Közérdekű

Kedves Mindenki!

Hatalmas elmaradásomat a blogban igyekszem mihamarabb pótolni. Ezt persze már milliószor elkezdtem, de sosem értem a végére. Továbbra is rajta vagyok az ügyön.

A blog azóta nyílt lett, nem kell hozzá meghívó. Legegyszerűbben a http://iciri-picirik.blogspot.hu/ címen elérhető.

Mostantól csak a nyílt blogot fogom frissíteni, feltölteni, mert igazság szerint annak is örülök, ha egy helyen sikerül végre naprakésszé válnom :)

http://iciri-picirik.blogspot.hu/

Az első találkozás

A fiúk végül akkor találkoztak a picikkel először, mikor jöttek értünk a kórházba vasárnap.

Terveztük, hogy majd jönnek látogatóba, de mivel a következő hétre volt kitűzve a császár, Laci munkája nagyon be volt sűrűsödve a szülés hetén, mert a következő hétről mindent előre hozott, hogy majd akkor minél többet velünk lehessen. Így olyan időpontokban tudott jönni hozzánk, ami fenekestől felfordította volna a fiúk napját, és abban maradtunk, hogy így ne jöjjenek, mert semmi értelme, ha alvás híjján nyűgösek lesznek. Úgy biztosan nem lett volna jó élmény számukra.

Persze minden nap beszéltem velük többször telefonon, és Laci hozta be sorra a videokat, amin üzennek nekem, meg puszit dobnak (sírtam is bőven ezeken).

Szóval az első találkozás jól alakult.

Nagyon megszeretgették a piciket, azonnal szaladtak oda hozzájuk, hogy baba, baba, simogatták, puszilgatták őket :)

A piciktől kaptak egy-egy kisautót... innentől pláne nagy volt a szerelem :)

Lekopogom, de ez azóta is tart :)

Minden nap körülöttük sertepertélnek, hozzák a mesekönyveket, odatartják a babák felé és magyarázzák nekik a meséket :)

Megállás nélkül puszilgatják őket, simizik és minden tudományukat bemutatják.

Komolyan egy élmény velük minden pillanat.

Ahogyan Tóbiás és Jónás kölcsönösen nem zavarta egymást soha se sírással, se ficergéssel, úgy Zakariás és Zonga sem ébreszti fel egymást a sirdogálással, hadonászással. És ami plusz szuper, hogy a kicsik mindennemű zajongására immunisak a nagyok :)

Az éjszakázás a tekintetben nehezebb, hogy anno a fiúkkal ugye nappal azért lehetett pihenni amikor ők is aludtak két evés között.

Most mikor a picik alszanak, olyankor kell csak igazán felpörögni, mert a fiúk minden energiánkra és figyelmünkre igényt tartanak. És végre jó újra megint teljes értékűen csak rájuk figyelni.

Majd egyszer biztosan alszunk is az elkövetkező években :)

Az biztos, hogy ennél többet nem kívánhatnánk az élettől, minden vágyunk valóra vált :) 

itthoni

mesélnek nekik

 ... később teszek még fotókat, de egyelőre 99%-ban alulöltözött vagyok a képeken :)

Ember tervez... a szülés

Január 28-án, szerdán volt időpontom CTG-re.

Mivel korán szoktunk menni, így bent aludtunk anyunál, hogy a fiúkat ne kelljen ezért korábban ébreszteni és berángatni a kórházba. Bár, élvezni szokták, mert mindenki ájuldozik amikor meglátja őket, úgyhogy nagy haknikat csinálnak ilyenkor, míg én a maratoni CTG-n ülök :)

Este lefeküdtünk aludni 22 óra körül, egészen meg voltam lepve, hogy sikerült is szundítanom kicsit. Ez az utóbbi időben nem volt jellemző.

Egyszercsak, 0:02 perckor arra ébredtem, hogy valami csikizi a combomat.

Fél álomban el is töprengtem, hogy te jó ég, csak nem vagyok már olyan béna, hogy nem ébredtem fel arra, hogy pisilni kell.

Felkeltettem Lacit, hogy szakértsük meg a helyzetet. Megszavaztuk, hogy valószínű magzatvíz lesz a szivárgó folyadék. Nem volt teljesen egyértelmű, mert tényleg épphogy szivárgott, tehát nem a klasszikus „elfolyt a víz” feeling volt.

Felkeltünk, kimentem pisilni, zuhanyoztam, közben Laci felöltötzött és odacsörgött a szülőszobára, hogy mi most elindulunk, de nem hívom fel Tanár Urat, majd onnan csörögnek neki, ha már ott tart a dolog.

Felöltöztünk, lecuccoltuk a kórházi motyókat a kocsiba és elindultunk a János Kórházba.

A legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy a fiúknak nem tudtam szólni este, hogy nem leszek otthon amikor ébrednek.

Épp este beszéltük meg, hogy minden nap fogunk beszélni erről velük, hogy ne érje őket váratlanul a dolog, ha majd menni kell.

Hát, ez elmaradt :)

Pillanatok alatt beértünk, teljesen üres volt a szülőszoba.

Az ügyeletes szülésznő megkönnyebbült, hogy ezek szerint az aznapi maratoni CTG elmarad :)

Amíg töltögettük a papírokat, rátettek CTG-re, amin persze most 2 pillanat alatt be tudtuk fogni a babákat :)

Jobb későn, mint soha :)

Az ügyeletes orvos is olyan volt szerencsére, akit nagyon szeretek, úgyhogy végül minden nagyon jól alakult.

