2012. december 13., csütörtök

Alszanak

Tegnap este fürdés után teli ették a pocakjukat a fiúk, majd elszusziztak a vállunkon.
Ez nem túl ritka, minden nap előforduló eset... ilyenkor besettenkedünk velük a hálóba és ha csukott szemmel maradnak miután letesszük őket, jöhet a "felnőtt" program - na nem érdemes semmi pajzán dologra gondolni - mi mostanában beérjük azzal is, hogy ilyenkor le tudunk ülni együtt vacsizni, beszélgetünk picit a napi történésekről, esetleg egy zuhanyzás, hajmosás is belefér még :)
Ez így volt múlt este is, éppen a fürdőbe indultam, gondoltam még bekukkantok a Picikhez, mert természetesen mikor besettenkedünk velük és elindul a kezünk az ágy matracának szintje felé, megébredtek, és indult az alkudozás, hogy ők még nem álmosak, így aludni is fölösleges. Ezért tegnap bevetettem József Attila Altató-ját, valamint a Boribon sorozat Jó éjszakát Annipanni c. kötetét. Ez bevált :)
Szóval rájuk pillantottam, és a következő látvány fogadott:



Suttogva sikítoztam kifelé jövet, hogy mennyire cukik :)
Jó kis túra ez nekik, mert úgy alszanak a kiságyban, hogy mindkét oldalon matracvédő van, és a matracvédőhőz bújva tesszük le őket konkrét 60 cm távolságra egymástól (lemértük).
De Jónás egy nagy vándorló, majd' minden éjjel odébb pakolja magát. Ez az alvás-formáció is úgy jött létre, hogy Tóbiás feküdt a "helyén" az ágy szélén, és Jónás odakúszott mellé :)
...persze ebből kiindulva a következő ébredés úgy történt, hogy hallottuk, hogy Tóbi fura hangon nyöszörög... naná, mivel még közelebb bújtak egymáshoz és ahogy Tóbi kinyitotta a száját, teli lett Jónás fejével :)
Mondtuk is nekik, hogy nem illik teli szájjal beszélni...

8 megjegyzés:

  1. Istenem,de tündériek ezek a kisbabócák :)
    Gratulálok Hozzájuk és sok-sok örömet, egészséget, boldogságot kívánok Nektek.
    Üdv Ildikó

    VálaszTörlés
  2. Ez nem is igaz, hogy mennyire édesek :))))arról nem is beszélve, hogy mennyire gyönyörűek! Milyen sok örömötök lesz még Bennük...:O Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez a szó jutott eszembe róluk: TÖKÉLETESEK! :)
    G

    VálaszTörlés
  4. Eszméletlen édesek és milyen jó testvérek!
    Istenem...

    VálaszTörlés
  5. Boldog Karácsonyt kívánok!♥

    VálaszTörlés
  6. Nagyon édesek!Tündéri ikrek :-)

    VálaszTörlés