Az állapotfelmérés kb 15-20 perc volt, és nem éppen kellemes masszázs érzés... nem fáj, de nem túl pihentető érzés... maradjunk annyiban, hogy kb 2 perc után leizzadtam, de nagyon és kapaszkodtam hol a kezeimbe, hol a szék karfájába :)
A kezelés annyival "rosszabb", hogy 50 perc és sokkal intenzívebb, erősebb nyomást érzek mindenhol... de nagyon "édes fájdalom" volt, hiszen a Babáink felé vezet miket! :)
Ibolyával azt gondolom, hamar megtaláltuk a közös hangot :)
Voltak kellemetlen, meg annál még egy kicsit rosszabb részek az 50 perc alatt, de legalább ezzel is jobban tudatosodik bennem, hogy miért is lépdelünk ezen az úton.
Voltak igencsak megdöbbentő pillanatok, amik kellően megerősítettek abban, hogy nagyon jó kezekben vagyok. Ibolya elkezdte a talpamon a kezelést a kezelőlap alapján. Mindösszesen annyi van ráírva a papíromra, hogy lombikra készülünk, ok: férfi meddőség. Egyetlen szó sincs arról, hogy volt már lombikunk, hányadik lesz ez, voltam-e már várandós, ...
Ibolya nyomkodja a talpaimat, közben néz, mesél a módszerről, arról, hogy éppen mit miért csinál, majd közli velem, hogy látja/érzi, hogy nagyon szuperül, pozitívan állunk hozzá mindenhez és nagyon jó úton járunk a lelkiekben és fizikailag is, csak azt nem érti, miért "árnyékolja be" ezt aggodalom, félelem?
Nem hittem a fülemnek...érthetetlen volt, hogy ezt a talpam nyomkodásából és a reakcióimból kiindulva mondja... percekig kérdezgettem, hogy mire gondol, ő meg csak próbálta egyre pontosítani az érzést ezzel az aggodalommal kapcsolatban amit bennem érez.
Elmeséltem neki, hogy tulajdonképpen hányadik lombikunk, és mik történtek eddig. Mondtam, hogy mi nagyon pozitívan állunk a Babáinkhoz, nagyon várjuk őket, biztos tényként gondolunk rá, hogy ők augusztusban a pocakomba költöznek és minden rendben lesz mindvégig. Mondta, hogy ez érződik, de az is, hogy bennem van néha egy pici félsz amiatt, hogy nehogy valami baj legyen... gondolom igaza van... úgyhogy ezen sokat gondolkodtam ma. Nagyon keresem a módját, hogy le tudjuk tenni azt a terhet amit a Kislányaink elvesztése óta hordozunk a szívünkben, persze ez nem olyan egyszerű. Hiszen nem élem meg minden nap szenvedésként, olyan fájdalomként amivel nem tudunk együtt élni... annyira hála Istennek már képesek voltunk feldolgozni a történteket. Egyszerűen csak szeretem őket továbbra is, mindigis az első három gyermekünk lesz Zoé, Noa és Kim, és várjuk hogy megérkezzenek a testvéreik. De persze olykor felmerül bennem, hogy hogyan fogom majd megélni a 23-24. hetet a babavárás idején?
Azt mondta, hogy talán úgy tudná megfogalmazni, hogy mire lenne szükségünk, hogy ne csak az agyamban, lelkemben, szívemben érezzem, hogy Babáink vannak, hanem próbáljam azt az érzést megtalálni és magamban megtartani, mint amikor az embernek szülés után odaadják a gyerekeit és először megérzi azt a semmihez sem hasonlítható szeretetet, hogy ŐK a MIEINK.
Nagyon igyekszem ezt megtalálni, bár valahol azt gondolom, hogy azt az érzést még valószínűleg nem ismerem.... egy szintjét igen, azt, amikor az ember 6 hónap alatt beleszeret a gyerekeibe, de nyilván sokkal intenzívebb lehet az amikor valóban a kezedbe foghatod őket! Azokat a varázslatos pótolhatatlan pillanatokat és érzéseket kellene megtalálni magamban, mikor valósággá válik hogy a mieink!
Igyekszem nagyon! :)
Azt mindenképpen tudatosan lehet irányítani, hogy a pozitív gondolatok mellé egyáltalán ne villanjanak be a "mi van ha" illetve a "de" gondolatok. Bár, ha bármi ilyesmi átszalad az agyamon, azonnal javítom és kicserélem pozitív mondatra!
Nagyon jól esett, hogy mondta Ibolya a kezelés végén, hogy mindenképpen segít megtalálni a módját annak, hogy a lelki 100%-ot is elérjük az elkövetkezendő időben, hogy ne csak a testem legyen maximálisan kész, hanem minden klappoljon! :)
Ebben a kezelésben a fájó nyomások közül azok mutatják egy szerv módosult működését, ha a nyomás fájdalma tűszúrásszerűen kisugárzik valahova a talpon.
Az állapotfelmérés alatt nem volt ilyen pont egyáltalán, a kezelés közben viszont volt egyetlen nyomás, ami a talpam közepére szúrt. Mondtam is, és Ibolya válasza az volt rá, hogy ez volt a méhem és a méhtartó szalagok.
Meglepődtem...
Tegnap viszont Fülöp Melindát leptem meg, mert a "problémánk" ismeretében mikor nyomkodta a talpamat, többször visszatért bizonyos területekre, majd nagyon nagyon meglepve közölte, hogy annyira különös, talán ilyennel még sosem találkozott, hogy a petefészkeim semmi elváltozást, problémát nem mutatnak! Mire rávágtam, hogy persze, mivel minden rendben van velük :)
De a leletek is ezt támasztják alá... és érzem, tudom, hogy nincs velük gond :)
Így, 13 órával az első kezelés után azt mondhatom, hogy olyan érzés, mint amikor az embernek olyan izomláza van, amikor megmozdulni sem tud és kínjában azt sem tudja, hogy nevessen vagy sírjon... na, ezt érzem a talpaimban ma reggel óta :)
Elképesztő, hogy ilyen érzést lehet kiváltani a csontos lábfejemből...
És cuki kis kék-zöld-lila ujjhegynyi foltok vannak a nagyon erős nyomások helyén! :)
Folytatás hétfőn...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése