, mert a doktornéni szerint 3,5 kg-os testsúlyig nem szabad vendégeket fogadnunk, pláne olyat aki sok gyerekkel találkozik. De jövőre a Télapó személyesen is jön majd hozzájuk :)

Hipp-hopp összeraktuk nekik és délután már abban bandáztak!

Egyértelműen látni lehetett rajtuk, hogy kinyílt a világ számukra... betettük őket, és kb 2-3 órán át feküdtek egymás mellett, incselkedtek a másikkal, mondták a magukát, sikongattak, nevettek, egymás szájába dugdosták a kezüket, cuppogták a másik pofiját, majd ha visszakapták akkor bosszankodtak rajta :) Tüneményesek voltak, mi meg nem győztünk betelni velük.

járóka

dumcsizunk

Úgyhogy ma már a reggeli ébredés után így folytattuk a napunkat :)

Éjszakánként már van hogy csak 2-szer kelünk – persze ez inkább akkor sikerül, ha szinkronban vannak és sikerült este egyszerre letenni őket.

Nekem a leggyengébb pontom a hajnal 5-6 körüli időszak, így ha Laci teheti, akkor azt a kelést átvállalja, megeteti őket, és engem csak 7-fél 8 körül kelt.

Hétvégente pedig egy éjszakát átvállal tőlem, olyankor éjféltől másnap reggelig alhatok, és ő kel a Picikhez etetni, pelust cserélni, altatni :)

Tök szuper legalább egyszer pihenni egy héten.

Tegnap érkeztek volna, ha naptár szerint születnek :)

Ennek örömére Tóbi tegnap átlépte a 3 kilós bűvös határt, és Jónás sem sokkal van lemaradva mögötte a 2,8 kilójával :)

Kis Drágáink nagyon szépen fejlődnek, növekednek.

Tegnap a délutáni evés után beszundiztak egymás hegyén-hátán, és szuper jót aludtak úgy 3 órán át. Közben persze időnként ment a cica-box köztük, de nagyon édesek voltak :)

Csak képek

Itt már együtt :)

Nem egész 2 naposan

Tóbi így alszik :)

Jóni így alszik :)

Hazaérkezés után Apuval :)

Kórházban...itt még nem tudták mit jelent a türelem :)

A tavalyi jóslat folytatása, avagy látogatás a cigány asszony törzshelyén

Laci ma a belvárosban járt, így lement a Március 15-e téri parkolóhoz, a híd lába alá, hogy megkeresse a cigány asszonyt, aki kb egy éve jósolt neki ...és mint tudjuk, igaza lett :)

Egyrészt meg akarta neki köszönni, másrészt odaadni a pénzt, amit ígért.

Az idős asszonyt nem találta ott, de fiatalabb lányok voltak ott, és megkérdezte tőlük, hogy ismerik-e a nénit. Kiderült, hogy a néni idén márciusban meghalt, és a fiatalok a lánya és az unokája, és ők is jósolnak az arra járóknak.

Mindenesetre Laci odaadta nekik a pénzt, mert az a nénit/családját illeti, mire a két lány elkezdte mondani neki, hogy jósolnak neki ők is. És meséltek a szokásaikról, és mondták, hogy a néninek csináltatnak egy koszorút abból a pénzből amit Laci neki szánt, mert náluk ez a szokás.

Azzal kezdték, hogy elmondták Lacinak, hogy amit anno az anyjuk/nagyanyjuk mondott, hogy egy idősebb nő elátkozta, az a veszély még fenn áll, de tulajdonképp jól tartja a távolságot, így meg tudja védeni magát és a családját az átkoktól. Amire inkább figyelnie kell, hogy van egy régi ismerőse, akit szintén Lászlónak hívnak, és ő problémát jelenthet a jövőben. Azzal tudja kivédeni, ha tartja a 3 lépés távolságot vele (egyelőre még nem jöttünk rá, hogy ki lehet az a László, de majdcsak bevillan).

