Alszanak

Tegnap este fürdés után teli ették a pocakjukat a fiúk, majd elszusziztak a vállunkon.
Ez nem túl ritka, minden nap előforduló eset... ilyenkor besettenkedünk velük a hálóba és ha csukott szemmel maradnak miután letesszük őket, jöhet a "felnőtt" program - na nem érdemes semmi pajzán dologra gondolni - mi mostanában beérjük azzal is, hogy ilyenkor le tudunk ülni együtt vacsizni, beszélgetünk picit a napi történésekről, esetleg egy zuhanyzás, hajmosás is belefér még :)
Ez így volt múlt este is, éppen a fürdőbe indultam, gondoltam még bekukkantok a Picikhez, mert természetesen mikor besettenkedünk velük és elindul a kezünk az ágy matracának szintje felé, megébredtek, és indult az alkudozás, hogy ők még nem álmosak, így aludni is fölösleges. Ezért tegnap bevetettem József Attila Altató-ját, valamint a Boribon sorozat Jó éjszakát Annipanni c. kötetét. Ez bevált :)
Szóval rájuk pillantottam, és a következő látvány fogadott:

Suttogva sikítoztam kifelé jövet, hogy mennyire cukik :)
Jó kis túra ez nekik, mert úgy alszanak a kiságyban, hogy mindkét oldalon matracvédő van, és a matracvédőhőz bújva tesszük le őket konkrét 60 cm távolságra egymástól (lemértük).
De Jónás egy nagy vándorló, majd' minden éjjel odébb pakolja magát. Ez az alvás-formáció is úgy jött létre, hogy Tóbiás feküdt a "helyén" az ágy szélén, és Jónás odakúszott mellé :)
...persze ebből kiindulva a következő ébredés úgy történt, hogy hallottuk, hogy Tóbi fura hangon nyöszörög... naná, mivel még közelebb bújtak egymáshoz és ahogy Tóbi kinyitotta a száját, teli lett Jónás fejével :)
Mondtuk is nekik, hogy nem illik teli szájjal beszélni...

4 hetesek

Már egy hónaposak a fiúk. Napról napra nyiladozik a tudatuk, egyre jobban figyelnek mindent maguk körül, egyre többször köti le őket a kezük ügyébe kerülő játék, illetve a másik is.
Imádnivaló a látvány is, hogy mennyire szeretik egymás közelségét... egyszerűen látszik a nyugodtság rajtuk, ahogy egymás közelében vannak. Alvás közben időnként úgy sikerül elvándorolniuk a matracon, hogy összeér a fejecskéjük... na, ilyenkor akár 5-5,5 órát is szusziznak egyhuzamban. Amúgy inkább a 3,5 óra jellemző, mert a pocak szava szent :)

Így megnyugtató aludni :)

Kicsit kínlódós volt a hét olyan szempontból, hogy nagyon nagyon szeretik a hasukat. A doktornénink pedig szabott egy 600ml/nap-os limitet, és azt mondta, hogy ennél semmiképpen se kapjanak többet. Mi pedig igyekszünk meggyőzni Őket, hogy ezt illene betartani, de nem igazán értenek egyet velünk, felnőttekkel. És hogyan fejezik ki a nemtetszést? Csecsemőosztályra emlékeztető lármával :(
Ilyenkor igyekszünk azzal áthidalni a reklamációt, hogy megszeretgetjük Őket, de ez is csak ideig-óráig működőképes.
A 600ml-t úgy tartom be, hogy ennyi a tápi amit kapnak, de az anyatejet ugyebár nem tudom mérni, mert nincs a pocakjukon, sem a nyelőcsövükön számláló, de az biztos, hogy mikor lecsatlakoznak a ciciről, akkor csurog ki a tejcsi a szájukból, úgyhogy ott is van még jócskán plusz kaja nekik.
Kérdeztétek, hogy hogy állunk a tej kérdéssel... nos, van, de persze nem napi 1,5 liter, amennyire alaphangon igényt tartanának. Szedem a Motherlove More Milk Plus kapszuláját, és iszom sokat (na jó, igyekszem minél többet inni), hogy legyen minél több tejecskéjük, ne csak a tápszer.
Nem tudom, jó-e, hogy szadizzuk Őket ezzel a kaja témával. Persze nem akarom agyonetetni egyiküket sem, mert ha ne adj'Isten túlzottan felhizlaljuk Őket, nem esne jól a szívemnek gyerekkorukban "fogyókúrát" tartani, és persze nem szeretném, ha túlsúllyal kéne küzdeniük. De szegények olyan keservesen bírnak reklamálni ha éhesek :(
Az agyalás amiatt indult el, hogy elkezdtek egyre többet bukni. És nem annyira élveztem, mikor minden nap 1-2-3 alkalommal a szájukon-orrukon egyszerre jött vissza a tápszer, közben pedig másodpercekig csak levegő után próbáltak kapkodni és fulladoztak. Azt, hogy buktak, nem dramatizáltam túl, de ez a fulladozás elég szívszorongató látvány.
Persze tudom a működési mechanizmusukat, és azt is, hogy nem tragikus ez az állapot, de én ezt nem bírom nézni. Persze betelefonáltam a munkahelyre és a legelismertebb gyerekorvos professzorokkal átbeszéltem a dolgot. Megnyugtattak, és adtak néhány ötletet, hogy hogyan tudjuk elkerülni esetleg ezt az orron-szájon visszabukós műveletet - hála Istennek, úgy tűnik bevált. És mióta szigorúan igyekszem tartani a 600 ml-t naponta, azóta (kopp-kopp-kopp) nem volt ilyen bukás.

