Képek szentestéről

Anyuval hatan

Heten :)

Családi :)

És itt a 32+4 napos én :)

balról :)

jobbról :)

pihizős :)

Karácsony és 32+4

Kicsit vegyes érzésekkel telt az idei karácsony.

Nagyon régóta készültem arra, hogy minden tökéletes legyen – az időmbe is belefért. Vártam minden pillanatát, és nagyon akartam hogy a terveim szerint alakuljon. De be kellett látnom, hogy fizikailag idén én ehhez kevés vagyok és kiszolgáltatott. Rossz volt úgy, hogy mindenhez segítséget kellett kérni, így csomó kapkodás is volt, mert határozottan lassabban ment minden.

Leegyszerűsítettünk minden „ kötelező” dolgot is. Nem volt túl nagy és bonyolult kaja készítés – ami nekem furcsa volt, mert ilyenkor én szoktam a jelentős részt megcsinálni és mindig valami kihívást rejtő különlegességen ügyködök.

Kevesebb volt a dekoráció, a hangulati elem... én ilyenkor szeretem ünnepivé varázsolni az egész lakást. Most minimálban csináltunk mindent.

Ami viszont szerencsére hatalmas boldogságot okozott, az a gyerekek öröme és hogy végre mind együtt lehettünk :)

A csillogó, csodálkozó szemeik, ahogy elvarázsolta Őket a karácsonyfa, és az ajándékuk – kis konyhát kaptak. Azóta megállás nélkül megy a sütés-főzés.

És megdöbbentő, hogy hiába látták, hallották nap mint nap ugyanezeknek a zöldségeknek, gyümölcsöknek, élelmiszereknek a nevét, mind a háztartásunkban, mind könyvek olvasása közben, mióta a kiskonyhával játszanak, megállás nélkül beszélnek, és ugrásszerűen megnőtt azon szavak száma amit mondani próbálnak. Amiket eddig is mondogattak, azokat a szavakat is sokkal szebben, érthetőbben ejtik ki :)

Ez extra nagy öröm azon felül is, hogy láthatóan nagyon élvezik a fiúk a játékot az új szerzeménnyel :)

Szóval alapvetően minden szuper volt, csak magamban kell megemésztenem, hogy most nagyon lassú vagyok még néhány hétig, de majd visszaáll minden a régi kerékvágásba és újra lépést fogok tudni tartani velük :)

Ultrahang, 31+5

32. heti utlrahangon is szerencsére minden rendben volt :)

Természetesen alig tudta őket megvizsgálni Hajdú doktornő, jó időbe telt, mire kicsit odébb tudtuk csalogatni mindkettőjüket, hogy legalább a „kötelező” paramétereket meg tudja mérni.

Napra pontosan koruknak megfelelőek a méreteik, 1791 és 1805 gramm a becsült súlyuk, magzatvíz mennyiség tökéletes mindkettőjüknél, a lepény szuper, egyáltalán nincs rajta meszesedés, úgyhogy minden kiváló :)

Zakariás feje nagyon nagyon lent van, amiről Hajdú doktornő és utána a lelet láttán Lintner Tanár Úr is azt mondta, hogy ebből messzemenő következtetéseket nem kell levonni, mert egyszerűen a helyhiány is okozhatja. Persze első hallásra picit megijedtem, hogy ugye ez tényleg nem utal arra, hogy azon agyalnának a picik, hogy ki akarnak bújni hamarabb, de aztán megnyugodtam :)

Elvégre én is érzem, hogy mikor mennyire vannak lent. És az egyértelműen kijelenthető, hogy a fizika törvényszerűségei alapján, ha fekszem, feljebb kúsznak, míg ha fent vagyok, és ülök a kocsiban, besétálunk a kocsitól az orvosig, stb... a függőleges testhelyzet hatására sokkal lejjebb csúsznak.