Megnézett ultrahangon, aztán kenet vétel volt és megvizsgálta, hogy valóban a magzatvíz folyik-e. Mivel egyértelmű volt a dolog, így ekkor felhívták Tanár Urat, hogy induljon és addig megszervezték a császárt.

Jó sok álmos arcot láttunk hajnali 3-kor. Nem győztem szánni-bánni, hogy épp ilyenkor jöttünk szülni :)

Tanár Úr mikor beért, az volt az első, hogy széles mosollyal beköszönt a műtőbe és közölte, hogy nagyon örül, hogy itt vagyunk, és hogy most túl is leszünk rajta. Mondta, hogy már érezte, hogy ahogy közeledik a hétvége, ő is egyre idegesebb, hogy minden jól menjen az előre kiírt hétfői napon. Így legalább nem kell megvárjuk a hétfőt és se neki, se nekünk nem volt időnk stresszelni előre napokat :)

De ez valóban így volt tökéletes.

Pontban 3 órakor kezdte a műtétet.

A spinális érzéstelenítő elég lassan kezdett el hatni, már majdnem szúrtak még egyet, de végül mégiscsak elég lett az eredeti dózis. Mondta az anesztes doktornő, hogy nem akart túl sokat adni, hogy a tüdőmig ne érjen fel az érzéstelenítés. Végül jó lett így.

Azt hiszem, kicsit többet éreztem belőle, mint anno a fiúknál, vagy csak jobban tudtam, hogy mit „kell” éreznem.... nem tudom.

Mindenesetre 03:07-kor kibújt Zakariás, hatalmas hanggal :)

Majd 03:08-kor Zonga is megérkezett. Neki lazán ugyan, de a nyaka köré volt tekeredve kétszer is a köldökzsinór.

Így különösen örültünk, hogy végre kint vannak, és már nem történhet baj a még eredetileg hátra lévő 4 nap alatt.

Az utómukálatok, őssejt, szövet, méhszáj varrat, hasfal „rekonstrukció” több időbe telt.

Tanár úr mondta, hogy nagyon nagyon rossz állapotban van a szétnyílt hasfalam, úgyhogy tuti nem úszom meg plasztika nélkül, de ez majd csak 1,5-2 éves projekt lesz.

Az első császárhoz képest ez jobban fájt miután az érzéstelenítő kiment belőlem, viszont hamarabb túl voltam a mélyponton összességében.

8 óra elteltével felkelhettem, és utána már a babákkal voltam amikor csak lehetett.

Apu Zongával

Apu Zakariással

Zongával

Zakariással

így alszanak

legelső közös velük a császár után :)

37+0

Betöltöttük a 37 hetet.

Nagy öröm volt, nagy megnyugvás és szinte másnaptól fizikai zuhanórepülés. Mondjuk úgy, hogy minden nap ezerszer száguld át a gondolat a fejemen, hogy menni fog ez február 2-ig?

Különösebben nincs gond, csak ha meg kell mozdulni. Csomó minden van amit egyedül nem is tudok már csinálni.

Sajnos a járás is kezd ebbe a kategóriába tartozni, úgyhogy nem tudom, hogy jutok el a héten CTG-re? Már a legutóbbi sem volt egyszerű menet, de akkor még nem fájt menni. Tegnap este óta viszont annyira nyomódik a szeméremcsontom, hogy komoly megpróbáltatás egy lépés, nemhogy kocsiban ülés, lépcsőzés, stb.

Mindegy, majd meglátjuk. Ha nagyon szenvedős maradok, szólok Tanár Úrnak és előbbre hozzuk a műtét időpontját.

Készen van a baba szoba is, Tóbiás és Jónás naponta jó sokat ólálkodnak benne :)

Magyaráznak mindenről, ami különösen érdekes, mert egyre jobban keveredik az iker nyelv a magyarral.

Íme pár kép a kis birodalomról:

37+0 mi

Megérkeztek

Kedves Mindenki!

Nagyon köszönjük a sok gratulációt, érdeklődést.

2015. 01. 28-án megszülettek a picik.

Chilf Petsuk Zakariás 03:07 perckor, 2450 gramm, 47 cm-rel,
Chilf Petsuk Zonga 03:08 perckor, 2700 gramm, 52 cm-rel.

Nem várták meg a kitűzött időpontot, így 37 hét 4 napra magzatvíz szivárgást követően éjfél után pár perccel elindultunk a János Kórházba...

Írok részleteket, amit hagyják a gyerkőcök :)

Addig is két kép:

Zonga és Zakariás

négyen :)

36+0

Hogy Laci se unatkozzon, szombatra, amikor betöltöttük a 36 hetet, sikerült beiktatnom egy soron kívüli CTG-t.

Ez volt a 3. nap, hogy Zakariást nem kifejezetten éreztem mozgolódni.

Vagyis úgy pontos a dolog, hogy egy-egy neki betudható mocorgás volt, de annyira határeset volt, hogy bármelyikük ficánkolása lehetett, de egyértelműen csak Zongához tudtam rendszeres ténykedést kötni.

Nem volt bennem semmi rossz érzés, de azért befészkelte magát az agyamba a gondolat, hogy minden jó-e, mert fél éjszakákat azon kattogtam, hogy vajon jól vannak-e, elférnek-e még rendesen és nem kéne-e inkább „fölöslegesen” megmutatni magunkat, mintsem hogy baj legyen.