Magamon szétröhögtem az agyamat múlt hétvégén...
Advent első vasárnapján alig pár percre tőlünk, volt kirakodás, meg adventi programok. Anyu kitalálta, hogy sétáljunk ki Lacival, míg alszanak a gyerekek... már alapból óckodtam az ötlettől, hogy a Picik nélkül kitegyem a lábamat itthonról. Valahogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy itthon hagyom Őket Anyuval. Pedig tudom, hogy észre sem veszik, meg semmi bajuk nem lehet, de akkor is... elvégre március 16 óta együtt vagyok velük :)
Na, rávettek nagynehezen, hogy menjek ki Lacival... mondanom sem kell, hogy a kapu kilincse nem volt még a kezemben, mikor először könnyes lett a szemem. De visszaszuszakoltam a könnyeket, és mentünk tovább. Persze szinte rohantam végig és megállás nélkül a Picikről beszéltem (bár ő is) - szegény Laci... így szabaduljunk ki otthonról egy kicsit :)
Mikor haza értünk, Anyu hatalmas szemeket meresztett ránk, hogy máris itthon vagyunk. Oda-vissza úttal és nézelődéssel 18 perc volt az egész, nekem mégis lelkiismeret furdalásom volt, amiért itt hagytam Őket. Aztán elkezdtem sírni... totál bolond vagyok. Mi lesz, ha oviba mennek??? Ott fogok zokogni és az ovi körül járom a köröket majd? Ők meg tutira bent játszanak majd felhőtlenül :)

Most hétvégén csináltunk néhány karácsonyi hangulatú fotót. A gyerekek nagyon jófejek voltak és élvezték, de elég nehéz volt Őket egyszerre nyitott szemmel tartani és elkapni azt a pillanatot, mikor épp mindkettő arra néz amerre mi szeretnénk :)
De szerintem sikerült jópár kép, úgyhogy ami miatt kitaláltuk ezt, az megvalósítható :)
Az egész család teljes lázban ég, mióta megszülettek a fiúk és tudomást szereztek róla. Állandó fotókövetelő hadjárat van, mindenki Anyut hívogatja, hogy küldjön képeket! Szegény minden nap csak tovább küldözgeti a legfrissebb fotókat - így igyekszik megelőzni a telefonvonal állandó lefoglalását.
Annyira transzban van mindenki, hogy amikor új kép érkezik, körül szaladják a szomszédságot és a család minden fellelhető tagját, hogy megmutassák a legfrissebb szerzeményt :)
Ezen felbuzdulva azt találtuk ki, hogy csinálunk képeslapokat és szétküldjük a rokonságnak, hogy Anyut is tehermentesítsük picit :)

...még nem válogattuk át a képeket, mert annyi időt nem hagytak vasárnap óta a kis haspókok, de azért egyet teszek most ízelítőül :)

Kiscsizmába bújva :)

Tegnap 3 hetes 6 naposan pedig megvolt az első sétánk :)
Felavattuk a babakocsit és végre kimentünk 15 percet velük a levegőre! Azért gondoltuk, hogy nem várunk 3,5 kilós súlyig ezzel, mert egyrészt jövő héten mennünk kell a doktornénihez státuszra, így akkor tuti ki kell mozdulni, és az kicsit hosszabb út lesz. Nem biztos hogy jó lett volna akkor először szembesülniük a friss levegővel. Persze szellőztetni szoktam, meg felöltöztetve kicsit idebent levegőztetni Őket. Másrészt tökre bebugyoláltuk őket, meg feltettük az esővédőt is, hogy ne direktbe menjen rájuk a hideg. Mikor haza értünk, azonnal csekkoltuk, hogy mennyire hűlt le a kis arcuk, de olyan jó kis meleg husik voltak, mint akik ki sem mentek a fűtött házból :)
Jól elringatta őket a zötykölődés, úgyhogy szerintem tetszeni fog nekik majd ha már minden nap mehetünk levegőzni!
És nem utolsó sorban olyan nagyon jó volt igazi családként sétálni együtt :)

