2012. október 29., hétfő

Tökfejek :)

Szombat este kifaragtuk mindketten életünk első tökfejeit :)
Már évek óta tervezgettük, hogy kéne, de valami mindig közbejött, vagy a pofátlanság felső fokának minősítettük azt az árat amin árulták a tököt itt nálunk a zöldségesnél.
Így idén előre rákészültünk a kérdésre, vettünk magot, ültettünk, nevelgettük, majd leszüreteltük a 2 óriás és a 3 baba méretű tököcskét... tekintve, hogy mi volnánk a felnőttek kis családunkban, a 2 nagynak estünk neki :)
Persze én könnyített módon hajtottam végre a feladatot, mert Laci már előre kivéste, rám csak az arcocska várt, de ez is éppen 15 perccel volt több ülés, mint amennyit az utóbbi időben megszoktam.
Íme az eredmény:
így vigyorognak nappal

Robotöki, Lacom csinálta

Dilló-töki, én művem
Azóta is kint világítanak esténként a teraszon, bámulnak befelé :)
Nagyon jó volt végre együtt itthon, meg ez a kis közös ténykedés... most megint teljesen össze vagyunk nőve :) ...állandó bújás és az a „nem tudunk betelni egymással” érzés. Pedig alapjáraton is így működtünk, de most aztán ezres fokozaton tesszük mindezt :)

34+2 UH és az első CTG


Szerdán Anyu jött velem a János Kórházba. Mivel BKV-zni már nem tudok, maradt a taxi...
Reggel becsekkoláskor megmutattam magam Lintner Tanár Úrnak a viszketős pöttyeimmel... így azonnal leküldött vérvételre is, hogy kontrolláljuk a 2 héttel ezelőtti toxémiás labort, kizárhassuk az epepangást, stb...
Vérvételnél nagyon vicces volt, mert bementem, és egyből minden laboros hölgy megállapította, hogy mennyit nőtt a hasam és mennyivel jobb színben vagyok, mint a cukorterhelésnél :)
Mondtam, hogy naná, mivel nem kell cukrot innom :)
Utána felcammogtunk (ami nálam ezesetben kb 20 percet vett igénybe), Tanár Úr asszisztense, Kriszti felcsörrent az ultrahangba, hogy nézzenek meg, minden rendben volt :)
34+2-n mindkét kis Manócska 34 hetesnek felelt meg :) ...persze csak a koponyájukat tudtuk megmérni és a szívüket sikerült még kb megnézni. Kicsit épp átlósra vették a figurát, de szigorúan medence végűen, úgyhogy maximálisan császár-pártiak még mindig :)
Innen átlibbentünk a szülőszobára az első CTG-nkre :)
Kb bő egy óra alatt sikerült becserkészni mindkettőjüket úgy 5-10 percre. Effikével nem győztünk ellen tartani a sok rugdosásnak, ficergésnek :)
Trükkös kis huligánok időnként szép óvatosan odébb másztak, ilyenkor fél perc alatt kiszúrtuk, hogy mindkét tappancs ugyanazt a Picúrt méri... ilyenkor újabb keresgélés, kommandózás következett.

Mikor lett egy kisebb darabka értékelhető görbe, lecammogtam Tanár Úrhoz, minden eredménnyel elégedett volt, pocakommal is, jövő héten kedden ismét ez a kör vár ránk, és november 5-én, a betöltött 36. héten a vizsgálatokon túl kijelölünk 1-2 mindannyiunknak szimpatikus dátumot :)
Hihetetlen hogy már itt tartunk... szinte érzem az orromban a baba-illatot ha a szülés közelgő időpontjára gondolok :)

Az Utrogestant abbahagytuk, 34+3-nál vettem be az utolsót.
Másfél hét múlva a Magnéziumot is el kell kezdeni leépíteni szépen fokozatosan... az is eltart majd egy darabig, hiszen átlag 13 Magnerotot eszem egy nap :) Frontos időben 4 db-bal többet is...

A vérvételi eredményemet azóta megbeszéltük telefonon  Tanár Úrral, minden rendben vele, úgyhogy marad a tűrés, nem vakarózás és a törölközőbe csavart jégaku szorongatás :)

Sűrű hétvége, amit rémálmaimban sem gondoltam volna...


A hosszú hétvége a Mamával történtek végett szomorkásan telt, ugyanakkor várakozással teli is volt, hiszen izgatottan vártuk, hogy szerdán láthassuk a Manócskáinkat az ultrahangon.
Minden megszokottan ment, sőt, talán még visszafogottabban is mint egyébként. Laci nem igen pörgött kint a kertben, hanem bent volt velünk, mert jobban viseltem mindent így, hogy összebújva beszélgettünk. Anyu is ott volt nálunk, régi fényképeket nézegettünk Mamáról, Papáról, sztorizgattunk, emlékeztünk hármasban.

