Be kell valljam, mi már tulajdonképp hetek óta sejtjük-tudjuk ezt, de talán csak most jutottam el arra a pontra, hogy elfogadjam, tudomásul vegyem, és le is írjam.
Már az első ultrahangokon is gyanús volt hogy ismét hármasikreket várunk :)
Már akkor, mikor még nem petezsákok voltak, csak felpuhulások és alakuló kis szürke foltocskák.
A fejlődésüket napról napra figyelemmel kísérhettük, hiszen minden reggel ultrahanggal kezdődött. Aztán egyszercsak ott voltak ők mind a hárman :) két kis 5 mm-es és egy kis 3 mm-es csoda!
Tanár Úr amint megpillantotta mindannyiukat, máris tudatta velem, hogy ezúttal ő is "ellenünk szavaz" majd és mindenáron redukálni akar!
Így lecsökkentette a progeszteron adagomat, hogy ne legyen elég mindannyiuknak, és mivel az egyik baba kisebb volt mint a másik kettő, így arra számított, hogy ő majd szépen lassan le fog maradni és végül elhal, felszívódik, ezzel sokkal több esélyt adva a testvéreinek.
Ismertek, ha három babánk van, mi nem adtuk volna egyiküket sem. Hiába a rossz tapasztalat, hiába a három kislányunk elvesztése, ész nélkül kapaszkodtunk volna az akkori helyzethez képest most kedvezőbb paraméterekbe és mindenáron meg akartuk volna csinálni így is minimum a 34 hetet!
Tanár Úr ezt a koncepcióját nem azonnal fejtette ki ilyen egyértelműen, de néhány nap elteltével ilyen drasztikusan is megfogalmazta.
Pocsékul éreztük magunkat, mert egyrészről tudom, hogy jót akart, és kizárólag a mi érdekünkben cselekedett, bár ezzel kockáztattuk a másik két baba életét is. De valahogy jobban éltem volna meg azt, ha az elején leülünk és megbeszéljük, hogy ő ezt gondolta ki és javasolja hogy próbáljuk meg!
A redukció kockázata ezzel a megoldással elkerülhető, hiszen itt tulajdonképpen a természet szelektál - bár mi vonjuk el a megfelelő mennyiségű progeszteron egy részét, de mégiscsak jobb, mint egy Kálium injekció a kisbabánk szívébe...
Ezt az egészet úgy 2 nap alatt sikerült megemésztenem... nem ingott meg a bizalmam, mert nagyon féltőn és alaposan nézett meg minket minden nap, de a szívem szakadt meg azért, hogy az egyik babánk ellen ilyen merényletet hajtunk éppen végre. Ugyanakkor az a felem, aki az agyát is használja és gondolkodik, érezte, hogy valószínű ez a "legjobb" megoldás. A másik, szívem által vezérelt részem viszont tajtékzott.
Aztán jött egy ultrahang, mikor már igazán petezsákoknak és szikhólyagoknak nevezhettük a kis Drágáinkat :)
"A" baba: 11 mm
"B" baba: 10 mm
"C" baba: 6 mm
Szikhólyag "A" és "B" babánál már akkor egyértelműen látszott. "C" baba petezsákja nem volt annyira egyértelműen szabályos, bár szabálytalan sem...
Íme ők:
Tegnap pedig végre láthattuk a csodát :)
A két "nagy" babócánk fejenként 4,5 mm-es CRL-el pulzáló szivecskékkel ott tündökölt a monitoron :)
Ennél szebb azt hiszem nincs is a világon :) ...de valószínű, mikor majd megszületnek és végre a karunkban tarthatjuk őket!
A picurka babánk petezsákja még mindig 6 mm, és a szikhólyag állapotig jutott, de Szűcs Doktor véleménye is megegyezett Konc Tanár Úréval (na, nem mintha neki nem hittem volna el), hogy a harmadik baba fel fog szívódni!
Ami jelen helyzetben azért is "szerencsés", mert a picurka van legbelül, így őhozzá lehet legnehezebben hozzáférni, márpedig ha redukcióra került volna sor, akkor ő lett volna a legesélyesebb... egyrészt, mert akár fejlődési probléma is okozhatta azt, hogy ennyivel kisebb, másrészt mindig a legkisebb babát célszerű elvenni, hogy minél kisebb traumát okozzanak a méhben.
Egyszóval a természet szelektál - némi segítséggel Tanár Úr részéről, de azt hiszem hálásak lehetünk neki amiért ennyire óv minket! Azóta is meggyőződése, hogy két babával a 38-39. hétig is eljuthatunk :)
És nagyon nagyon boldogan várjuk iker babáink születését novemberben :)
Képet sajnos nem kértem tegnap, mert annyira meghatott hogy láttam őket és hogy ott mocorgott a szívük, hogy egyszerűen elfelejtettem.... de csütörtökön Tanár Úrtól biztosan kapunk majd sztárfotót :)
