2015. január 19., hétfő

36+0

Hogy Laci se unatkozzon, szombatra, amikor betöltöttük a 36 hetet, sikerült beiktatnom egy soron kívüli CTG-t.
Ez volt a 3. nap, hogy Zakariást nem kifejezetten éreztem mozgolódni.
Vagyis úgy pontos a dolog, hogy egy-egy neki betudható mocorgás volt, de annyira határeset volt, hogy bármelyikük ficánkolása lehetett, de egyértelműen csak Zongához tudtam rendszeres ténykedést kötni.
Nem volt bennem semmi rossz érzés, de azért befészkelte magát az agyamba a gondolat, hogy minden jó-e, mert fél éjszakákat azon kattogtam, hogy vajon jól vannak-e, elférnek-e még rendesen és nem kéne-e inkább „fölöslegesen” megmutatni magunkat, mintsem hogy baj legyen.
Így szombat reggel összekészülődtünk és bementünk a János Kórházba.

Egy fiatal szülésznő volt bent, aki elsőre rám pakolta úgy a CTG-t, hogy azonnal meglett mindkét baba és 15 perc összefüggő, gyönyörű görbét alakított :)
Az ügyeletes doki is rendben találta, így jöhettünk haza :)
De nekem akkora megkönnyebbülés volt ez, most már kibírom idegileg a következő tervezett CTG-ig.

Így a hét fordulós itthoni fénykép készítés estére maradt, ami a fényviszonyokon sajnos nagyon látszik, na de annyi baj legyen :)
Akkor fogtunk neki, mikor a fiúk már lefeküdtek, de amint meghallották a fényképezőgép kattogását, úgy szaladtak kifelé pózolni, mint akik majdnem lekésték életük legnagyobb lehetőségét :)

Ilyenek vagyunk 36 hetesen:
36 hetesen

jöttek pózolni :)

magyaráz

Tóbival

Jónival

Kb ekkora

Cinivel

szemből

négyen

hárman, befáradósan :)

35+4, utolsó kötelező ultrahang

Megint jó sűrűre sikeredett nap lett.
Reggel a Mensmentisben voltunk vérvételen, a terhesgondozás utolsó endokrinológiai kontrollján, illetve Lacinak egy újabb ellenőrzésen a legutóbbi pocsék lelete miatt.

Onnan mentünk az Istenhegyire Hajdu Doktornőhöz a 36 hetes ultrahangra. Nagyon sokan voltak. Nekünk nem is volt konkrét időpontunk, hanem két páciens közé hívtak vissza. Szerencsére hamar behívtak.
Kikerekedett a doktornő szeme a hasam láttán, hogy mekkorát nőtt mióta utoljára látott :)
Az első reakciója az ultrahangot nézve az volt, hogy ember legyen a talpán aki ezt kigubancolja... hihetetlen káosz volt :)
Mindenki össze-vissza belógott a másik elé, keresztbe-kasul tartotta mindenét, de aztán szép lassan elkezdett kitisztulni a kép és szerencsére megtaláltuk, hogy kinek hol van a koponyája, hasa, combja. Nézett lepényeket is, tökéletesek, nincs rajtuk meszesedés. Magzatvíz mindkét Picúrnál átlagos, köldökzsinórok rendben, flowmetria tökéletes :)
Zakariás becsült súlya: 2430 g
Zonga becsült súlya: 2333 g
Továbbra is fejvégű és haránt fekszenek, bár ez nem volt meglepetés.
Kérdezte a Doktornő a kiírt dátumot, mondtam neki, hogy délután véglegesítjük, de a 02.02. a legvalószínűbb, ha a ficánkák is úgy akarják.
Pillanatra elgondolkodott, hogy lát-e bennem annyit még :)
Kifelé jövet nagyon a lelkemre kötötte, hogy mindenképp hívjam, de minimum üzenjek neki, hogy mi újság, beszámolót, fotót, mindent kér :)
...és hozzátette, hogy vár a következő ikres csapattal :) mondtam, hogy nincs tervben, de ha valami meglepetés folytán lenne változás, itt leszünk :)