...már ez elég hátborzongató volt, mert honnan tudhatták, hogy mit jósolt az anyjuk/nagyanyjuk tavaly Lacinak??? Fel sem ismerhették, mert anno autóval volt ott, most pedig motorral, és direkt nem vette le a sisakot sem...

Az idősebb nő átkát leszedték ismét róla... mondta Laci, hogy ez most nem volt olyan nagyon alányúlós élmény, de ezek is a lába közt fogdosták :)

Honnan veszik ezek az emberek, hogy e körül a kérdés körül kell keresni az átkot rajtunk???

Aztán nézték tovább a tenyerét Lacinak, és mondták, hogy a szeretet, boldogság, harmonia, egészség és hosszú élet adott, amellett az ember mellett van, aki az Ő másik fele - ez volnék én :)

...majd ránéztek és megkérdezték, hogy mondják tovább is? Tudni akarja amit látnak?

Mondta Laci, hogy ha már így belekezdtünk, mindenképpen :)

Láttak 5-6 éven belül MÉG gyerekeket... először ikreket (két kislány!!!), majd kicsit később még egy kisfiút.

Laci mondta, hogy nem lehet hogy azért látnak ikreket, mert nemrég születtek iker fiai? Mondták, hogy nem, az már megtörtént, azt ők ilyen formán nem látják, de a jövőben két kislány és egy kisfiú még várható.

Majd közölték Lacival, hogy ne aggódjon emiatt, mert a munkahelye már nem tart sokáig, és kapni fog egy magasabb beosztással járó jól fizető munkát! (ám legyen)

...Laci még elmélázott az elátkozói kapcsán, miután felocsúdott abból, hogy néhány év múlva 5 (+2) gyerekes Apuka lesz. Visszakérdezett, hogy lehet-e tudni, hogy ki az aki ennyire rosszat akar neki/nekünk? Erre azt a választ kapta, hogy sétáljanak át a templomba együtt, 4-5 perc az egész, és megláthatja az arcát annak aki ennyire gyűlöli.

Laci mondta, hogy már-már bánja, hogy nem ment bele ebbe, de addigra annyian összeverődtek körülöttük, és a pénzről való rontás levétel miatt még pluszban 40,000.- forintja volt a két nőnél, hogy nem nagyon akart velük együtt még sétálgatni... így is elégé stresszben volt, hogy hogy kaparintja vissza a 40,000.- forintját.

A bejegyzés SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY része:

Többen kerestetek meg privátban, hogy meg tudom-e adni az elérhetőségét ennek a cigány asszonynak. Laci ma megkérdezte, és azt mondták, hogy nincs telefonos elérhetőségük amit megadhatnának, de mindig itt vannak, az Erzsébet híd pesti oldalán a híd lába alatt a Március 15-e térnél.

Sajnos ennél közelebbit nem tudtunk tőlük kicsikarni.

A kórházban töltött napok

7 napig voltunk bent. Ennek egyfelől az is az oka volt, hogy Tanár Úr nagyon biztosra akart menni velünk, illetve szombaton haza engedhetett volna, de hétfőn így is úgy is vissza kellett volna mennem varrat szedésre, így azt javasolta, hogy erősödjünk, pihizzünk, és hétfőn a varratszedés után mehetünk is.

Miután 18-20 órával a műtét után már lábra álltam, mondhatjuk, hogy minden nap ugyanazzal a csodával telt :)

Reggel 6-ra siettem a fiúkért, majd visszavittem őket az orvosi vizsgálatra, utána egész nap kint voltak velem, este 7-kor bevittem őket fürdetni, majd 10-ig megint együtt voltunk.

Laci ugyan jelezte szabadságolós szándékát, felajánlotta, hogy ami nagyon halaszthatatlan határidős és más nem tudja megoldani, azt a napi 1, max. 2 dolgot elintézi, de a főnöke ezt annyira nem értette meg, így szegény állandó jelleggel reggeltől estig robotolt, és amikor tudott, jött, hogy picit velünk is lehessen.