Így szombat reggel összekészülődtünk és bementünk a János Kórházba.

Egy fiatal szülésznő volt bent, aki elsőre rám pakolta úgy a CTG-t, hogy azonnal meglett mindkét baba és 15 perc összefüggő, gyönyörű görbét alakított :)

Az ügyeletes doki is rendben találta, így jöhettünk haza :)

De nekem akkora megkönnyebbülés volt ez, most már kibírom idegileg a következő tervezett CTG-ig.

Így a hét fordulós itthoni fénykép készítés estére maradt, ami a fényviszonyokon sajnos nagyon látszik, na de annyi baj legyen :)

Akkor fogtunk neki, mikor a fiúk már lefeküdtek, de amint meghallották a fényképezőgép kattogását, úgy szaladtak kifelé pózolni, mint akik majdnem lekésték életük legnagyobb lehetőségét :)

Ilyenek vagyunk 36 hetesen:

36 hetesen

jöttek pózolni :)

magyaráz

Tóbival

Jónival

Kb ekkora

Cinivel

szemből

négyen

hárman, befáradósan :)

35+4, utolsó kötelező ultrahang

Megint jó sűrűre sikeredett nap lett.

Reggel a Mensmentisben voltunk vérvételen, a terhesgondozás utolsó endokrinológiai kontrollján, illetve Lacinak egy újabb ellenőrzésen a legutóbbi pocsék lelete miatt.

Onnan mentünk az Istenhegyire Hajdu Doktornőhöz a 36 hetes ultrahangra. Nagyon sokan voltak. Nekünk nem is volt konkrét időpontunk, hanem két páciens közé hívtak vissza. Szerencsére hamar behívtak.

Kikerekedett a doktornő szeme a hasam láttán, hogy mekkorát nőtt mióta utoljára látott :)

Az első reakciója az ultrahangot nézve az volt, hogy ember legyen a talpán aki ezt kigubancolja... hihetetlen káosz volt :)

Mindenki össze-vissza belógott a másik elé, keresztbe-kasul tartotta mindenét, de aztán szép lassan elkezdett kitisztulni a kép és szerencsére megtaláltuk, hogy kinek hol van a koponyája, hasa, combja. Nézett lepényeket is, tökéletesek, nincs rajtuk meszesedés. Magzatvíz mindkét Picúrnál átlagos, köldökzsinórok rendben, flowmetria tökéletes :)

Zakariás becsült súlya: 2430 g

Zonga becsült súlya: 2333 g

Továbbra is fejvégű és haránt fekszenek, bár ez nem volt meglepetés.

Kérdezte a Doktornő a kiírt dátumot, mondtam neki, hogy délután véglegesítjük, de a 02.02. a legvalószínűbb, ha a ficánkák is úgy akarják.

Pillanatra elgondolkodott, hogy lát-e bennem annyit még :)

Kifelé jövet nagyon a lelkemre kötötte, hogy mindenképp hívjam, de minimum üzenjek neki, hogy mi újság, beszámolót, fotót, mindent kér :)

...és hozzátette, hogy vár a következő ikres csapattal :) mondtam, hogy nincs tervben, de ha valami meglepetés folytán lenne változás, itt leszünk :)

Délután Lintner Tanár Úrnál volt időpontunk, ő hozta a 3. trimeszteres vér és vizelet leleteimet, a kenet eredményét és a műtéti laborét.

Átnéztünk mindent, az utrahang leletet is.

Tanár Úr majd’ kiugrott a bőréből örömében, hogy ilyen tökéletes minden.

Véglegesítettük a február 2-t, be is íratott a császáros műtő aznapi beosztásába. Persze minden héten találkozunk CTG után, és azt mondta, hogy mostantól én döntök, hogy hozzuk-e előbbre vagy ne, mert fölöslegesen nem szeretne kínozni, de ha bírom, a piciknek a 39. hét eleje lenne a legideálisabb.

34+5, hosszú orvosos nap

Így a betöltött 35 héthez közeledve mennem kellett a János Kórházba több vizsgálatra is.

3. trimeszteres vérvétel, az első CTG és kenet vétel volt a program. Gondoltam, hogy nem 2 perc lesz, de azért meglepett, hogy kb 4 órát voltunk ott.

Már első hangzásra is tudtam, hogy jól kell beosztani az időt és az energiámat, mert nagyon el fogok fáradni a végére.

Felvánszorogtam az emeletre a szülésztre a beutalókért, egyéb szükséges igazolásokért Tanár Úr szobájához.

A lépcsőn egy doki – látva a tempót és a hasamat – tiszta kétségbeesett hangon és tekintettel megkérdezte tőlünk, hogy segítsen-e, fel tudok-e menni az emeletre, szülni jöttünk-e? Jó jó, tudom, hogy nem száguldok mostanság, főleg nem lépcsőn felfelé, de azért ennyire nem volt rossz a helyzet :)

A következő lépés lecammogni a János Kórház aljába a laborvizsgálat  miatt, az pillanatok alatt megvolt. Tulajdonképp senki nem volt vérvételen, így kb csak besétáltunk, szúrtak és már kész is volt.

Onnan vissza a Szülészet épületébe... azért fél útnál már nem volt őszinte a mosolyom így hegymenetben...