Az sem volt meglepő, hogy ennyit gyarapodott a súlyuk, mert szinte napról napra érzem, hogy egyre súlyosabb a hasam és egyre nehezebb minden mozdulat. De örülünk neki, mert ezek szerint ügyesen fejlődnek, növekednek :)

A folyamatos gyomorégés, és a hatalmas rúgások mára teljesen állandóvá és megszokottá váltak :) A legkellemetlenebb talán az, hogy annyira, de annyira fáradt és álmos vagyok, hogy napokat át tudnék aludni egyhuzamban. Ettől függetlenül még mindig úgy érezzük, ez a legcsodálatosabb dolog az életünkben :)

Vérvételi eredmények

A legutóbbi Mensmentises laborvizsgálatunk alkalmával Lacinak is csináltak kontroll vizsgálatokat. Ezeknek az eredménye részben katasztrófális lett, részben pedig kiértékelhetetlen a rossz értékek miatt.

Egyeztettünk Tűű doktorral, mivel csak jövő évre lett volna konzultációs időpont. De amint megnézte a leleteket, még arra a hétre behívta Lacit konzultációra soron kívül.

Új fajta és egyben erősebb gyógyszert kapott, valamint 3 hétre Heparin injekciókat.

Mivel a koleszterin és a triglicerid értékek lettek szörnyen magasak (8-10-szerese a normál értéknek), ettől reméljük, hogy javulni fog, és végre normalizálódnak a szintek. Most 2 hete tart a szurizás, aztán kontroll lesz.

Érdekes, hogy kb akkor kezdődtek ezek a problémák – mármint a jelenlegi terhességi korunk tekintetében - , mint anno amikor a fiúkat vártuk és Lacit beutalták a belgyógyászatra kivizsgálásra a magas vérnyomása miatt.

Néha tényleg azt hiszem, hogy ebben szerepet játszik a stressz is, hiába csak tudat alatt nyomasztja Lacit esetleg az egyre közeledő szülés időpontja.

Mindenesetre remélem, hogy a kontrollon az derül majd ki, hogy minden rendeződött :)

Egy sűrű hétfő

Fizikailag talán még most sem hevertem ki a hétfői napunkat, illetve az előtte lévő 4-et.

Nekem és Lacinak jelenésünk volt a Mensmentisben 6:30-kor vérvételen.

A 24. heti cukor terhelésem csapnivaló lett, épphogy nem inzulinos értékek jöttek ki a 75 g glükóz elfogyasztásának eredményeképp. De azóta is 3-4 hetente nézik, azzal a különbséggel, hogy a diétának megfelelő reggelit kell vinnem magammal és úgy mérnek 0 és 60 perces cukrot, inzulint, meg a szokásos TSH-t, fT4-et.

Így tökéletes eredményeim vannak, úgyhogy nincs gond :)

Lacinak most volt az IR és a vérnyomás miatt a 6 havonta előírt kontroll.

Mikor itt végeztünk, rohantunk át a fogorvoshoz, nekem általános átvizsgálás és fogkő leszedés ügyben. Az simán ment.

Innen pedig az engem leginkább felzaklató program következett, száguldás a Heim Pálba Szabó professzorhoz.

4 nappal korábban kezdődött minden. Este fürdésnél vettük észre Lacival, hogy Tóbi jobb oldalán a bordája alatt nagyon csúnya kék-zöld-lila-barna folt van. Mintha beütötte volna és véraláfutás keletkezett volna az ütés helyén. De annyira látványos volt, hogy már-már úgy nézett ki, mintha minimum el lenne törve az alsó bordája.

Én nem tudtam róla, hogy elesett volna, nekiszaladt volna bárminek is. Megkérdeztem Anyut, hogy míg ő vigyázott rájuk, volt-e valami ami ezt okozhatta, de semmi. Laci sem tudott olyat ami indokolta volna a sérülést.

Fenntartással, de nyugtáztuk, hogy gyerek, izgága, biztos megütötte, csak a játék hevében elmaradt a nagy sírás, így nem vettük észre.

Az azért furcsa volt, hogy nyomásra nem fájt neki.

Figyeltük, majd 2 nappal később, szintén fürdéskor láttuk, hogy a bordáján lévő mellett még lett ilyen folt a bal combján, a jobb térde fölött, a hátán kettő, ... Na, ezen a ponton kezdtem el végig fotózni a lilás-barnás foltokat.

Ami furcsa volt, hogy addigra az első, bordán lévő közepe elkezdett kifehéredni, normál bőr színűre.

Továbbra sem fájt semmije, se láz, se levertség, se étvágytalanság, semmi furcsa.