Emellett a gázcirkónk javíttatásán szorgoskodott (ez sajnos a mai napig tartó projekt, hiszen minden nap jön a szerelő azóta is, és mindig valami más alkatrészt cserél, hogy végre legyen tartósan meleg víz és fűtés itthon).

Még hétvégén is szerelő szerelőt váltott itthon, ami sajnos szintén a közösen tölthető időnket vette el, de nem volt más választás.

Hétvégén végre egy napot bent tudott lenni nálunk. Reggel 9-kor letudta a szerelő aznapi próbálkozását, majd sietett be... mire oda ért, mondta, hogy nincs jól, így megkértük Effikét, hogy mérjen neki egy vérnyomást, hogy lássuk mi a helyzet... Annyira ingadozó volt és magas is, hogy átzargattam a János Kórházon belül a belgyógyászatra, ahonnan még a kardiológiára is tovább küldték.

Megvizsgálta egy doktornő, adott neki plusz gyógyszert, hogy levigye a vérnyomását, de még attól is csak egyre feljebb ment. Ezért ott akarta tartani. Laci mondta, hogy milyen kivizsgálásokon van túl és hogy tulajdonképp minden rendben van vele papíron. A doktornő szerint ennél többet ők sem tehetnek, úgyhogy csak 2-3 órát tartotta ott, közben különböző gyógyszerekkel igyekezett normalizálni a magas tartományban ingadozó értékeket. Mikor elfogadható lett, elengedte, de a papírjára ráírta, hogy másnap jelentkezzen háziorvosánál.

Így hétfőn amint haza értünk a picikkel, Laci rohant tovább a körzeti orvoshoz, kapott új gyógyszereket és (lekopogom) most úgy tűnik, normál tartományban mozog a vérnyomása és a közérzete is jó.

...továbbra sem aprózzuk el a dolgokat.

Úgyhogy nincs mit tenni, december elejére már kérincsélem az orvosi időpontokat, hogy kiderítsük végre, hogy mi az oka ennek az újra meg újra visszatérő állapotnak.

Bemutatkozás

Mindketten éppen ugyanolyanok, mint pocakban voltak.
Temperamentumra is, mocorgás szempontjából is.
Mindketten folyton mosolyognak... cicizés közben, alvás közben, nézelődés közben.
Pénteken Tóbi hangosan kacagott.
Tök jó humoruk van :) mikor huncutságokat mondunk nekik, akkor folyton nevetnek, kacarásznak :)
...vicces, olyan mintha értenék már most :) 
Imádnivalóan bújósak ... ennél jobbat elképzelni sem lehet, mikor az emberhez odabújik a gyereke, és érezni a feltétel nélküli szeretetét :)

Tóbiás határozottabb, praktikus gondolkodású :)
Pl. mikor zavarja a szemét a fény, gond nélkül az arca elé teszi a két kezét.
Ő amolyan egyből felébredek és azonnal enni kérek típus. Nincs nagyon apelláta, a most azonnal a jelszava :)
Egy adagban benyomja a kaját, aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés :)
Csak a jobb cicivel áll szóba a fiatalember... a balra fintorgunk ezerrel.
Első pillanattól szeret pancsizni, élvezi a fürdés minden pillanatát és a vetkőztetés, öltöztetés sem zavarja.
Kizárólag a fiúkat pisili le ... a műtőben Tanár Urat, itthon Lacit :)
Mindig Kis Hangyusnak hívjuk, mert olyan hangyácska pofija van :)