Szóltunk Tanár Úr titkárnőjének (mert ebben maadtunk), hogy vissza értünk, ő meg felszólt a szülőszobába, hogy mennék CTG-re.

Na, itt kezdődött csak a sűrűje.

Várni kellett picit, majd megpróbáltuk megtalálni a ficánkáinkat ülve... Zongát sikerült duplán befogni, de Zakariás nem volt meg a gépnek. Próbáltuk állva, majd bementünk egy szülőszobába, hátha fekve menni fog. Se oldalt, se hanyatt, sehogy se ment. Ekkor már 3 szülésznő igyekezett körülöttem, hogy talán neki sikerül.

Végül átküldtek ultrahangra, hogy mondja meg az orvos, hogy hogy fekszenek és hol kell keressük a szívüket.

Onnan vissza a szülőszobára, mutattam, hogy ki hogyan van, hol a szívük.

2 szülésznővel összvissz kb 1,5 centinyi, tulajdonképpen kiértékelhetetlen görbét sikerült alakítanunk, mert amint megvolt egy baba és elkezdték keresni a másikat, az addig befogott rúgott egyet, ami miatt mindketten odébb másztak és jól megrúgdosták az érzékelő tappancsokat... Mit mondjak? Családi vonás, Tóbi és Jóni is ugyanezt csinálta :)

Ezt követően lebaktattunk Tanár Úrhoz, hogy a kenet is meglegyen... alig bírtam felvergődni a vizsgáló ágyra, lemászni még nehezebb volt. És akkor a vetkőzés-öltözést nem említem.

Igyekeztem fittnek tűnni és jó pofát vágni a dolgokhoz, nehogy bent fogjon.

Míg öltözködtem, beszélgettünk. Na, ekkor mondta a tuti ötletét... szerinte ne a betöltött 37 hétre törekedjünk, menjünk biztosra, megvárjuk a 38 hetet és a 39. hét elején terminált császár. Örültem, hogy ott a paraván köztünk és nem látta az arcomat...

Jövő héten véglegesítjük, de a cél dátum a 2015. 02. 02. lett.

Tegnap elégé le voltam döbbenve ezen, de így hogy aludtam rá egyet, már egészen megszoktam a gondolatot :)

De elsőre sokkolt a dolog.

Szilveszter

Délután már buliztak a fiatalok az uzsit követően :)

Táncoltak, kis ördög szarvacskákban futkostak, szerpentint dobáltak, úgyhogy megadták a módját az óév búcsúztatásnak. Várták nagyon az estét, mert mondtuk nekik már délelőtt, hogy majd kimegyünk este a kertbe és az apu mutat nekik valami csodaszépet :)

ráhangolódás a bulira - Tóbi

ráhangolódás a bulira - Jóni

Idén volt először itthon tüzijátékunk. Laci kapott valakitől pár darabot és ezeket robbantottuk el.

Megvártuk amíg besötétedik, és kb fél 7-kor kimentünk a kertbe a gyerekekkel, hogy megnézzük, milyen is ez amikor az ember maga festi színesre az eget :)

party-szettben... már csak rám vártak, hogy menjünk tüzijátékozni

A fiúk nagyon várták :)

Mikor a környéken kora este elkezdődött a nagy tüzijáték és petárda ropogás, azóta mondogatták, hogy bumm-bumm-bumm :)

Megbeszéltük, hogy azért ennek lesz hangja, pukkanni fog, de nem kell megijedni tőle.

Nagyon helyesek voltak, mert teljes transzban várták amíg minden kinti ruhát felveszünk mindannyian (ez nekem tartott legtovább és teljes döbbenettel fogadtam, hogy kismama kabát ide vagy oda, már ez sem ér össze rajtam. Úgyhogy az én party szettem extra csinire sikerült idén... a nyitott zipp-zár közti részt nagy piros pokróccal pótoltuk). Aztán folyton ott sürögtek-forogtak Laci lába alatt a fiúk, hogy mindent lássanak. Persze a kerítés előtt, az út túloldalán állította fel Laci a kilövő állomást, mert nem tudtuk hogy mire számítsunk. Se a gyerekek reakciója nem volt biztos, sem pedig az, hogy mekkora durranással jár ez az egész. Arról nem is beszélve, hogy ha ne adj’Isten rossz irányba menne valamelyik bomba, akkor nehogy valaki megsérüljön.

A fiúk a kertkapun belül álltak és onnan várták a csodát :)

Nagyon helyesek voltak, mert minden robbanásnál picit összerezzentek, de közben örömujjongtak és lelkesen kiabálták, hogy bumm bumm bumm :)

Szinte be sem akartak jönni a -8 fokból, mert azt hitték, hogy lesz még :)

Aztán meggyőztük őket, hogy mind bemegyünk, és kezdődött az esti rutin, fürdés, vacsi, fogmosás, mese, alvás.

Hamar elpilledtek és ugyanolyan békésen szusziztak reggelig, mint bármikor máskor.

kidőltek :) volt miben elfáradni

Mi vacsiztunk Lacival, néztük picit a tévét, megállapítottuk, hogy semmi nincs benne ami érdekes számunkra, így lefeküdtünk aludni. Laci hamar el is aludt, de én legújabb szokásomhoz hűen hajnalig fent voltam, és kb 10 percenként futkostam pisilni :)

Meg is állapítottam, hogy nem semmi a környék, mert minden irányban tüzijátékok tömkelegét láttam az ablakokon át. Volt egy-két új elem is a szomszédságban, így azokat egy picit néztem az ablakból, majd visszafeküdtem.