Vasárnap délután kis pöttyök jelentek meg a kezeimen, amik pokolian viszketni kezdtek és egyre sűrűbben díszítették a ujjaimat. Estére már a talpam sem bírt ellenállni, és azon is megjelentek a kis dudorok.
Hétfő reggelre olyan brutális volt a látvány és a viszketés is, hogy elugrottunk az ügyeletre.
Hála Istennek, a legnormálisabb doki volt bent, nem kellett a sok beteg közt várnom, hamar behívtak és megnéztek. Azt mondta, allergiának fura, pláne hogy tenyéren és talpon van csak jelen... amúgy pedig az ilyesmit erős szteroidos krémmel és csupa olyan gyógyszerrel kéne kezelni, amit most úgysem szedhetek, úgyhogy sajnálja, de csak azt tudja tanácsolni, hogy tűrjek :)
...mondtuk, szuper ötlet, de becsülöm az őszinteségét!
A frászt hozta ránk, mert azt mondta, hogy látja, mindjárt szülünk. Mondtam neki, hogy reményeim szerint majd csak 4 hét múlva... mire közölte, hogy annál tuti hamarabb így ránézésre, még úgy is hogy ikrek, mert olyan a hasam, mint akik innen egyenesen a szülőszobára mennek. Ezt 1-2 órányi kattogás után elhesegettük, hiszen a pocim fent van, és anno a Lányokkal ennél volt nagyobb hasam is, úgyhogy van még bennünk jópár centi :)

Ebéd után Lacom szundizott egyet, majd mikor felkelt, nem érezte túl jól magát... mértünk egy vérnyomást, cukrot neki. Nem volt nagyon durva, de lényegesen magasabb, mint ami nála megszokott.
Este megint szédült, remegett, erőtlen volt, émelygett, ... ismét mértünk, és ekkor jöttek az egyre vadabb értékek. Fekve, pihi közben 190/110-es vérnyomás, ami nagynehezen 168/100 körülre leküzdötte magát. Ajánlgattam Lacinak, hogy hívok dokit, nehogy baj legyen, de kezdett jobb lenni és azt mondta, el tudna aludni, nem akar dokit most.
Persze egész éjjel nem aludtam, mert a Drágámat néztem, hogy jól van-e, közben pedig próbáltam uralkodni magamon, hogy ne vakarjam a kezeimet, lábaimat.
Kedd reggel 7-kor mértünk megint vérnyomást ébredés után még az ágyban Lacinak, 186/110. Na, itt már nem érdekelt, hogy mit mond, hívtam ügyeletet. Mondtam, hogy Őt így fekve szédülős állapotban nem hagyom vezetni, én meg nem férek már oda a kormány mögé, így marad az a megoldás, hogy Ők jönnek.
1 órán belül kint voltak, mértek, EKG-t csináltak, majd írtak egy beutalót a SOTE 2-es Belgyógyászatra. Kis naívan gondoltuk, hogy majd holnap a János Kórház után bemegyünk és megbeszéljük a kivizsgálást. De ekkor a doktornő feltette az 1000 $-os kérdést: hívjon-e mentőt???
Ott egy pillanatra (na jó, volt ez több is), megállt bennünk az ütő, hogy most azonnal gondolta a 2-es Belklinikát?
Mondta, hogy naná! Mert attól, hogy az EKG jó lett, ezt SOS ki kell vizsgálni, mivel bármikor kaphat egy szívrohamot, agyvérzést, ... úgyhogy 1-2 órán belül kórházban kell lennie!
Persze volt kisebb fejmosás is, hogy miért nem hívtam éjjel ügyeletet, és örüljek, hogy nem lett baj éjjel és felébredt még reggel Laci... mondtam, mondjon még ilyeneket nyugodtan, és akkor egy ikerszülést is levezethet itt a nappaliban!
Búcsúzóul annyit mondott, hogy ne idegeskedjek, és ha beindulna a szülés, mentőt hívjak és a distpécsernek feltétlenül mondjam meg, hogy ikerterhesség, harántfekvésesek a gyerekek és össze van varrva a méhszáj.
Az én számon csak annyi jött ki, hogy: Viszlát!

Szerintem még nem csukta be mögöttük Anyu a kaput, mikor már sírtam, hogy most mi lesz... nagyon megijedtem és nagyon soknak éreztem az elmúlt néhány nap eseményeit.