Kis Hangyus

Jónás inkább amolyan művész-lélek :)
Ébredezik, hadonászik, aztán idővel jelzi ő is, hogy eljött a pillanat amikor már ő sem vár tovább a kajára.
Általában két-három részletben eszi meg az adagját, de uralkodnak a farkas törvények, ő is kezd egyre rámenősebb lenni evés fronton, hiszen ha nem vigyáz, Tóbi elszedi az adagját.
Neki rendszeresítettük a bal cicit, hiszen így igazságos :)
Amikor először víz éri a tappancsát, ordítani kezd, de amint a fejecskéjére is locsol vizet Laci, abban a pillanatban hatalmas vigyorral nyugtázza és onnantól élvezkedik a fürdés minden pillanatában.
Utál le és fel öltözni.
Kb naponta pisil le tisztába tevés közben - szigorúan csak engem!
Az első pillanattól Kicsi Süninek hívjuk, mert olyan kis összegömbölyödős, és cuki tüsi süni haja van :)

Kicsi Sünci

Szüléstörténet

A szülőszobán kellett jelentkezni 6:30-kor.

Nagynehezen felvánszorogtam Laci segítségével, csengettünk, majd azonnal mehettünk is be. Jó sok papír kitöltéssel jár ez a dolog...

Közben jöttek-mentek a szülésznők, akik a korábbi hetekben az ikres CTG megpróbáltatásain segítettek át minket. Szegények örömmel nyugtázták, hogy aznap reggel van az utolsó CTG velünk :)

Éjszakások haza indultak, a nappalosok megérkeztek, majd papír alapján egyszercsak odajött Mártika, hogy Őt nyertük meg a szüléshez :)

...ez is érdekes dolog, mert anno a lányok születését Vele csináltuk végig, majd mikor bent voltam nyáron megfigyelésen a kritikus időszakunkban, akkor is ő volt az osztályra beosztva, és most is :) Mondhatni, már összeszokott párost alkottunk!

Nekünk megnyugtató volt, hiszen valamelyest „ismertük” már egymást!

A papírmunka után hátra mentünk a szülőszobába, vetkőzés, hálóing felvétel (ez nekem kb 8-10 perces mutatvány volt).

Majd a gyerekek „kedvenc” programja, a CTG következett. Kivételesen nem is volt olyan nagyon nehéz megtalálni Őket, és ugyan próbáltak menekülni előle, de nem nagyon sikerült :)

Bekötötték az infúziót, ment a savlekötő bele, kaptam antibiotikumot a mitralis prolapsus-om miatt.

Közben Lacit leszalajtotta Mártika a többi cuccért, hogy pakoljon be a szobánkba ahova majd a műtőből megyünk, illetve hogy hozza fel az őssejtes dobozokat, mert azokkal is van adminisztráció dögivel.

...azt hiszem, ezután uralkodott el rajtam a para csúcsa :)

Túl is akartam lenni rajta, meg nem is, álmos is voltam, meg nem is, sehogy sem találtam a helyemet, csak vergődtem az ágyon, hogy valami viselhető testhelyzetet találjak végre. Olyan pocsék minden zörejre összerezzenni, hogy „na, indulni kell?”

Én csak bújtam Laciba, nem engedtem el egy pillanatra sem a kezét. Ő volt az egyetlen aki megnyugtatott kicsit.

Kb 1 óra elteltével jött a műtős fiú, hogy akkor indulás a műtőbe... hálóing le, gurulós asztalra fel, zöld lepedő rám... majd jött egy másik műtős is, hogy storno, mert valakit soron kívül előre kell venniük... így asztalról le, ágyba vissza és jött az újabb „minden zajra összerezzenés”.

10 óra után nem sokkal már valóban értem jöttek, ismét felcihelődtem a gurulós asztalra, infúzió az ölemben, őssejt csomagok a lábaimon, gyors utolós fotó így 3 az 1-ben, sok sok puszi és bíztatás Lacitól, majd indulás a műtőbe.