Éjfélkor Laci is megébredt a nagy hangzavarra és a fények villogására, így boldog új évet kívántunk egymásnak, a fiúkat is megpuszilgattuk álmukban, aztán aludtunk.

Nagyon vicces volt, mert az éjszaka folyamán időnként azt hallottam, hogy a gyerekek félálomban motyogtak magukban... „ apu, anyu, baba, baba, bumm, bumm” :)

Képek szentestéről

Anyuval hatan

Heten :)

Családi :)

És itt a 32+4 napos én :)

balról :)

jobbról :)

pihizős :)

Karácsony és 32+4

Kicsit vegyes érzésekkel telt az idei karácsony.

Nagyon régóta készültem arra, hogy minden tökéletes legyen – az időmbe is belefért. Vártam minden pillanatát, és nagyon akartam hogy a terveim szerint alakuljon. De be kellett látnom, hogy fizikailag idén én ehhez kevés vagyok és kiszolgáltatott. Rossz volt úgy, hogy mindenhez segítséget kellett kérni, így csomó kapkodás is volt, mert határozottan lassabban ment minden.

Leegyszerűsítettünk minden „ kötelező” dolgot is. Nem volt túl nagy és bonyolult kaja készítés – ami nekem furcsa volt, mert ilyenkor én szoktam a jelentős részt megcsinálni és mindig valami kihívást rejtő különlegességen ügyködök.

Kevesebb volt a dekoráció, a hangulati elem... én ilyenkor szeretem ünnepivé varázsolni az egész lakást. Most minimálban csináltunk mindent.

Ami viszont szerencsére hatalmas boldogságot okozott, az a gyerekek öröme és hogy végre mind együtt lehettünk :)

A csillogó, csodálkozó szemeik, ahogy elvarázsolta Őket a karácsonyfa, és az ajándékuk – kis konyhát kaptak. Azóta megállás nélkül megy a sütés-főzés.

És megdöbbentő, hogy hiába látták, hallották nap mint nap ugyanezeknek a zöldségeknek, gyümölcsöknek, élelmiszereknek a nevét, mind a háztartásunkban, mind könyvek olvasása közben, mióta a kiskonyhával játszanak, megállás nélkül beszélnek, és ugrásszerűen megnőtt azon szavak száma amit mondani próbálnak. Amiket eddig is mondogattak, azokat a szavakat is sokkal szebben, érthetőbben ejtik ki :)

Ez extra nagy öröm azon felül is, hogy láthatóan nagyon élvezik a fiúk a játékot az új szerzeménnyel :)

Szóval alapvetően minden szuper volt, csak magamban kell megemésztenem, hogy most nagyon lassú vagyok még néhány hétig, de majd visszaáll minden a régi kerékvágásba és újra lépést fogok tudni tartani velük :)

Ultrahang, 31+5

32. heti utlrahangon is szerencsére minden rendben volt :)

Természetesen alig tudta őket megvizsgálni Hajdú doktornő, jó időbe telt, mire kicsit odébb tudtuk csalogatni mindkettőjüket, hogy legalább a „kötelező” paramétereket meg tudja mérni.

Napra pontosan koruknak megfelelőek a méreteik, 1791 és 1805 gramm a becsült súlyuk, magzatvíz mennyiség tökéletes mindkettőjüknél, a lepény szuper, egyáltalán nincs rajta meszesedés, úgyhogy minden kiváló :)

Zakariás feje nagyon nagyon lent van, amiről Hajdú doktornő és utána a lelet láttán Lintner Tanár Úr is azt mondta, hogy ebből messzemenő következtetéseket nem kell levonni, mert egyszerűen a helyhiány is okozhatja. Persze első hallásra picit megijedtem, hogy ugye ez tényleg nem utal arra, hogy azon agyalnának a picik, hogy ki akarnak bújni hamarabb, de aztán megnyugodtam :)

Elvégre én is érzem, hogy mikor mennyire vannak lent. És az egyértelműen kijelenthető, hogy a fizika törvényszerűségei alapján, ha fekszem, feljebb kúsznak, míg ha fent vagyok, és ülök a kocsiban, besétálunk a kocsitól az orvosig, stb... a függőleges testhelyzet hatására sokkal lejjebb csúsznak.

Az sem volt meglepő, hogy ennyit gyarapodott a súlyuk, mert szinte napról napra érzem, hogy egyre súlyosabb a hasam és egyre nehezebb minden mozdulat. De örülünk neki, mert ezek szerint ügyesen fejlődnek, növekednek :)

A folyamatos gyomorégés, és a hatalmas rúgások mára teljesen állandóvá és megszokottá váltak :) A legkellemetlenebb talán az, hogy annyira, de annyira fáradt és álmos vagyok, hogy napokat át tudnék aludni egyhuzamban. Ettől függetlenül még mindig úgy érezzük, ez a legcsodálatosabb dolog az életünkben :)

Vérvételi eredmények

A legutóbbi Mensmentises laborvizsgálatunk alkalmával Lacinak is csináltak kontroll vizsgálatokat. Ezeknek az eredménye részben katasztrófális lett, részben pedig kiértékelhetetlen a rossz értékek miatt.

