Németország

Március közepétől bő 3 hetet Németországban töltöttünk. Lacinak munkája is volt kint, és ezt igyekeztünk összekapcsolni a családi pihenéssel is.

Terveink szerint Laci apukájáéknál töltöttük volna a húsvétot, de sajnos ők betegek lettek, így csak egy egy és negyed órás közös séta lett belőle, de legalább láthatták élőben is a gyerekeket.

Már elég idős az apukája, így ők nem nagyon vállalkoznak már arra, hogy levezetik a Németország-Magyarország távolságot. Ezért ha nekünk lehetőségünk van rá, akkor megyünk meglátogatni őket!

Nagyon jól telt ez a kint töltött időszak :)

Minden nap más városban voltunk. Sátáltunk, kirándultunk, várost néztünk, végig jártuk a Nürnbergi tavaszi vásárt, ... tulajdonképp a magunk urai voltunk és ki is használtuk, hogy együtt lehetünk négyesben 0-24-ben.

A gyerekek nagyon jól bírták az utazást. Az odautat majdnem végig alvással töltötték. Mikor evés idő volt, megálltunk, kicsit kinyújtóztattuk őket, pelust cseréltünk, etettünk, majd indultunk tovább. Semmi kétség, tök profi lettem az autóban lebonyolított ölben pelenkázásból :)

A kis huncutok jellemzően akkor kakliták össze nyakig magukat, mikor a hátsó ülésen épp csak szusszanásnyi helyen kellett A-tól Z-ig lepucoválnom, átöltöztetnem őket. Kérdeztem is többször, hogy direkt időzítenek-e így? Mire hatalmas röhögéssel válaszoltak :)

Míg kint voltunk, végig tartottuk a napirendjüket, mint evés időpontok, ebéd utáni szundi, esti fürdetés, lefekvés. Csak a köztes időszakok voltak mozgalmasabbak. Mondjuk nekik a babakocsiban szinte mindegy volt, hogy épp merre megyünk.

Várták hogy induljunk csavarogni

Volt némi riadalom (szokás szerint), mert Jónásnak valami vízsérv szerű tünete lett... de kicsit gyanakodtam herevisszér tágulatra is, így biztos ami biztos felhívtuk Szabó professzort, utána lebeszéltük a dolgokat e-mailben. Küldtem fotót, ő meg az alapján visszaírt. Gyorstalpaló anatómia órát is rögtönzött nekünk telefonon, hogy észre vegyük ha olyan változás történne ami miatt ott kint el kell vinni orvoshoz Jónást. De szerencsére nem kellett :)

pihenős nap is volt

Hazafelé kicsit kevésbé szerették a hosszú autóutat, ami abban nyilvánult meg, hogy volt néhány 10 perces nyafizós, nyűglődős időszak. Ilyenkor betettük nekik a CD-jüket, énekeltem nekik, játszottam velük a hátsó ülésen, és egyszerre elszállt minden bajuk ettől.

Mikor átértünk a határon, az első benzinkútnál megálltunk tankolni... természetesen ekkor beütött a krach... autón kivillan egy lámpa, zúg, búg, letilt... Az eső is ekkor kezdett szakadni, majd egy épp arra járó autoklubos trailer vezetője kiszállt, ránézett a kocsira, majd amolyan hasraütéses alapon bemondott egy jó 40,000.- forintot, hogy ennyiért haza húzna minket. Persze ez sem lett volna kivitelezhető, mert utánfutóval voltunk, és a trailerbe nem fértek volna be a gyerekülések sem....

Mindegy, Laci telefonálgatott, majd nagynehezen haza jutottunk úgy, hogy kb 5 percet haladtunk 60-nal, majd 15 percet álltunk a leálló sávban... Minden benzinkútnál megálltunk hogy vegyen valamit amivel próbált életet lehelni az autóba. Jó hosszúra nyúlt az út így, de épp fürdetésre haza értünk. A gyerekek nagyon nagyon szuperül viselték. Ugyan végig a Bóbitát kellett nekik énekelnem, és még búcsúzóul átöltöztetősre kakkantották magukat a célegyenesben, de az a lényeg, hogy szerencsésen haza érkeztünk.

Hazaérkezésünk másnapján vittük a gyerekeket megmutatni a Heim Pálba, Szabó professzorhoz, majd ott folytattuk az orvostól orvosig szaladgálást, ahol utazásunk előtt abbahagytuk...