Odabent kellemes meglepetés várt, mert az aneszteziológus doktornő szintén minden János Kórházas megmozdulásomat végig kísérte, szülőszobán altatott, hysteroscopiákon mindig ő volt bent, méhszájvarrásnál is, ... így szintén összeszokott páros vagyunk, vagy mi :)

Persze egyből megismert, örült is, hogy idáig eljutottunk és ott lehet a sikernél Ő is :)

Kérdezte, miért vagyok ennyire beparázva, mondtam neki, hogy a spinális érzéstelenítéstől félek, de nagyon. Erre felnevetett mindenki, hogy ez mennyire vicces már, hogy én, aki ezres nagyságrendben kapta eddig a szurikat, annyi mindent megéltünk már, egy gerincbe adott injekciótól félek, pláne, hogy utána pár perccel Tanár Úr a hasamat fogja összevagdosni... Így ahogy hallgattam az érvelésüket, egyre inkább emészthetőnek tűnt a spinális elviselése :)

Felmásztam, felültem a műtőasztalra, fertőtlenítettek, majd jött a szúrás... mondjuk úgy, hogy vártam a „fájdalmas döfést” a gerincembe, mire közölték, hogy nagyon gyorsan le kéne feküdni, mert másodpercről másodpercre egyre nehezebb lesz, ahogy zsibbadok.

Ja?!?! –mondom már túl is vagyunk rajta????

Mire mondták, hogy igen :)

Aztán nem bírták megállni és megkérdezték, hogy ha a spináltól féltem ennyire, és az nem fájt és túl vagyunk rajta, akkor most miért remegek?

Mondtam, hogy azért, mert mostmár amiatt is aggódom, hogy biztosan elérzéstelenít-e, és egyébként is... ők mondták, hogy a „hasfelmetszéstől” kellene jobban félni.... hát, mostmár attól is félek :)

Ekkor jött Lintner Tanár Úr :)

...ilyenkor megnyugszom – általában. Tulajdonképp most is megnyugtató volt, de mégiscsak ez az első happy end-es szülésünk...nagyon izgatott voltam.

Tanár Úr először kiszedte a varratokat, ami előtt sűrűn „elnézéseket” kértek, hogy most kicsit kellemetlen lesz míg kifertőtlenítik a méhszáj területét... biztos kellemetlen lett volna, de konkrétan semmit nem éreztem már akkor.

Egyszercsak mondták, hogy már kint van minden varrat és milyen szépen tartottak végig...teljesen zárva volt mind a külső, mind a belső méhszáj.

A katétert is ezután tették fel, így ez a „félelmem” is alaptalannak bizonyult, hogy ez milyen pocsék érzés lehet :)

Aztán következett végre a pocakom!

Tanár Úr mondta, hogy most fog nekiállni, minden rendben lesz, ne izguljak, max. amolyan „kotorászik a fiókban” érzés lesz, de ha bármi furát éreznék, szóljak.

Vártam a „kotorászós” részt, de azt sem igen éreztem... néha mintha úgy valami történne velem köldöktől lefelé érzésem volt, de valószínűleg inkább csak azt éreztem, hogy a spinális érzéstelenítés a köldök alatti részre szól, és ugye a nagy huza-vona a pocakomban nyilván meg-megmozgatott egy-két izmot, ideget köldök felett is. Hallottam már korábban mindenfélét, hogy ki mennyire érezte, meg volt akinek fájt is, nekem ez a rész abszolút fájdalommentesre sikerült – hála Istennek.

Tanár Úr nem az a műtét közben csevegős típus, szeret 100%-ig oda koncentrálni, így csendre intette a műtőben lévőket, de az aneszteziológus doktornővel halkan azért tudtam beszélni mikor úgy éreztem, meg kérdezgettem tőle időnként, hogy éppen mi történik. Tőle értesültem arról is, hogy már fel van vágva a pocim és továbbra sem érzek semmit az egészből :)

Ami nagyon jó volt, hogy végig hallottam Lintner Tanár Úr utasításait, kéréseit, ... így azt is hallottam, és láttam, mikor kiszedte 10:34-kor Tóbiást, aki azonnal hatalmas hanggal sírt fel. Popsival előre felé bújt ki, majd stílusosan lepisilte Tanár Urat, aki ezen nagyon jót kuncogott, majd közölte, hogy szívják a folyadékot rendesen, mert mégiscsak a nyitott hasam van alul :)

Persze amint meghallottam Tóbi hangját, azonnal potyogni kezdtek a könnyeim... ezt soha nem felejti el az ember...