Persze ekkor már Google nagyon nem volt jó barátom :(

Amiket keresgettem, olvasgattam, egyik szörnyűbb volt mint a másik.

Leukémia, Lyme-kór, véralvadási problémák, vérzékenység, speciális daganatos betegségek,...

Elégé felzaklattak az olvasott dolgok, teljesen kétségbe estem a hajnalig tartó olvasgatás hatására, de az jó jelnek tűnt, hogy reggel mikor felébredtem, tök nyugodt voltam. Valahogy a megérzésem az volt, hogy nem lesz gond... de azért kitartóan nyomoztam tovább.

Vasárnap kora este végül írtam egy e-mailt Szabó professzornak, hogy mi a helyzet, és elküldtem a fotókat. Este 9- fél 10 körül fel is hívott, hogy most olvasta, látta amit küldtem és hétfőn reggel SOS vár a Heim Pálban, hogy megnézze Tóbit, vért vetessen.

Azért valljuk, be ez sem volt megnyugtató...

Úgyhogy hétfőn rohantunk a kórházba.

Ahogy levetkőzettük, ott volt újabb 2 folt a lábán.

Azt, hogy beütötte volna, azonnal kizárta, mert a véraláfutás nyomás hatására nem fehéredik ki, ezek a foltok meg igen.

A Lyme-kór is kiesett. Egyrészt, mert tudtommal nem volt benne soha kullancs. De legfőképp azért, mert színre nem Lyme-folt szerűek a foltok.

Maradtak professzor úr szerint is a véralvadási gondok, illetve a rettegett leukémia amit első körben ki kell zárni...

Illetve a kórokozó okozta immunválasz, de baromi rég nem csípte meg őket szúnyog se.

Vettek vért Tóbitól, és abban maradtunk, hogy amint meglesz minden eredmény, telefonál. Eredetileg másnap délelőttre vártam a hívását, de olyan gyors volt a labor, hogy már aznap este meglett minden.

Mikor 6 óra körül megcsörrent a telefonom és láttam, hogy ő hív, megállt bennem az ütő egy pillanatra... azt hittem hogy valami részeredmény máris rossz dologra utal és ezért hív.

De azonnal mondta, hogy végülis véralvadási faktorokat kért és rosszindulatú daganatos betegségre, leukémiára utaló paneleket. És minden teljesen negatív :)

Abban maradtunk, hogy ha romlik a helyzet, azonnal jelentkezzek, és kér még plusz vizsgálatokat. A legvalószínűbb, hogy Tóbi bőre nagyon érzékeny (mondjuk ezt eddig is tudtuk) és mégiscsak csípéssel bekerülhetett akár nyáron is valami kórokozó a szervezetébe és akár ilyen késői immunválaszt is produkálhat.

Akkora kő esett le a szívemről, mint talán még soha :)

A vérvétel érdekesen zajlott... Tóbit felfektették a vizsgáló asztalra, elszorították kicsit a kezét, na itt elkezdett sírni és azonnal Jónás is.

Majd Jónás abbahagyta, de összeráncolt szemöldökkel, olyan aggódva nézte hogy mi van Tóbival, szinte el akarta húzni a nővért, hogy ne bántsa Tóbit. Látszott hogy nagyon aggódik érte és meg akarja védeni. Aztán megszúrták Tóbit, vagy 6-8-szor kellett húzkodni a tűt benne, hogy lejöjjön annyi vér amennyi kell.

Mikor kész lett, Laci leemelte az asztalról, megölelgette, és ezzel a lendülettel Jónás nyugtázta, hogy már nincs vész, zsebre dugta mindkét kezét és kisétált a rendelőből. A kórházi dolgozók konkrétan szakadtak a röhögéstől ahogy ezt végig nézték :)

Olyan édesek ahogy védik, óvják egymást :) Komolyan, nem hiszem hogy tudnánk az életben bármi jobbat tenni, alakítani, felmutatni, mint a gyerekeink :)

Mézeskalácsot sütni jó

Hétvégén mézeskalácsot sütöttünk... azért nem teljesen azt, mert zabos, xilites, tk változat, de nagyon finom lett :)