Délután Lintner Tanár Úrnál volt időpontunk, ő hozta a 3. trimeszteres vér és vizelet leleteimet, a kenet eredményét és a műtéti laborét.
Átnéztünk mindent, az utrahang leletet is.
Tanár Úr majd’ kiugrott a bőréből örömében, hogy ilyen tökéletes minden.
Véglegesítettük a február 2-t, be is íratott a császáros műtő aznapi beosztásába. Persze minden héten találkozunk CTG után, és azt mondta, hogy mostantól én döntök, hogy hozzuk-e előbbre vagy ne, mert fölöslegesen nem szeretne kínozni, de ha bírom, a piciknek a 39. hét eleje lenne a legideálisabb.

2015. január 9., péntek

34+5, hosszú orvosos nap


Így a betöltött 35 héthez közeledve mennem kellett a János Kórházba több vizsgálatra is.
3. trimeszteres vérvétel, az első CTG és kenet vétel volt a program. Gondoltam, hogy nem 2 perc lesz, de azért meglepett, hogy kb 4 órát voltunk ott.
Már első hangzásra is tudtam, hogy jól kell beosztani az időt és az energiámat, mert nagyon el fogok fáradni a végére.

Felvánszorogtam az emeletre a szülésztre a beutalókért, egyéb szükséges igazolásokért Tanár Úr szobájához.
A lépcsőn egy doki – látva a tempót és a hasamat – tiszta kétségbeesett hangon és tekintettel megkérdezte tőlünk, hogy segítsen-e, fel tudok-e menni az emeletre, szülni jöttünk-e? Jó jó, tudom, hogy nem száguldok mostanság, főleg nem lépcsőn felfelé, de azért ennyire nem volt rossz a helyzet :)
A következő lépés lecammogni a János Kórház aljába a laborvizsgálat  miatt, az pillanatok alatt megvolt. Tulajdonképp senki nem volt vérvételen, így kb csak besétáltunk, szúrtak és már kész is volt.
Onnan vissza a Szülészet épületébe... azért fél útnál már nem volt őszinte a mosolyom így hegymenetben...
Szóltunk Tanár Úr titkárnőjének (mert ebben maadtunk), hogy vissza értünk, ő meg felszólt a szülőszobába, hogy mennék CTG-re.
Na, itt kezdődött csak a sűrűje.
Várni kellett picit, majd megpróbáltuk megtalálni a ficánkáinkat ülve... Zongát sikerült duplán befogni, de Zakariás nem volt meg a gépnek. Próbáltuk állva, majd bementünk egy szülőszobába, hátha fekve menni fog. Se oldalt, se hanyatt, sehogy se ment. Ekkor már 3 szülésznő igyekezett körülöttem, hogy talán neki sikerül.
Végül átküldtek ultrahangra, hogy mondja meg az orvos, hogy hogy fekszenek és hol kell keressük a szívüket.
Onnan vissza a szülőszobára, mutattam, hogy ki hogyan van, hol a szívük.
2 szülésznővel összvissz kb 1,5 centinyi, tulajdonképpen kiértékelhetetlen görbét sikerült alakítanunk, mert amint megvolt egy baba és elkezdték keresni a másikat, az addig befogott rúgott egyet, ami miatt mindketten odébb másztak és jól megrúgdosták az érzékelő tappancsokat... Mit mondjak? Családi vonás, Tóbi és Jóni is ugyanezt csinálta :)

Ezt követően lebaktattunk Tanár Úrhoz, hogy a kenet is meglegyen... alig bírtam felvergődni a vizsgáló ágyra, lemászni még nehezebb volt. És akkor a vetkőzés-öltözést nem említem.
Igyekeztem fittnek tűnni és jó pofát vágni a dolgokhoz, nehogy bent fogjon.

Míg öltözködtem, beszélgettünk. Na, ekkor mondta a tuti ötletét... szerinte ne a betöltött 37 hétre törekedjünk, menjünk biztosra, megvárjuk a 38 hetet és a 39. hét elején terminált császár. Örültem, hogy ott a paraván köztünk és nem látta az arcomat...