Egyeztettünk Tűű doktorral, mivel csak jövő évre lett volna konzultációs időpont. De amint megnézte a leleteket, még arra a hétre behívta Lacit konzultációra soron kívül.

Új fajta és egyben erősebb gyógyszert kapott, valamint 3 hétre Heparin injekciókat.

Mivel a koleszterin és a triglicerid értékek lettek szörnyen magasak (8-10-szerese a normál értéknek), ettől reméljük, hogy javulni fog, és végre normalizálódnak a szintek. Most 2 hete tart a szurizás, aztán kontroll lesz.

Érdekes, hogy kb akkor kezdődtek ezek a problémák – mármint a jelenlegi terhességi korunk tekintetében - , mint anno amikor a fiúkat vártuk és Lacit beutalták a belgyógyászatra kivizsgálásra a magas vérnyomása miatt.

Néha tényleg azt hiszem, hogy ebben szerepet játszik a stressz is, hiába csak tudat alatt nyomasztja Lacit esetleg az egyre közeledő szülés időpontja.

Mindenesetre remélem, hogy a kontrollon az derül majd ki, hogy minden rendeződött :)

Egy sűrű hétfő

Fizikailag talán még most sem hevertem ki a hétfői napunkat, illetve az előtte lévő 4-et.

Nekem és Lacinak jelenésünk volt a Mensmentisben 6:30-kor vérvételen.

A 24. heti cukor terhelésem csapnivaló lett, épphogy nem inzulinos értékek jöttek ki a 75 g glükóz elfogyasztásának eredményeképp. De azóta is 3-4 hetente nézik, azzal a különbséggel, hogy a diétának megfelelő reggelit kell vinnem magammal és úgy mérnek 0 és 60 perces cukrot, inzulint, meg a szokásos TSH-t, fT4-et.

Így tökéletes eredményeim vannak, úgyhogy nincs gond :)

Lacinak most volt az IR és a vérnyomás miatt a 6 havonta előírt kontroll.

Mikor itt végeztünk, rohantunk át a fogorvoshoz, nekem általános átvizsgálás és fogkő leszedés ügyben. Az simán ment.

Innen pedig az engem leginkább felzaklató program következett, száguldás a Heim Pálba Szabó professzorhoz.

4 nappal korábban kezdődött minden. Este fürdésnél vettük észre Lacival, hogy Tóbi jobb oldalán a bordája alatt nagyon csúnya kék-zöld-lila-barna folt van. Mintha beütötte volna és véraláfutás keletkezett volna az ütés helyén. De annyira látványos volt, hogy már-már úgy nézett ki, mintha minimum el lenne törve az alsó bordája.

Én nem tudtam róla, hogy elesett volna, nekiszaladt volna bárminek is. Megkérdeztem Anyut, hogy míg ő vigyázott rájuk, volt-e valami ami ezt okozhatta, de semmi. Laci sem tudott olyat ami indokolta volna a sérülést.

Fenntartással, de nyugtáztuk, hogy gyerek, izgága, biztos megütötte, csak a játék hevében elmaradt a nagy sírás, így nem vettük észre.

Az azért furcsa volt, hogy nyomásra nem fájt neki.

Figyeltük, majd 2 nappal később, szintén fürdéskor láttuk, hogy a bordáján lévő mellett még lett ilyen folt a bal combján, a jobb térde fölött, a hátán kettő, ... Na, ezen a ponton kezdtem el végig fotózni a lilás-barnás foltokat.

Ami furcsa volt, hogy addigra az első, bordán lévő közepe elkezdett kifehéredni, normál bőr színűre.

Továbbra sem fájt semmije, se láz, se levertség, se étvágytalanság, semmi furcsa.

Persze ekkor már Google nagyon nem volt jó barátom :(

Amiket keresgettem, olvasgattam, egyik szörnyűbb volt mint a másik.

Leukémia, Lyme-kór, véralvadási problémák, vérzékenység, speciális daganatos betegségek,...

Elégé felzaklattak az olvasott dolgok, teljesen kétségbe estem a hajnalig tartó olvasgatás hatására, de az jó jelnek tűnt, hogy reggel mikor felébredtem, tök nyugodt voltam. Valahogy a megérzésem az volt, hogy nem lesz gond... de azért kitartóan nyomoztam tovább.

Vasárnap kora este végül írtam egy e-mailt Szabó professzornak, hogy mi a helyzet, és elküldtem a fotókat. Este 9- fél 10 körül fel is hívott, hogy most olvasta, látta amit küldtem és hétfőn reggel SOS vár a Heim Pálban, hogy megnézze Tóbit, vért vetessen.

Azért valljuk, be ez sem volt megnyugtató...

Úgyhogy hétfőn rohantunk a kórházba.

Ahogy levetkőzettük, ott volt újabb 2 folt a lábán.

Azt, hogy beütötte volna, azonnal kizárta, mert a véraláfutás nyomás hatására nem fehéredik ki, ezek a foltok meg igen.

A Lyme-kór is kiesett. Egyrészt, mert tudtommal nem volt benne soha kullancs. De legfőképp azért, mert színre nem Lyme-folt szerűek a foltok.

Maradtak professzor úr szerint is a véralvadási gondok, illetve a rettegett leukémia amit első körben ki kell zárni...

Illetve a kórokozó okozta immunválasz, de baromi rég nem csípte meg őket szúnyog se.