Szomszéd hála Istennek épp jött haza, őt elcsítük, hogy vigyen már be minket Pestre.
Egy órán belül összedobtuk Laci kórházi pakkját, nekem egy másikat hogy addig Anyunál maradjak, és indultunk is.
Próbáltam tartani magam, de nem ment túl jól, könnyes szemmel hagytam ott Lacit a szobában a SOTÉn... Ő engem sajnált és féltett, én meg őt :) marha jó páros lehettünk könnyes szemmel...

Az elmúlt 4 napban kismillió vizsgálatot végeztek el rajta, szerencsére minden rendben van. Most beállították három gyógyszerre, és a többi vizsgálatra december-januárban kell majd visszamászkálni, de azt már a járóbeteg rendelés keretein belül.
Egy-két hormon eredmény majd csak jövő héten lesz kész, de a vérképek, nyálminták, gyűjtött vizeletvizsgálatok, szív- és hasi ultrahangok eredményei tökéletesek. EKG-k hibátlanok, vérnyomást 4. próbálkozásra be tudták lőni egy gyógyszerrel.
Persze majd megyünk mi még ezután, mert az azért nyugtalanító, hogy miért 190/110 a vérnyomása minden ok nélkül...
De a lényeg, hogy nincs életveszélyben és ma délután haza jöhet :)
Majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor a reggeli vizit után ezt mesélte!
Úgyhogy most nagyon várjuk, hogy hívja Anyut, hogy megvan a zárójelentés és mehet érte, jöhetnek haza, és este ideugrik értünk az otthoni szomszéd és cókmókolunk haza!