Jövő héten véglegesítjük, de a cél dátum a 2015. 02. 02. lett.

Tegnap elégé le voltam döbbenve ezen, de így hogy aludtam rá egyet, már egészen megszoktam a gondolatot :)
De elsőre sokkolt a dolog.

2015. január 6., kedd

Szilveszter

Délután már buliztak a fiatalok az uzsit követően :)
Táncoltak, kis ördög szarvacskákban futkostak, szerpentint dobáltak, úgyhogy megadták a módját az óév búcsúztatásnak. Várták nagyon az estét, mert mondtuk nekik már délelőtt, hogy majd kimegyünk este a kertbe és az apu mutat nekik valami csodaszépet :)

ráhangolódás a bulira - Tóbi


ráhangolódás a bulira - Jóni


Idén volt először itthon tüzijátékunk. Laci kapott valakitől pár darabot és ezeket robbantottuk el.
Megvártuk amíg besötétedik, és kb fél 7-kor kimentünk a kertbe a gyerekekkel, hogy megnézzük, milyen is ez amikor az ember maga festi színesre az eget :)


party-szettben... már csak rám vártak, hogy menjünk tüzijátékozni



A fiúk nagyon várták :)
Mikor a környéken kora este elkezdődött a nagy tüzijáték és petárda ropogás, azóta mondogatták, hogy bumm-bumm-bumm :)
Megbeszéltük, hogy azért ennek lesz hangja, pukkanni fog, de nem kell megijedni tőle.
Nagyon helyesek voltak, mert teljes transzban várták amíg minden kinti ruhát felveszünk mindannyian (ez nekem tartott legtovább és teljes döbbenettel fogadtam, hogy kismama kabát ide vagy oda, már ez sem ér össze rajtam. Úgyhogy az én party szettem extra csinire sikerült idén... a nyitott zipp-zár közti részt nagy piros pokróccal pótoltuk). Aztán folyton ott sürögtek-forogtak Laci lába alatt a fiúk, hogy mindent lássanak. Persze a kerítés előtt, az út túloldalán állította fel Laci a kilövő állomást, mert nem tudtuk hogy mire számítsunk. Se a gyerekek reakciója nem volt biztos, sem pedig az, hogy mekkora durranással jár ez az egész. Arról nem is beszélve, hogy ha ne adj’Isten rossz irányba menne valamelyik bomba, akkor nehogy valaki megsérüljön.
A fiúk a kertkapun belül álltak és onnan várták a csodát :)

Nagyon helyesek voltak, mert minden robbanásnál picit összerezzentek, de közben örömujjongtak és lelkesen kiabálták, hogy bumm bumm bumm :)
Szinte be sem akartak jönni a -8 fokból, mert azt hitték, hogy lesz még :)

Aztán meggyőztük őket, hogy mind bemegyünk, és kezdődött az esti rutin, fürdés, vacsi, fogmosás, mese, alvás.
Hamar elpilledtek és ugyanolyan békésen szusziztak reggelig, mint bármikor máskor.


kidőltek :) volt miben elfáradni



Mi vacsiztunk Lacival, néztük picit a tévét, megállapítottuk, hogy semmi nincs benne ami érdekes számunkra, így lefeküdtünk aludni. Laci hamar el is aludt, de én legújabb szokásomhoz hűen hajnalig fent voltam, és kb 10 percenként futkostam pisilni :)
Meg is állapítottam, hogy nem semmi a környék, mert minden irányban tüzijátékok tömkelegét láttam az ablakokon át. Volt egy-két új elem is a szomszédságban, így azokat egy picit néztem az ablakból, majd visszafeküdtem.

Éjfélkor Laci is megébredt a nagy hangzavarra és a fények villogására, így boldog új évet kívántunk egymásnak, a fiúkat is megpuszilgattuk álmukban, aztán aludtunk.

Nagyon vicces volt, mert az éjszaka folyamán időnként azt hallottam, hogy a gyerekek félálomban motyogtak magukban... „ apu, anyu, baba, baba, bumm, bumm” :)