Aztán 10:35-kor jött Jónás, aki a kicsi buksiját tette előre, így még teljesen kint sem volt a pocakomból, de máris felsírt. Egy picit halkabb duhaj volt mint Tóbi, de sírt kitartóan ő is... ekkor természetesen folytattam a sírásomat én is.

A szülésznők egymás után vitték ki a mi kis Drágaságainkat, én már majdhogynem megtanultam kanyarba látni, hogy megpillanthassam Őket. A kicsi kezeik, ujjacskáik egy-egy pillanatra feltűntek a vállak, mellett, ahogyan siettek ki velük a műtő melletti vizsgálóba. Ablak választja el a két helységet egymástól, de sajnos fekve lehetetlen volt bármit is látnom a műtőasztalról.

Mikor megvolt az 1 perces Appgar,

Tóbiásé 10/10

Jónásé 9/10

utána visszahozták nekem Őket egymás után 1-2 percre, kis meleg enyhén ragacsos, nagyon jó illatú Babácskák voltak. Már az is annyira megható volt, ahogyan a aneszteziológusok, asszisztensek szétröppentek mellőlem, egy mozdulattal rántottak le a bal kezemről minden kütyüt és vezetéket, hogy helyet csináljanak Tóbinak és Jóninak... Megpuszilgattam, megszaglásztam Őket, megsimiztem a kis pofijukat és csak potyogtak a könnyeim attól a boldogságtól, amire eddig vártunk és végre megismerhettük. (most is csak sírni tudok ahogy írom, és remélem, ez mindig ilyen intenzíven élő emlék marad bennünk)

Ezután kivitték Őket, ahol Laci és Anyu várták már hogy megpillanthassák ők is a kis Csodákat. Laci mindent dokumentált, persze látni csak félig látta, mert amint meghallotta hogy egyik kisfia sír fel a másik után, neki is záporozni kezdtek a könnyei.

Az aneszteziológus doktornő kiszaladt a műtőből egy pillanatra megnézni a Piciket, és mondta, hogy tuti biztosak lehetünk benne, hogy a BMC-ben a biológusok jól dolgoztak, nem kevertek össze semmit, mert jelenti, hogy mindkét gyerkőc tiszta Apja :)

Az első hivatalos fotó...kb 6 percesen :)

Ő mondta, hogy kint egy örömében síró Apuka és Nagymama gyűrűjében vannak a Fiúk, úgyhogy ne aggódjak... mondtam, hogy abban biztos voltam, hogy így lesz, mire megkaptam, hogy ők látták ám idebent a síró Anyukát is, de ez így van rendjén :)

Ezalatt zárták a hasamat, Lintner Tanár Úr a végén még maradt beszélgetni, míg lebontották körülöttem a berendezést. Mondta, hogy nagyon szépek, jól sikerült példányok, érdemes volt ennyit küzdeni értük, és higgyük el, ő legalább olyan boldog mint mi, hogy végre sikerült :)

Megbeszéltük, hogy még kb 5 évig nem megy nyugdíjba, úgyhogy addig kell a folytatást beütemezni :)

Óriás has nélkül hagytam el a műtőt... fura volt, hogy ismét látható helyen hordom az alsó testemet :)

 

Ezután kivittek a műtőből, addigra a fiúk már a csecsemőosztályon voltak inkubátorban melegedtek – ketten egyben :)

A szobában még csöpögött a méhösszehúzó infúzió, közben Laci hátra ment a csecsemősökhöz megtudakolni, hogy mikor hozhatjuk el a piciket. Mondták, hogy legalább 2-3 órát még megfigyelik Őket, úgyhogy utána mehet értük.