Vettek vért Tóbitól, és abban maradtunk, hogy amint meglesz minden eredmény, telefonál. Eredetileg másnap délelőttre vártam a hívását, de olyan gyors volt a labor, hogy már aznap este meglett minden.

Mikor 6 óra körül megcsörrent a telefonom és láttam, hogy ő hív, megállt bennem az ütő egy pillanatra... azt hittem hogy valami részeredmény máris rossz dologra utal és ezért hív.

De azonnal mondta, hogy végülis véralvadási faktorokat kért és rosszindulatú daganatos betegségre, leukémiára utaló paneleket. És minden teljesen negatív :)

Abban maradtunk, hogy ha romlik a helyzet, azonnal jelentkezzek, és kér még plusz vizsgálatokat. A legvalószínűbb, hogy Tóbi bőre nagyon érzékeny (mondjuk ezt eddig is tudtuk) és mégiscsak csípéssel bekerülhetett akár nyáron is valami kórokozó a szervezetébe és akár ilyen késői immunválaszt is produkálhat.

Akkora kő esett le a szívemről, mint talán még soha :)

A vérvétel érdekesen zajlott... Tóbit felfektették a vizsgáló asztalra, elszorították kicsit a kezét, na itt elkezdett sírni és azonnal Jónás is.

Majd Jónás abbahagyta, de összeráncolt szemöldökkel, olyan aggódva nézte hogy mi van Tóbival, szinte el akarta húzni a nővért, hogy ne bántsa Tóbit. Látszott hogy nagyon aggódik érte és meg akarja védeni. Aztán megszúrták Tóbit, vagy 6-8-szor kellett húzkodni a tűt benne, hogy lejöjjön annyi vér amennyi kell.

Mikor kész lett, Laci leemelte az asztalról, megölelgette, és ezzel a lendülettel Jónás nyugtázta, hogy már nincs vész, zsebre dugta mindkét kezét és kisétált a rendelőből. A kórházi dolgozók konkrétan szakadtak a röhögéstől ahogy ezt végig nézték :)

Olyan édesek ahogy védik, óvják egymást :) Komolyan, nem hiszem hogy tudnánk az életben bármi jobbat tenni, alakítani, felmutatni, mint a gyerekeink :)

Mézeskalácsot sütni jó

Hétvégén mézeskalácsot sütöttünk... azért nem teljesen azt, mert zabos, xilites, tk változat, de nagyon finom lett :)

A hatályos jogszabályoknak megfelelően elkészített üzemi egyenruháért ezúton is köszönet a ByRitu műveknek :)

Valamint Ildinek a receptért :)

Mire felébredtek a délutáni alvásból, be volt már gyúrva a tészta. Uzsiztak a fiúk és utána neki is ugrottunk a süti gyártásnak. Nagyon tetszett nekik, élvezték hogy gyömöszölhetik a tésztát, nyújtották, szaggatták és sütipecséttel bele ütötték a mintát is. Kb egy-másfél órát nem lehetett őket eltántorítani a nagy munkától :)

Gondoltam, hogy tetszeni fog nekik, de nem hittem hogy ennyire sokáig leköti őket. Egy nyikkanás nem volt, nem hadakoztak azokon az eszközökön sem amiken osztozni kellett, csak nevetgélve gyártották a sütiket és nagy egyetértésben megtapsolták egymást, illetve magukat egy-egy sikeres folyamat végrehajtásáért.

A képeket mikor végig néztem, teljesen úgy tűnt, hogy mi, felnőttek ott sem voltunk, kizárólag ők gyúrtak, mintáztak, sütöttek :)

Ügyes kis cukrász legénykéim :)

Jónás kiskukta

Tóbiás kiskukta

Mézeskalács sütők

sikerűűűűlt :)

nagyon dolgoznak

de szuper lett :)

Télapó

Ugyan a képek pár nappal előbb készültek, mint december 6., de a kiegészítők tárgy napon is ezek voltak :)

December 6-án reggel, ébredtek a fiúk szokásos időben. Ilyen szempontból jó, hogy még nem ismerik a naptárt, mert nincsenek akkora transzban hogy már hajnal 5-kor kukorékoljanak. Azt azért érezték, hogy valami készülődik, mert az ágyban várták, hogy ébresszük őket, és közben nevetgélve kiabálták, hogy „kukuuuucs”, "Anyu", "Apu".

Aztán kis álmos fejjel kijöttek és meglátták a nappaliban a zoknikat, meg a Télapó puttonyát.

Vicces, hogy 2 éve, alig 1 hónaposan belefértek ezekbe a Mikulás csizmákba, amikben most az ajándékuk volt :)

Mivel édesség nálunk nincs, így most is tárgyi dolgokat kaptak.

Könyvet, valamint 2 féle pancsolós játékot. Mivel a korábbi fürdőszobai játékaikat száműztem egy ideje amiatt, hogy folyton bepenészedtek.

Először szárazföldi felavatás volt, de este vagy egy órát pancsoltak és játszottak az új szerzeményekkel :)

Tóbi és a hóember

Jóni és a Télapó

vigyorik :)

családi :)

Ultrahang 28+5

A legutóbbi kötelező ultrahangon szerencsére ismét minden rendben ment.