Mama


A nagymamám egy igazán erős, fáradhatatlan, energiabomba volt mindig. Tipikusan az az ember, aki a család minden tagjával minden körülmények közt szót ért, és mindig van valami tökéletesen célba találó mondata, amivel helyre billenti a lelki bizonytalanságokat, egy praktikája amitől elmúlik minden fájdalom, ... úgy egyébként meg az a semmihez nem fogható süti illat ami csak nála volt érezhető :)
Mindig meg lehetett vele beszélni minden lelki, szerelmi, egészségügyi dilemmát.
Emellett minden tip-top körülötte, profi szakács, cukrász, az igazi szerető otthon megteremtője :)
Gyerekkorom nyarainak 1-2-3 hetét mindig Vele töltöttem, a kis jászsági kertesházban. A település utolsó utcájában, ahonnan a folytatás a határ és az erdő...
Gondoztuk az állatokat, leszedtük a zöldségeket, gyümölcsöket, levágtuk a csirkét amiből aztán a fincsi ebéd készült. Majd a konyhában kitettük a nyújtó deszkát, és nekiálltunk tésztát gyúrni, csigatésztát, cérnametéltet, csusza tésztát csinálni. Nagy kedvencem azóta is a túrós csusza és a krumplis-, ill. Szilvalekváros derelye... mindig ezzel várt :)
Itt jegyzem meg, hogy ez a technika, mozdulatsor a családban csak belém rögződött annyira, hogy bármikor tésztát gyúrok-vágok, Anyu is és a testvérei is tátott szájjal nézik hogy mintha Mamát látnák évtizedekkel ezelőtt :)
Délután odafészkeltünk az ajtó közelébe a fényhez és jött a hímzés. (Mama sokáig a hímzőiparban dolgozott, és később ezt otthon is csinálta- míg az izületei engedték.)
Közben a sparhelten rotyogott a pörkölt, leves, forrt a teavíz, sült a sütemény, a szobában pedig a búboskemence ontotta a meleget...
Azt hiszem, mondhatom, hogy mindigis különleges és nagyon szoros kötelék volt közöttünk :) ezt a családban mindenki így látja a mai napig.
Mikor senki nem tudta hogy lombikozunk, vagy babát/babákat várunk, ő kivétel volt. Mindig falazott nekünk, míg nem akartuk a tágabb családban nagy dobra verni a dolgot ...az elmúlt 30 évben mindenben szövetségesek voltunk :)
Az utóbbi időben persze a kor előrehaladtával Mamácskám is kissé lassabb lett, a gyógyszereinek száma megszaporodott. 3 hónapja egy reggel úgy ébredt, hogy kicsit szédelgősen érezte magát, és ekkor indult a hanyatlás.
Kezdetben csak gyengeség, majd egyre inkább fogyni kezdett. A gyógyszereit nem lehetett olyan ütemben átállítani, ahogyan az állapota ingadozása indokolta volna.
Egyre több zavart perc, majd óra követte egymást. Már volt, hogy nem ismerte meg a körülötte lévőket...
Persze a mi családunk amolyan „kiszolgáltatottság-ellenes”, így ahogy anno Apunál is, ez esetben is otthon ápolta Mamát az egész család.
Igazán érdekes dolgok is történtek, amiket sosem felejtek el...
Mama volt most is az egyetlen, aki tudott a Picikről. Már-már szertartássá vált, hogy minden orvosi jelenésünk után hívtam Anyut, majd azonnal Mamát, hogy beszámoljak neki a dédunokáiról.
Meg is tartotta a titkot, senkinek nem mondta, csak magában örült velünk :)
Kb 2 hónapja, ahogy romlott az állapota, felhívtam és megmondtam neki, hogy „feloldozom” a titoktartás alól, és elmesélem Anyu testvéreinek is, hogy babákat várunk és hol tartunk már! Egyszerűen azt éreztem, tehermentesítenem kell egy ekkora titok megtartása alól. Hiába voltak addig is zavart idők, sosem szólta el magát!
Persze egyébként is sajnáltam már kezdetektől pl. Keresztanyut (Anyu nővére), hogy nem osztjuk meg velük az örömünket, de a régi beidegződés visszatartott. Ahol ők laknak, hatalmas a család és nem akartam h bárki megtudja, hiszen anno is, mikor elmonduk, utána jött a baj :( ...nyilván nincs összefüggés aközt ami történt és hogy elmondtuk a körülöttünk lévőknek, de talán a múlt annyira biztonsági játékossá tett minket, hogy már csak akkor merjük világgá kürtölni a jó hírt, ha a kezünkben vannak a Pici Fiaink egészségesen :)
Most emiatt nem tudják a barátaink sem... majd a szülé után Lacom beindítja a „riadó-láncot” :)
Aztán Anyu és Keresztanyu Mamánál egyszerre voltak otthon, és Keresztanyu mesélte, hogy azt álmodta előző éjjel, hogy két iker kisfiút tologat a babakocsiban náluk a Fő utcán a park mellett :) Mikor reggel felébredt, elmesélte Keresztapunak, hogy mit álmodott, aki azonnal rávágta, hogy hívjon fel engem és mesélje el nekem az álmát :)
Ez is hatalmas intő jel volt, hogy el kell mondani nekik!
Persze öröm sírás fogadta a hírt, mert felhívtam Keresztanyut és azonnal ennek az álmonak az elmesélésével kezte a beszélgetést... én pedig csak annyit kellett hogy mondjak, hogy nevezetesen valóban mindketten kisfiúk, november második felében érkeznek és Tóbiásnak, Jónásnak hívják őket. Nem tudom milyen évszakban tologatta azt a babakocsit álmában a Fő utcán, de december-január magasságában ez valóság lehet :)
...azóta Keresztapu festett otthon és parancsba adta, hogy az általa kijelölt falra senki nem tehet semmit, mert az az ikrek fotóinak a helye :)
(Ővelük is mindig szoros volt a kapcsolat... valahol a gyereküket „pótoltam” az iskolai szünetekben. 3 éves korom körül veszítették el Potter-szindróma miatt a gyereküket, és utána nem lehetett többé...)
Mamácskám nagyon Drága volt, mert amint ezt elmeséltem Neki és értesítettem a legszűkebb családot a Kisfiaink érkezéséről, másnaptól mindannyiuknak csak erről mesélt :)
Mikor a gyerekeit nem ismerte meg, vagy összekeverte a testvérei fiatalkori valójával, rólam és a Kisfiainkról olyan tisztán beszélt, hogy szinte nem hittük el, hogy velünk kapcsolatban ennyire tiszta az elméje. Sokszor minket keresett, Tóbival és Jónival beszélt álmaiban, majd egész nap Róluk áradozott a körülötte lévőknek.
Hetente minimum egyszer kikövetelte, hogy hívjanak fel, mert hallani akarja a hangomat... Mindig mondták, hogy akkora erőt ad Mamának mikor beszélünk, hogy semmi másból nem merít ekkora energiát. Előtte már transzban van, hogy mikor hívnak már, utána pedig feltöltődve pörög, mint akinek semmi baja.
Az elmúlt 1-2 hétben annyiszor beszéltünk, és mikor rosszul volt is, mindig megjegyezte, hogy ő várja a Fiúkat és ha tudnám, milyen gyönyörűek...
A legutolsó beszélgetésünkkor azt mondta, hogy nagyon várja Őket, csak olyan lassan jönnek, Ő meg olyan erőtlen... ekkor már kb egy-másfél hónapja nem evett, nem ivott...
Sajnos Apu és Laci Anyukájának betegségét látva és „végig asszisztálva” láttuk, hogy nagyon hamar ...eljön Mamánál is az elkerülhetetlen.
2012 október 19-én pénteken végül elment! Békésen, nyugodtan, gondtalanul, a szerettei körében.