A császár első rossz élménye ezután következett... ahogy ment ki a spinális érzéstelenítés belőlem, és elkezdtem egyre inkább érezni a vágást, az brutál volt. Pláne, hogy míg le nem folyt teljesen a műtőben bekevert infúzióm és nem tért vissza az érzékelés a lábaimba, addig nem kaphattam erősebb fájdalomcsillapítót. Persze erre csak úgy emlékszem, hogy ez futott át az agyamon. A "fájdalmas" érzést törölte azonnal a pillanat, mikor először a kisfiainkra néztem :)

Azért elgondolkodtam, hogy mennyire vagyok nyápic, hogy ennyire kínlódok... de azért az pocsék érzés volt, ahogy egyre csak sajgott a sebem. Nagyon rossz volt háton feküdni ennyit, és még csak mozdulni sem tudtam...

A hasleszorítós homokzsákot egyenesen utáltam a friss sebemen elviselni.

Eltelt a 2-3 óra, Laci ment a fiúkért... mindez kb 10-15 percig tartott, már kezdtem aggódni, hogy mi a csuda van, hogy nem jön velük. Nemsoká jött, de éreztem, hogy valami nem úgy alakult, ahogyan gondoltuk... egyből mondta is, hogy beszélt a gyerekgyógyász doktornővel, Tóbit máris kihozzák, de Jónást felvitték a PIC-re megfigyelésre, mert nem nagyon díjazta mikor kivették a meleg inkubátorból, és kicsit nyöszörögve vette a levegőt. Persze mondták, hogy ne aggódjunk, minden rendben vele, csak a biztonság kedvéért kell ott lennie picit, hogy megfigyelhessék jobban. De ezt mondhatják egy szülőnek... majd megbolondultam. Én ott fekszem, még kb 60%-ban elérzéstelenített lábakkal, a picúr meg fent van a PIC-en...

Laci felment hozzá, beszélt a PIC-es doktornővel is, mondták, hogy minden rendben, csak vért vettek tőle és figyelik. Csinált nekem képet róla, ahogy ott piheg a fenti inkubátorrban, egy pici pelusra vetkőztetve...

Nemsoká hozta Tóbit a doktornő, nagyon rendes volt, elmondott mindent, hogy milyen vizsgálatokat csinálnak meg Jónáson, és higyjük el, hogy tökéletesen egészséges, csak kicsit nehezebben fogadta a megszületéssel járó változást.

Tóbi kint lehetett velünk néhány órát, majd jöttek érte, de addig is feküdt mellettem, szuszizott, nézegetett... Tündéri kis apróság hatalmas kötött manó sapkában :)

Laci is jól megszeretgette, elkészült az első közös fotójuk is!

Teljesen le voltunk döbbenve rajta, hogy ahogy ott feküdt hason mellettünk a kocsiban, egyszercsak kinyomta a kezeivel magát és átfordította a fejét... ez egy kicsit korai, nem?

Időnként bejött az ápolónő – ez volt a legutálatosabb része az egész kórházi létnek – majd jól megnyomkodta a hasamat... azt hittem, menten szétmegy a varrat. Utána végre kaphattam fájdalomcsillapítót is, az valami jó cucc lehetett, mert tényleg sokat javított a közérzetemen. Később már mondtam, hogy ha kapom a következő adag szurit a fenekembe, majd csak utána 20 perccel jöjjön hasat nyomkodni, mert úgy sokkal emberibb azt is elviselni.

Másnap reggelig 7-szer paszírozták ki belőlem a szuszt. Mikor elhangzott, hogy ezzel véget ért a hasnyomkodás, baromira örültem.