Képet már nemigen lehet csinálni róluk… olyannyira nem, hogy Hajdú Doktornő nagyon próbálkozott a 4D-re átkapcsolva találni legalább egy olyan pillanatot amikor az arcok elé nem lóg be egy másik buksi, vagy pópó, esetleg 3-4 lábacska vagy kéz… esélytelen :)

Ennyit sikerült neki:

pufi pofi Zakariás

bújkálós grimaszolós Zonga

Érdekes volt, hogy ahogy méricskélte őket 2D-ben, úgy viszont a videón fantasztikusan látszott minden részlet.

De a lényeg, hogy koruknak megfelelőek, egészségesek, ficánkák és már 1120 és 1140 grammosak.

Lintner Tanár Úr a lelet láttán nagyon elégedett volt, oda és vissza van tőle, hogy milyen szuperül haladunk :)

Köszönés gyanánt azzal kezdte, hogy óriási hatalmasat nőtt a hasam, de ő ennek örül, mert ezek szerint jól érzik bent magukat és tulajdonképp egyke méretűek, úgyhogy csak így tovább :)

És ha ő rendben talál mindent, akkor én is nyugodt vagyok :)

Az tény, hogy bitang nagy a hasam, mert azt a kismama nadrágot, amit anno a lányokkal hordtam, illetve a fiúkkal egészen szülésig (37+1), már hetek óta nem tudom felvenni, és hol van még a január vége-február eleje…

Lassú vagyok, sokszor 10 percet is eltöprengek rajta hogy egyik testhelyzetből hogyan váltsak másikra, de úgy szeretem minden pillanatát :)

A fiúk tündériek, bármikor meglátnak, az Anyu Anyu után mindig végig mondják és mutogatják hogy baba, baba. Gondolnak egyet, odajönnek, megsimogatják és megpuszilják a hasamat – pedig sosem mutatott ilyesmit nekik senki :)

Van hogy csak oda érintik az orrukat, mosolyognak és szuszognak a pocimon egy-két percig :)

Itthon rövid topban flangálok, mert már Lacinak sincs akkora felsője ami ne szorítaná a hasamat, illetve többször kenem egy nap. Így megszokták a gyerekek, hogy úgymond szabadon van a hasam. Minap indultunk vizsgálatra, meglátták, hogy rá volt húzva a pulcsi, és tiszta értetlen arckifejezéssel méregettek, majd addig ügyködtek míg kiszabadították a pocakomat a ruha alól, és nagy sóhajjal nyugtázták, hogy baba, baba :)

Imádni valóak. Nagyon szeretem a kis világukat és ahogyan lefordítják maguknak a dolgokat :)

Pláne mikor kicsomagolják a saját hasukat is, közlik, hogy baba, baba, majd feljebb mutatnak, hogy cici, cici :)

Az igazat megvallva, nagyon hiányzik a fesztelenül velük töltött idő. Az hogy hiába itthon vagyunk mind, azért ha lefekszem kicsit, mégiscsak Laci vagy anyu van velük, én csak hallom őket.

Sokszor elszorul a szívem, hogy nincs az a kontroll nélküli ölelés, összebújás velük, mert nyilván vigyáznom kell, hogy nehogy véletlenül megüssük a hasamat.

De persze ez egy átmeneti állapot, és nyilván mindent maximálisan megteszünk a picik érdekében, védelmében, amit anno Tóbiásért és Jónásért is megtettünk.

Imádkozom, hogy minden rendben menjen most is és szülés után legyen elég energiám ahhoz, hogy újra 100%-ot tudjak nyújtani mindenkinek.

A fiúk hiányából és az egyre kevesebb alvásból fakadóan éjszakánként nagyon sokszor bemegyek hozzájuk, nézem és simizem őket… sokszor meg is hat, hogy mennyire okos, ügyes nagy fiúk, hogy szeretik egymást. Míg simogatom a hátukat vagy arcukat, mosolyognak álmukban, közben összebújnak, és olyan békések.

Így két év távlatában is azt mondom, hogy nem lehet betelni velük :)

folyton összebújva alszanak :)

Tök jó humoruk van.

Mióta egyre több gondolatukat kifejezésre tudják juttatni, sokszor nevetünk azon, hogy egy-egy helyzetben hogyan intik le valamelyikünket a saját fegyverünkkel :)

Pl. tudják, hogy Laci fiókjába nem szabad belenyúlni… mégis naponta kirámolják százszor. És ha épp észreveszik, hogy Laci nyitja ki hogy valamit kivegyen vagy bele tegyen, odaállnak és kórusban mondják neki, hogy “jujjj jujjj, ejnye, ejnye”…persze szigorú, összeráncolt homlokkal. Majd ha Laci elkezdi nekik magyarázni, hogy őneki szabad a saját fiókjában rendezkedni, csak Tóbiásnak és Jónásnak nem, majd megkérdezi, hogy értik-e amit mond? Közlik vele hogy baba, magukra mutatnak, és mennek játszani. :)

Ezt kb onnan vették, hogy volt hogy Laci megszídta Őket és utána kérdezte tőlem, hogy miért nem értik meg, hiszen minden nap ezerszer elmondjuk nekik… erre én azt szoktam Lacinak mondani, hogy ugyan már, még babák, nem tudnak mindent.

Hát, a beszélgetés lényegét leveszik mindig ezek a kis huligánok és utána a képünkbe is dörgölik :)

Szóval minden szuper mifelénk, hatalmas a boldogság és várjuk hogy január-február magasságában megérkezzenek hozzánk a picik is :)

Addig pedig tombol bennem tovább a fészekrakó ösztön :)