A hatályos jogszabályoknak megfelelően elkészített üzemi egyenruháért ezúton is köszönet a ByRitu műveknek :)

Valamint Ildinek a receptért :)

Mire felébredtek a délutáni alvásból, be volt már gyúrva a tészta. Uzsiztak a fiúk és utána neki is ugrottunk a süti gyártásnak. Nagyon tetszett nekik, élvezték hogy gyömöszölhetik a tésztát, nyújtották, szaggatták és sütipecséttel bele ütötték a mintát is. Kb egy-másfél órát nem lehetett őket eltántorítani a nagy munkától :)

Gondoltam, hogy tetszeni fog nekik, de nem hittem hogy ennyire sokáig leköti őket. Egy nyikkanás nem volt, nem hadakoztak azokon az eszközökön sem amiken osztozni kellett, csak nevetgélve gyártották a sütiket és nagy egyetértésben megtapsolták egymást, illetve magukat egy-egy sikeres folyamat végrehajtásáért.

A képeket mikor végig néztem, teljesen úgy tűnt, hogy mi, felnőttek ott sem voltunk, kizárólag ők gyúrtak, mintáztak, sütöttek :)

Ügyes kis cukrász legénykéim :)

Jónás kiskukta

Tóbiás kiskukta

Mézeskalács sütők

sikerűűűűlt :)

nagyon dolgoznak

de szuper lett :)

Télapó

Ugyan a képek pár nappal előbb készültek, mint december 6., de a kiegészítők tárgy napon is ezek voltak :)

December 6-án reggel, ébredtek a fiúk szokásos időben. Ilyen szempontból jó, hogy még nem ismerik a naptárt, mert nincsenek akkora transzban hogy már hajnal 5-kor kukorékoljanak. Azt azért érezték, hogy valami készülődik, mert az ágyban várták, hogy ébresszük őket, és közben nevetgélve kiabálták, hogy „kukuuuucs”, "Anyu", "Apu".

Aztán kis álmos fejjel kijöttek és meglátták a nappaliban a zoknikat, meg a Télapó puttonyát.

Vicces, hogy 2 éve, alig 1 hónaposan belefértek ezekbe a Mikulás csizmákba, amikben most az ajándékuk volt :)

Mivel édesség nálunk nincs, így most is tárgyi dolgokat kaptak.

Könyvet, valamint 2 féle pancsolós játékot. Mivel a korábbi fürdőszobai játékaikat száműztem egy ideje amiatt, hogy folyton bepenészedtek.

Először szárazföldi felavatás volt, de este vagy egy órát pancsoltak és játszottak az új szerzeményekkel :)

Tóbi és a hóember

Jóni és a Télapó

vigyorik :)

családi :)

Ultrahang 28+5

A legutóbbi kötelező ultrahangon szerencsére ismét minden rendben ment.

Képet már nemigen lehet csinálni róluk… olyannyira nem, hogy Hajdú Doktornő nagyon próbálkozott a 4D-re átkapcsolva találni legalább egy olyan pillanatot amikor az arcok elé nem lóg be egy másik buksi, vagy pópó, esetleg 3-4 lábacska vagy kéz… esélytelen :)

Ennyit sikerült neki:

pufi pofi Zakariás

bújkálós grimaszolós Zonga

Érdekes volt, hogy ahogy méricskélte őket 2D-ben, úgy viszont a videón fantasztikusan látszott minden részlet.

De a lényeg, hogy koruknak megfelelőek, egészségesek, ficánkák és már 1120 és 1140 grammosak.

Lintner Tanár Úr a lelet láttán nagyon elégedett volt, oda és vissza van tőle, hogy milyen szuperül haladunk :)

Köszönés gyanánt azzal kezdte, hogy óriási hatalmasat nőtt a hasam, de ő ennek örül, mert ezek szerint jól érzik bent magukat és tulajdonképp egyke méretűek, úgyhogy csak így tovább :)

És ha ő rendben talál mindent, akkor én is nyugodt vagyok :)

Az tény, hogy bitang nagy a hasam, mert azt a kismama nadrágot, amit anno a lányokkal hordtam, illetve a fiúkkal egészen szülésig (37+1), már hetek óta nem tudom felvenni, és hol van még a január vége-február eleje…