Éjjel igyekeztem oldalra fordulni, mert nagyon kényelmetlen volt már hanyatt fekve. Persze ez is vicces, hogy az ember a fejébe vesz ezt-azt, csak a megvalósítás nem olyan egyszerű :)

Amint meg akartam mozdulni, rájöttem, hogy nem lesz egyszerű menet ez az oldalt fekvés... Laci ott maradt velem éjszakára is, így tudott segíteni, hogy nagynehezen odébb vergődjek az ágyban. Mindenesetre reggelre sikerült már egészen bejáratódni hanyatt-oldal fekvő helyzetváltoztatás terén, így mikor jött a nővérke, mondta, hogy szuper, hogy erőltettem, mert kb fele olyan egyszerű lesz felállnom amint segített megmosdani és kivette a katétert.

Pik-pakk ment a tisztálkodás (csapatmunka volt Effikével), majd elmondta, hogy mi a felülés technikája, én pedig végre hajtottam. Nem mondom, hogy kiugrottam az ágyból, de sokkal rosszabbra számítottam. Kicsit talpon kellett lennem, de mivel nem szédültem, nem émelyegtem, megkaptam a zöld jelzést és elindulhattam a második emeletre (lépcsőn!), hogy megnézzem a mi kis Jónásunkat a PIC-en és beszéljek a doktor nénijével.

...maradjunk annyiban, hogy fantasztikus amit a koraszülött intenzíven véghez visznek az ott dolgozók. Én tulajdonképp örülhettem, és nyugodt lehettem, hiszen betöltött 37. hét után, közel 2 és fél kilóval született kisfiunk volt ott, pusztán a biztonság kedvéért. De hogy mennyire szív szorongató ott látni a pici kis babákat, még Jónást is, aki tökéletesen volt, és élvezte az inkubátor melegét. A lelkem mélyén zokogtam, hogy miért kell ott lennie... Persze tartottam magam, hiszen ez senkinek sem jó, legfőképpen Jóninak nem lett volna az, ha ott pityergek mellette. Nagyon jó volt látni, és különösen jó volt hallani, hogy odajött a doktor nénije és megnyugtatott, hogy minden rendben volt/van vele, laborjai kifogástalanok, még várják a gyerekgyógyászatról az egyik orvost, aki ultrahangozni érkezik 11 óra körül, de utána hozzák le a csecsemő osztályra. Semmi gond nem volt a 24 órás megfigyelés alatt, mikor felvitték, kapott egy pici oxigént, de tökéletesen volt mindvégig.

Teljesen meg voltam zizzenve ahogy közeledett a dél. Alig vártam, hogy nyíljon az ajtó és hozzák a kicsi Drágáinkat. Együtt érkeztek, mivel az ultrahang miatt Tóbit is bent kellett hagyni a csecsemőosztályon a vizsgálat végéig.

13:00 óra körül nyílt az ajtó és jött a két kis Manócskánk. Végre mindketten ott lehettek velünk.

A PIC-en tett látogatásunk után Lacinak el kellett rohannia munka miatt 1-2 órára, így telefonon tudtam csak értesíteni róla, hogy mindenki jól van és együtt várjuk, hogy jöjjön hozzánk :)

Sietett is nagyon, és végre ő is megszeretgethette Tóbi mellett Jónást is. Ennek örömére lett egy újabb „Apuval első közös fotónk” is.

Jónás is megmutatta, hogy hiába volt ő a PIC-en egy napot, nem kell aggódni érte, hiszen erőben nála sincs hiány, ő is ki tudja nyomni magát és át tudja fordítani a fejét :)

Ugyan mondták, hogy pihenjek, ugyanakkor azt is, hogy gyorsabb, könnyebb a regenerálódás, ha sokat vagyok fent... nem volt kérdés, hogy reggeltől estig talpon voltam és gyönyörködtem a kisfiainkban. Este tudatosult bennem, hogy hajnalban talpra állítottak, és azóta csak a gyerekek körül serte-pertéltem este 10-ig, míg vissza kellett vinni őket a csecsemőosztályra. A fürdetés ideje alatt pedig én is végre zuhanyozhattam.