Sajnos Lacim megint nincs a toppon... ez a vérnyomás dolog csak nem az igazi.
Hétvégén már bent volt az egyik kollégámnál a kórházban, átbeszélték a dolgokat, remélem 2-3 napon belül javulást is látunk majd. Ma mikor felhívtam, hogy elmeséljem, hogy a kisördögöt benne felejtette a gyerekekbe, mert alig lehet velük bírni, azzal kezdte, hogy szinte halálfélelme volt befelé menet. Minden szabályt megszegett ami a sebességet illeti, mert úgy nyomta a gázt, hogy végre beérjen. Azon vacilált, hogy besatuzzon-e az út közepén és kitegye-e az elakadás jelzőt, olyan rosszul volt. De ezt leszavazta, mert nem érzett magában annyi erőt, hogy kiszálljon egy háromszöget a kocsi mögé letenni. Bentről felhívta a kollégámat, elmondta, mi a helyzet. 2-3 nap türelmi időt kapott, hogy átálljon a szervezete erre az új gyógyszerre, aztán megbeszélik hogy hogyan tovább. Anno a Jánosban, mikor a mi látogatásunk idejét a kardiológián töltötte, kapott egy sürgősségi gyógyszert, ami ha hirtelen rosszul van, leviszi a vérnyomását. Ezt bevette ma, 1 óra múlva jobb lett neki - de csak éppenhogy, akkor gyorsan autóba ült és hazajött. Most alszik, meg valami relaxációs CD-t hallgat, hátha jobban lesz.
Az az ijesztő ebben, hogy egy marék gyógyszer mellett is simán tud 180-190-es vérnyomást produkálni, és nem pont az az ember, aki panaszkodik. Sőt, elég vagány ember (sokszor túl bevállalós is)...de ha már ő azon gondolkodik, hogy a belső  sávban besatuzik és kidobja az elakadás jelzőt, akkor tuti nagyon rosszul volt :(
Remélem végleges megoldást találunk hamar, mert nagyon nyugtalanít ez az egész.

3 hetesek

Ugyan „még csak” 3 hetesek a fiúk, mégis olyan, mintha mindig itt lettek volna velünk. Nem is tudom milyen volt nélkülük! Persze az agyammal tudom, de a szívemmel nem... mi töltötte ki az irántuk érzett szeretet helyét bennem?

Annyira tökéletesek, hogy még alváshiányos legzombibb állapotomban sem tudok fáradtan rájuk nézni. Amint elindulok éjjel a szobájuk felé, már fülig ér a szám, és valami korábban felfoghatatlan gyengéd szeretetet érzek.

Napról napra egyre értelmesebben nézelődnek, egyre több az ébren töltött idő.

Nálunk tegnap volt itt a Télapó :)

Eddig az volt a rendszer, hogy éjjel alszanak a szobájukban az ágyikójukban (ketten egy ágyban, mert így sokkal nyugodtabbak). Napközben kint voltak a nappaliban, a babakocsi mózes részében, vagy a kanapén nekik kialakított részen szusziztak. A mózesben alvással az volt a baj, hogy nem látták egymást. Mikor mindketten ébren voltak és nézelődtek, csak a saját kis világukban, egy-két játékkal ismerkedtek, és ugyan érezték, hogy ott van a másik is, de nem látták.

Én úgy láttam rajtuk, hogy ez zavarja őket, így írtunk a Télapónak, hogy a mi nagyon jó kisfiaink szeretnének egy járókát kapni :)

És tegnap Laci úgy jött haza, hogy megbeszélte a fiúkkal, hogy a Télapó küldött nekik egy járókát (járóka-utazóágy kombináció - fő a praktikusság), és csak azért nem ő hozta, mert a doktornéni szerint 3,5 kg-os testsúlyig nem szabad vendégeket fogadnunk, pláne olyat aki sok gyerekkel találkozik. De jövőre a Télapó személyesen is jön majd hozzájuk :)

Hipp-hopp összeraktuk nekik és délután már abban bandáztak!

Egyértelműen látni lehetett rajtuk, hogy kinyílt a világ számukra... betettük őket, és kb 2-3 órán át feküdtek egymás mellett, incselkedtek a másikkal, mondták a magukát, sikongattak, nevettek, egymás szájába dugdosták a kezüket, cuppogták a másik pofiját, majd ha visszakapták akkor bosszankodtak rajta :) Tüneményesek voltak, mi meg nem győztünk betelni velük.

járóka

dumcsizunk

Úgyhogy ma már a reggeli ébredés után így folytattuk a napunkat :)

Éjszakánként már van hogy csak 2-szer kelünk – persze ez inkább akkor sikerül, ha szinkronban vannak és sikerült este egyszerre letenni őket.

Nekem a leggyengébb pontom a hajnal 5-6 körüli időszak, így ha Laci teheti, akkor azt a kelést átvállalja, megeteti őket, és engem csak 7-fél 8 körül kelt.

Hétvégente pedig egy éjszakát átvállal tőlem, olyankor éjféltől másnap reggelig alhatok, és ő kel a Picikhez etetni, pelust cserélni, altatni :)

Tök szuper legalább egyszer pihenni egy héten.

Tegnap érkeztek volna, ha naptár szerint születnek :)

Ennek örömére Tóbi tegnap átlépte a 3 kilós bűvös határt, és Jónás sem sokkal van lemaradva mögötte a 2,8 kilójával :)

Kis Drágáink nagyon szépen fejlődnek, növekednek.

Tegnap a délutáni evés után beszundiztak egymás hegyén-hátán, és szuper jót aludtak úgy 3 órán át. Közben persze időnként ment a cica-box köztük, de nagyon édesek voltak :)