Lassú vagyok, sokszor 10 percet is eltöprengek rajta hogy egyik testhelyzetből hogyan váltsak másikra, de úgy szeretem minden pillanatát :)

A fiúk tündériek, bármikor meglátnak, az Anyu Anyu után mindig végig mondják és mutogatják hogy baba, baba. Gondolnak egyet, odajönnek, megsimogatják és megpuszilják a hasamat – pedig sosem mutatott ilyesmit nekik senki :)

Van hogy csak oda érintik az orrukat, mosolyognak és szuszognak a pocimon egy-két percig :)

Itthon rövid topban flangálok, mert már Lacinak sincs akkora felsője ami ne szorítaná a hasamat, illetve többször kenem egy nap. Így megszokták a gyerekek, hogy úgymond szabadon van a hasam. Minap indultunk vizsgálatra, meglátták, hogy rá volt húzva a pulcsi, és tiszta értetlen arckifejezéssel méregettek, majd addig ügyködtek míg kiszabadították a pocakomat a ruha alól, és nagy sóhajjal nyugtázták, hogy baba, baba :)

Imádni valóak. Nagyon szeretem a kis világukat és ahogyan lefordítják maguknak a dolgokat :)

Pláne mikor kicsomagolják a saját hasukat is, közlik, hogy baba, baba, majd feljebb mutatnak, hogy cici, cici :)

Az igazat megvallva, nagyon hiányzik a fesztelenül velük töltött idő. Az hogy hiába itthon vagyunk mind, azért ha lefekszem kicsit, mégiscsak Laci vagy anyu van velük, én csak hallom őket.

Sokszor elszorul a szívem, hogy nincs az a kontroll nélküli ölelés, összebújás velük, mert nyilván vigyáznom kell, hogy nehogy véletlenül megüssük a hasamat.

De persze ez egy átmeneti állapot, és nyilván mindent maximálisan megteszünk a picik érdekében, védelmében, amit anno Tóbiásért és Jónásért is megtettünk.

Imádkozom, hogy minden rendben menjen most is és szülés után legyen elég energiám ahhoz, hogy újra 100%-ot tudjak nyújtani mindenkinek.

A fiúk hiányából és az egyre kevesebb alvásból fakadóan éjszakánként nagyon sokszor bemegyek hozzájuk, nézem és simizem őket… sokszor meg is hat, hogy mennyire okos, ügyes nagy fiúk, hogy szeretik egymást. Míg simogatom a hátukat vagy arcukat, mosolyognak álmukban, közben összebújnak, és olyan békések.

Így két év távlatában is azt mondom, hogy nem lehet betelni velük :)

folyton összebújva alszanak :)

Tök jó humoruk van.

Mióta egyre több gondolatukat kifejezésre tudják juttatni, sokszor nevetünk azon, hogy egy-egy helyzetben hogyan intik le valamelyikünket a saját fegyverünkkel :)

Pl. tudják, hogy Laci fiókjába nem szabad belenyúlni… mégis naponta kirámolják százszor. És ha épp észreveszik, hogy Laci nyitja ki hogy valamit kivegyen vagy bele tegyen, odaállnak és kórusban mondják neki, hogy “jujjj jujjj, ejnye, ejnye”…persze szigorú, összeráncolt homlokkal. Majd ha Laci elkezdi nekik magyarázni, hogy őneki szabad a saját fiókjában rendezkedni, csak Tóbiásnak és Jónásnak nem, majd megkérdezi, hogy értik-e amit mond? Közlik vele hogy baba, magukra mutatnak, és mennek játszani. :)

Ezt kb onnan vették, hogy volt hogy Laci megszídta Őket és utána kérdezte tőlem, hogy miért nem értik meg, hiszen minden nap ezerszer elmondjuk nekik… erre én azt szoktam Lacinak mondani, hogy ugyan már, még babák, nem tudnak mindent.

Hát, a beszélgetés lényegét leveszik mindig ezek a kis huligánok és utána a képünkbe is dörgölik :)

Szóval minden szuper mifelénk, hatalmas a boldogság és várjuk hogy január-február magasságában megérkezzenek hozzánk a picik is :)

Addig pedig tombol bennem tovább a fészekrakó ösztön :)