2014. március 8., szombat

Eredményhirdetés


Mindig új forgatókönyvet próbálunk ki.
Bevallom őszintén, ehhez az érzéshez nem vagyok hozzászokva, ugyanis a 6 lombikból ezidáig még soha nem volt olyan, hogy 0, azaz nulla legyen a hCG-m. Most ezt az érzést is megismerhettük.
Meglepetésként nem ért a dolog, mert hirtelen felindulásból csináltam előző reggel tesztet és az is teljesen negatív volt.
Az a reggeli tesztelés, elég nagy gyomros volt, mert mivel ilyet még nem láttam korábban, csak vártuk a második vonalat és csak vártuk, de 5 perc után már végképp tudomásul kellett venni, hogy itt nem lesz másik vonal.

Egy elkövetkező ciklusban visszamehetünk a még ott lévő két kis eszkimónkért, hátha akkor sikerrel járunk.

Tudtam én enélkül a tapasztalat nélkül is, hogy bármi is történt velünk a múltban, nekünk még mindig jobb volt a helyzetünk, mint azoknak, akiknek ki tudja hány lombik hozta ezt a nullás eredményt. Mi legalább mindig eljutottunk valameddig, és így azt éreztem, hogy igenis sikerülni fog. Ez a nulla elég elbizonytalanító érzés, bár ettől függetlenül hiszem, hogy sikerülni fog megint és lesznek még babáink a közeljövőben.
A legnehezebb ebben talán az, hogy itt végképp nincs ok, amit megfogalmazhatnánk, hogy miért nem sikerült. Ezt elég nehéz elfogadni és beletörődni.
Legalábbis nekem az... ilyenkor azonnal mindig szokott lenni 4-5 új tervem, hogy miket kell még kizárni, megnézetni... most csak egy van.
Hétfőn elmegyek csináltatni egy cukor terhelést, mert tulajdonképp az ősz óta nem volt, és ki szeretném zárni egy következő próbálkozás előtt azt a lehetőséget, hogy ott van a hiba. De ennél több ötletem nincs, ugyanis minden leletem nagykövi.

Hamarosan újra megkíséreljük, és remélhetőleg sikerrel is járunk majd.