A temetésre sajnos nem mehetek, Lintner Tanár Úrral ezt beszéltük meg. Már túl rizikósnak találja a hosszú oda-vissza utat, a fentlétet és a lelki megterhelést. Annyit kért, hogy akármilyen nehéz is, próbáljak meg érzelmileg néhány hónapig közömbös maradni – már amennyire ez lehetséges.
Azt beszéltük meg, hogy a szülés után majd mihamarabb leutazunk és meglátogatjuk Mamát a fiúkkal...

Az utóbbi hetekben...


Az utóbbi időben nagyon sokminden történt, ezért nem igen volt időm, lehetőségem, netem,... írni.
Nos akkor következzenek a részletek!

2012. október 11., csütörtök

32+2 Lintner Tanár Úrnál

Tegnap délután megejtettük a szokásos látogatásunkat Lintner Tanár Úrnál, ez volt a betöltött 32 hetes csekkolás :)

Azt mondta, minden porcikámmal elégedett, a pocakom jó sokat nőtt, úgyhogy első rám nézésre szuperül fejlődnek a fiúk! Ezt ultrahanggal is igazoltuk... mindösszesen annyit hagytak a kis huncutok, hogy a fejecskéjüket (úgy ahogy) lemérje Tanár Úr, de az alapján 32+2 és 31+5 hetesnek felelnek meg, úgyhogy minden maga a tökély :)
Ahogy eddig Andikám aposztrofálta a pocakomban uralkodó állapotokat: "megvolt bennem az X-faktor" (a gyerkőcök elhelyezkedését tekintve mindenképpen). Ez most változott... szépen stabilan keresztbe, egymás fölé helyezkedtek a Picúrok :) Lent Tóbi, bal oldalon a feje, fölötte Jóni, jobb oldalon a feje. Szegénykéim nem kímélik egymást, de tuti igazságosan megy az adok-kapok :)
Magzatvíz mennyisége szuper, múlt heti laborjaim - a cukrot, inzulint és minden toxémiás markert beleértve - tökéletesek.
Olyannyira, hogy kb 1 hónap alatt legyűrtük a vérszegénységet :)
A hemoglobinom is nagykönyvbe illő és a vasam önmagában még túl is tesz az átlagoson... Tanár Úr szerint ilyen szuper értékeket még egy babás várandósságnál is ritkán látni, nemhogy ikrekkel :) Ezek szerint a Maltofer Fol a nekünk való vas készítmény :)
Nagyon örülök neki, mert ez valamelyest javítja a lehetőségeinket az őssejt levétel tekintetében, és elvileg jó eséllyel megússzuk azt is, hogy a császár után vért kelljen kapnom.
Továbbra is a betöltött 38. hét a cél, konkrétan kitaláltuk a 2012. 11. 21-ét :)
Már csak a fiúknak kell ezzel egyet érteni :)

Beszélgettünk a császárról is valamennyit, Tanár Úr azt mondta, hogy egy biztos, arról személyesen gondoskodik, hogy mindkét Drágaságunkat megpuszilgathassam még a műtőben :)

Következő találkánk másfél hét múlva lesz a János Kórházban, ultrahangra megyünk, aztán hozzá, és majd kitalálja, hogy kell-e tenyésztés akkor, vagy majd csak egy hét múlva.
A mostani eredménye tökéletes lett, így nem aggódunk koraszülés miatt :)
Azt követően hetente 2-szer CTG lesz, és ha minden a terveink szerint alakul, otthonról érkezünk majd szülni az előre megbeszélt időpontban 38+2 hetesen :)

Olyan jó már itt tartani... a napokban bármikor érkezhet a babakocsi, autós ülések, kiskádak, ... egyéb megrendelt holmik :)
Tulajdonképpen minden kimosva, egy-két dolog vár még vasalásra.
Táskák összekészítve.
Drága férjemnek lesz majd még egy húzós köre míg mi a kórházban vagyunk, hogy még egy alapos takarítást csináljon a baba szobában, és felhúzza az ágyikókat :)
Nagyon várjuk Őket (bár gondolom ezt mondani sem kell)... minden pillanat boldogság ebben az állapotban és majd' minden éjjel velük álmodunk, és várjuk a kiteljesedő csodát, mikor megérkeznek hozzánk a kisfiaink :)
Ha a naptárra nézek, szinte hihetetlen, hogy bő 1 hónap és igazi családdá válunk :)